-
Zánkán nyaraltak a II. RF KMF Szakgimnázium diákjai
Július utolsó hetében (júl. 30.-aug. 4. között) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának 38 diákja és 3 kísérője élményekkel teli napokat tölthetett el a zánkai Erzsébet-táborban, a Balaton partján. A többi kárpátaljai diákkal a lila altábor csapatát erősítettük. Érkezésünk napja a Nyitókoncerttel záródott. A táborozásunk első napjának megnyitóján a Children of Distance félórás koncertje elfeledtette a 8 órás utazás fáradalmait. Az altáborunkban napunk zárópontjaként tábortüzet raktak a tesók, melynek fényénél játékok és ismert dalok szórakoztattak minket. Az alkalom végén a diákok és tanárok egymást átkarolva énekelték el a Nélküled című számot, mellyel az összetartozást jelképeztük. Minden napunk reggelitornával kezdődött, melyet a reggeli követett. A programokon 9 órától tudtunk…
-
Soós Katalin igazgató beszéde a tanévzáró-oklevélátadó ünnepségen
Tisztelt Főkonzul Úr, Elnök Asszony, Rektor Úr, Képviselő Úr, Elnök Úr, Polgármester Úr, Egyházi és Világi Méltóságok! Kedves Vendégek, Szülők, Diákok, Kollégák! Sokadszorra kezdem az évzáró beszámolómat azzal, hogy ismét egy különleges, eseményekben és kihívásokban gazdag tanévet tudhatunk magunk mögött. És tényleg. Az elmúlt évek változásai bizonyítékként szolgálnak arra, hogy az élet mindig hozhat különleges és váratlan fordulatokat. A rendkívüli járvány után a háborús helyzetben is fel kellett találnunk magunkat. A tanév első felében sötétségben, áramellátás nélkül láttunk az oktatási feladatoknak, mindemellett biztosítanunk kellett a kollégiumi elhelyezést és közösségi életet. De nem adtuk fel, soha nem adtuk fel. Őszintén, néha már közel álltunk hozzá, de mindig jött valami erő és…
-
Élményre fel – vakációindító hétvége az alkmatekosokkal.
Csak nemrég ért véget a tanév és végre elkezdődött a várva várt pihenés. Az elsőévfolyamos alkalmazott matematika szakos diákok egy csoportja úgy határozott, hogy egy pörgős vakációindító programmal melegítenek be nyárra. A közös csapatépítő program megszervezésére 2023. június 30-án és július1-jén került sor. Pénteken koradélután Munkácsra utazott a csapat, ahol első programelemként a híres munkácsi várat látogattuk meg. Bár már többen is jártak erre, mégis jó élmény volt újra meghódítani ezt, végig látogatni különleges termeit, beleborzongani a kínzókamrák félhomályába, csodálkozni a kétfejű bárányon, megállni és tisztelegni Zrínyi Ilona és a Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc előtt. A fiatalos várostrom után másfajta „fegyvergyakorlat” következett. Az Elite Force bázisán paintball csatára került…
-
Tanulmányi gyakorlatok az alkalmazott matematika szakon
Alkalmazott matematika szakon kiemelt jelentőségű az év közben elsajátított ismeretek elmélyítése, gyakorlatban való alkalmazása és rögzítése. Ennek a lehetőségét teremtjük meg a szakmai gyakorlatok során. A képzési programnak megfelelően kéthetes gyakorlatokat szervezünk a második, illetve a harmadik évfolyamos diákok részére. A második évfolyamon operációs rendszerek és rendszerprogramozásból, míg harmadik évfolyamon – programozásból szereznek terepi tapasztalatot az oktatás résztvevői. Az idei tanévben a gyakorlatok a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában zajlottak. A gyakorlat ideje alatt az elméleti ismeretek felfrissítése mellett olyan gyakorlati feladatokat végeznek a hallgatók, amelyek a jövőbeli tudományos kutatói munkájukban felhasználhatók, a tanultak elsajátítása növeli a majd a munkakeresés és munkavállalás perspektíváit. A gyakorlat ideje alatt a…
-
Diplomaátadó ünnepség a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának alkalmazott matematika szakos hallgatói vehették át okleveleiket július 7-én. Az ünnepséget a beregszászi római katolikus templomban tartották. A rendezvény ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét. Igét hirdetett Molnár János, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöki helynöke, a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség plébánosa, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, valamint Lődár Jőneő, görögkatolikus áldozópap. Nemzeti imánk és a főiskola himnuszának elhangzása után Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora köszöntötte a jelenlévőket. „Radnóti Miklós Himnusz a békéről című művében tünde fénynek, futó reménységnek, forgó századok ritka ékének nevezte a békét 1939-ben, amikor sötét fellegek gyülekeztek Európa egén, és egyre mélyebbre sodródott az emberiség a második…
-
Tart a jelentkezés intézményükbe – ne maradj le!
-
A 2023. Nemzeti Multitesztről
A Nemzeti Multitesztre (Національний мультипредметний тест (НМТ) a Szakgimnázium tanulmányi osztályán összesen 21 fő regisztrált. Minden nálam regisztrált diák II. évfolyamos volt. A fő vizsgára 03.04.2023–03.05.2023 között lehetett regisztrálni, a pótvizsgára pedig 05.06.2023 –12.06.2023 időszakban. 20 diákot a fő vizsgákra regisztráltam, 1 diák regisztrációjakor fellépő hiba miatt 1 fő pótvizsgára regisztrált. A regisztrációkor minden diákra létre kellett hozni egy fiókot, amelyben később információkat kap a vizsga időpontjáról, helyszínéről (a várost a regisztrációkor ki lehet választani), majd később az eredményekről. A résztvevők a vizsga napja előtt nem hamarabb, mint 10 nappal kapja meg a szükséges információkat a vizsgáról, amelyet a legnagyobb diszkrécióval kell kezelniük. A vizsgára szóló meghívót mindenki a saját…
-
Szakgimnáziumi kollégiumi felvételi a 2023-2024-es tanévre
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában tanulók és leendő diákok figyelmébe! A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma kollégiumi felvételt hirdet 2023. július 1 és augusztus 6. közötti időszakban. A Szakgimnázium vezetősége tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a kollégiumi elhelyezést igénylő diákok igényüket elektronikus formában tehetik meg. Jelentkezni elektronikus formában az alábbi linken lehet: Online regisztráció szakgimnáziumi kollégiumi felvételire Az elsősöknek a felvételi űrlaphoz szükséges 2 db 3×4 cm-es fénykép. A második-negyedik évfolyamos diákok esetében a beköltözésnél szeptember 1-én szükséges leadni 1 db 3×4 cm-es fényképet. A kollégiumi beköltözés várható ideje 2023. szeptember 1. A tanév folyamán kollégiumi elhelyezés a tanév elején összeállított szálláshelyek rangsora szerint lehetséges, a…
-
Sikeres záróvizsga az „Alkalmazott matematika” szakon
Az „Alkalmazott matematika” szakmai képzési program mind a kilenc IV. évfolyamos diákja sikeresen teljesítette a szaktárgyi záróvizsgákat. A diákokok előbb 2023. június 19-én felső matematikai szaktárgyakból, majd június 23-án – informatikából és programozásból adtak számot tudásukról a vizsgabizottságok előtt, melynek elnöke dr. Szlivka-Tiliscsak Hanna professzor asszony, a fizika-matematika tudományok doktora, az Ungvári Nemzeti Egyetem Valószínűségszámítás és Matematikai Analízis tanszékének vezetője volt. A bizottság munkájában részt vett az oktatási folyamat érdekeltjeként (stakeholder) Rakcsejev György, a beregszászi «Tv Optimum» távközlési szolgáltató vállalat képviseletében. A Szakgimnázium tanárai nevében gratulálunk a végzősöknek eddigi eredményeikhez és további sikereket kívánunk a jövőben.
-
Soron következő pedagógiai értekezlet
2023. június 23-án került sor a II. RF KMF Szakgimnáziumának soron következő pedagógiai értekezletére, melyen a pedagógusokon kívül a kollégiumi nevelők és a Diákönkormányzat tagjai is részt vettek. A kitűzött napirendi pontoknak megfelelően összesítették a tavaszi-nyári vizsgaidőszak eredményeit és elemezték a középiskolai tantárgyak bizottságának munkáját. A pedagógiai tanács meghallgatta az öt szakbizottsági elnök tájékoztatását a diákok 2022/2023-as tanévi szakmai gyakorlatáról, az oktatás minőségének és a hallgatók elégedettségének felméréséről, a nevelői munka és az órán kívüli tevékenységekről szóló beszámolót. A Szakgimnázium igazgatója ismertette az előzetes óraelosztást, az intézmény felkészítését a következő tanévre, illetve a képzési programok akkreditációjára. A pedagógiai tanács egyhangúlag jóváhagyta: A középiskolai tárgyak oktatási tervét. A szakgimnázium általános középfokú…





























