Soós Katalin igazgató beszéde a tanévzáró-oklevélátadó ünnepségen

Tisztelt Főkonzul Úr, Elnök Asszony, Rektor Úr,
Képviselő Úr, Elnök Úr, Polgármester Úr, Egyházi és Világi Méltóságok!
Kedves Vendégek, Szülők, Diákok, Kollégák!

Sokadszorra kezdem az évzáró beszámolómat azzal, hogy ismét egy különleges, eseményekben és kihívásokban gazdag tanévet tudhatunk magunk mögött. És tényleg.  Az elmúlt évek változásai bizonyítékként szolgálnak arra, hogy az élet mindig hozhat különleges és váratlan fordulatokat. A rendkívüli járvány után a háborús helyzetben is fel kellett találnunk magunkat. A tanév első felében sötétségben, áramellátás nélkül láttunk az oktatási feladatoknak, mindemellett biztosítanunk kellett a kollégiumi elhelyezést és közösségi életet. De nem adtuk fel, soha nem adtuk fel. Őszintén, néha már közel álltunk hozzá, de mindig jött valami erő és késztetés a folytatáshoz. A felálláshoz… Talán ennek a láthatatlan belső lendületnek köszönhetően lehetünk ma itt, hogy tanárként és diákként is együtt ünnepeljük egy tanév lezárását, kilenc végzős diák sikerét és új életszakaszba való lépését..

Ez az alkalom egy közösségi médián olvasott idézetet juttatott eszembe ,Dennis De Young amerikai rock zenész mondatát:
„A győztesek olyan vesztesek, akik felálltak és még egyszer megpróbálták”

Mi tudjuk saját tapasztalatból, mindenki lehet győztes ott ahol van, abban amit képvisel, amiben hisz, amiért nem rest felállni újra meg újra.

Ebben a tanévben ezt gyakoroltuk, ezt az elvet képviseltük, ezt közvetítettük diákjaink felé, erre buzdítottuk őket.

A 2022/2023 -as tanévet 333 diákkal kezdtük, márciusban 24 Turizmus szakot végzett diákunk kapott oklevelet a tanév végére mégis közel 100 diákkal lettünk kevesebben a háború következményében.

A mögöttünk álló év nem volt könnyű, sőt, nagyon fáradságos volt, de most is új élményekkel, új tapasztalatokkal gazdagodtunk. Nem csak diákjainkat igyekeztünk tudással felvértezni, de mi magunk is sokat tettünk ezért.

A tantestület két tagja: Nagy Orsolya és Kóré Dóra doktori fokozatot szerzett ebben a tanévben. Kopor Ágnes  honosíttatta a Nyiregyházi egyetemen szerzett közgazdász, gazdálkodási és menedzsment diplomáját, Rádik Irénke két mester fokozatú diplomát szerzett ukrán nyelv, irodalom és világirodalom tanári szakon valamint tanítói, szervező és gyakorló pszichológus szakon. Palinszki Alexandra, volt végzősünk és immár kollégánk, szintén mester fokozatú diplomát szerzett matematika és informatika tanári szakon.  14 kolléga vett részt szakmai minősitésben, 7-en második kategóriát szereztek, 6-an felső kategóriát és „sztarsij vikladacs” címet, egy kolléganő módszerész címet szerzett. A tantestület tagjai összesen 52-ten, 118 továbbképzésen vagy vebináriumon vettek részt, összesen 6056 órában.

Gratulálok mindenkinek és köszönöm, hogy folyamatosan dolgoztok/dolgozunk az oktatás minőségének emelésén, a tudásvágy felébresztésén! Az éven sikeresen 21 tervezett rendezvényt valósítottuk meg.

Sokszor áram nélkül, kreatív megoldásokkal, amit csak egy ilyen jó csapattal lehet elérni! Ebben voltak megemlékezések, sportnap, tantárgyi napok, ismeretterjesztő kirándulások, színházi előadás és feldolgozása, szakmai kirándulások, turisztikai fesztivál és sok más, amit hosszú lenne felsorolni, de a honlapunkon, lehet róla tájékozódni.

Amire /akikre mégis mindnyájan igazán büszkék vagyunk, ezek a diákjaink, akik a kötelezően teljesítendő feladatok mellet-részt vettek különböző tantárgyi vetélkedőn, versenyen. A főiskola jóvoltából a magyarországi versenyekre is el tudtak utazni.

 A KMPSZ által szervezett vetélkedőkön 58 diákunk vett részt, 23-an több versenyen is indultak. A vetélkedők megyei, 2. fordulóján 40-en kerültek az első 10 közé. 21-en dobogós helyezést értek el.

Ebből 9 diák állt fel a képzeletbeli dobogó első fokára:

Bunda Veronika a Karádi László helyesírási versenyen és a történelem versenyen, Sütő Zsombor Gyula a Győrfi István fizika, a  Geőcze Zoárd matematika és a számítástechnika versenyek I. helyezettje lett.  Madár Patrik a fizika emlékverseny nyertese. Homoki Dávid a Szent-Györgyi Albert kémia verseny helyezettje.

Kovács Regina az angol verseny I. helyezettje lett.

Hevesi Emília a balladamondó verseny győztese lett.

A Szakgimnázium énekegyüttese  I. helyet ért el a Népdaléneklési versenyen.

Részt vettek diákjaink az Ungvári Nemzeti Egyetem által szervezett balladamondó versenyen, illetve a Nagykőrösön megtartott Kárpát-medencei középiskolások balladamondó versenyén.

A III. évfolyamos óvodapedagógia szakosok 3 fős csapata (Horky Alexandra, Gábor Fanni, Darcsi Julianna) a Nagykállóban megszervezett II. országos pedagógiai versenyen különdíjas lett a népmese bábos előadásával.

Iskolánkból 21 diákot regisztráltunk a Nemzeti multitesztre, ami matematikát, ukrán nyelvet és egy választott tantárgyból érettségi feladatokat tartalmazott. Többen önszorgalomból önállóan is jelentkeztek.

Dicsekedhetünk kiemelkedő eredménnyel is, hiszen van egy 200 pontos eredményünk is angol nyelvből, amelyet Klimovics Beáta ért el és ő érte el a legtöbb, 168 pontot, ukrán nyelvből is.  Gratulálok!

Matematikából Máté Angéla érte el a legtöbb pontot: 152-t, ő Ukrán nyelvből is 156 pontot ért el és angol nyelvből is 167 pontot.

A harmadik és a negyedik évfolyamos diákjaink is teljesítették a tantervi előírásokat, és a gyakorlatok kihívásait. Idén végre nem csak online formában zajlottak az óvodapedagógiai és szociálpedagógiai gyakorlatok. Az óvodapedagógus hallgatók, mindenki örömére, a Frangepán Katalin óvodában tölthették 3-hetes gyakorlatukat.    A szociális munka szakosok ismét négy gyakorlati helyszínen próbálhatták ki magukat. A számvitel és adóügy szakos diákok az iskolánk bázisán töltötték tanulói gyakorlatukat, az alkalmazott matematika szakos diákok pedig a Puskás Tivadar Informatikai Központ és Szakgimnáziumunk bázisán mélyíthették szakmai tapasztalataikat.

Iskolánk Diákönkormányzata sem tétlenkedett, ők is megtartották tervezett és nem tervezett rendezvényeiket és új elnököt, elnökséget is választottak

Szeretném megköszönni az oktatási folyamat minden résztvevőjének az odaadó munkát, a sikereket, a talpraesett, elhivatott hozzáállást. Köszönet illeti a gyakorlatokat szervező és irányító kollégákat, gyakorlatokra befogadó intézményeket, hogy nyitottan és célirányosan segítik a képzés megvalósítását. Köszönet mindenkinek, aki nem adta fel, még akkor sem, amikor kilátástalannak tűnt minden.

Akkor is dolgoznunk, cselekednünk és adnunk kell, ha bizonytalanság övezi is a jövőt. A kemény munkának mindig megvan az eredménye. Köszönöm nektek!

Az, hogy ma 9-en átverhetik a diplomájukat, egy sikertörténet része, melyben hatalmas szerepe van a minket alapító és működtető főiskolának és alapítványnak, valamint a Magyar Kormánynak, azon belül is a Nemzetpolitikai Államtitkárság elkötelezett támogatásának. Köszönet érte!

A mai nap tehát egy igazán eseménydús tanév zárásának az ünnepe, de leginkább mégis a végzősöké.

  Kedves végzőseink!

Ti még nem tudjátok, de az igazi élet csak most kezdődik el. Hátatok mögött kemény négy év van. Volt benne minden, amit nem terveztetek, és amit mi sem tervezhettünk. Megcsináltátok, és itt nem szabad megállni! Tanuljatok tovább, a fejlődés útjáról soha ne térjetek le, hisz az a jövő.

Kicsi 15 éves diákként jöttetek be intézményünkbe, számos közös élmény után, most jó látni, hogy fiatalos lendülettel, minden akadályon túl vagytok. A pedagógusoknak mindig nehéz elengedni a diákok kezét búcsúzónál, hiszen látjuk önmagunkat bennetek. Látjuk azt, amit megtanultatok, mert egyfajta tükörként működik az ember – visszatükrözi a közvetlen környezetét. Reméljük, pozitív nyomot, sok mosolyt, a küzdeni akarást, a győztesek mentalitását viszitek magatokkal. Reméljük, a közös próbáink nemcsak minket, hanem titeket is erősítettek, formáltak.

Végzettséget igazoló okirat mellé kaptok még valamit: egy láthatatlan kitartás-algoritmust. Ez alapján tudjátok, hogy mindig van kiút, minden helyzetben lehet megoldást találni. Találjátok meg a saját életek programnyelvét, a saját szabályaitokat, korlátjaitokat, életetek egyediségét.

 Kedves Végzősünk!

„Hibázni, elesni, elfáradni, dühösnek lenni szabad. Ez mind része a nagy egésznek”, de mindezek mellett meg kell élni a pillanatokat, hallgatni kell a szívetekre. Figyelembe kell venni a változókat, hogy matematikai nyelven szóljak.

Maradjatok kreatívok és interaktívak, minden ötlet magában hordozz egy újítást és lehetőséget. A ti szakmátok pedig erről szól.

Legyen hittel, reménnyel teli az életutatok. Minden most kezdődik el, ti pedig ennek a mindennek a társalakítói lehettek.

Jó utat!

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial