-
Konzultáció
-
Intézményünk diákjai a Nemzeti Összetartozás Napján
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 25 diákja és kísérőtanáraik idén is részt vehettek a Rákóczi Szövetség által szervezett Nemzeti Összetartozás Napja rendezvénysorozaton. A június 3. és 5. között Sátoraljaújhelyen eltöltött három nap színes programokat, tartalmas élményeket és sok-sok új ismeretséget hozott számunkra. A diákok érdeklődési körüknek megfelelően választhattak kulturális, sport- és tudományos foglalkozások közül. Lehetőségük nyílt szappant készíteni, kipróbálni a pirográfiát, íjászkodni és más izgalmas tevékenységeket is felfedezni.Az esemény egyik csúcspontja a megújult és kibővített Rákóczi Tábor ünnepélyes átadása volt, ahol a résztvevők el is lettek szállásolva. Az estét közös vacsora, egy megható színházi előadás, végül pedig jó hangulatú táncház zárta. Másnap reggel diákjaink és…
-
Konferencia
-
Fényes eredmények a XIII. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 4. évfolyamos Turizmus szakos hallgatói kiemelkedő eredményekkel tértek haza a XIII. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyről, melyet 2025. május 30-án rendezett meg a Budapesti Metropolitan Egyetem. A nívós szakmai megmérettetésnek a budapesti Stefánia Palota adott otthont, amely méltó helyszínként szolgált a protokoll és viselkedéskultúra témakörében rendezett eseményhez. A verseny célja, hogy a különböző felsőoktatási intézmények hallgatói nemzetközi környezetben mérhessék össze tudásukat az üzleti kommunikáció, az etikett, a viselkedéskultúra és a protokoll területén. Az intézményünk diákjai zászló- és címertan kategóriában mutatták meg felkészültségüket, és kategóriagyőztesként végeztek, amiért különdíjban részesültek. A diákok alapos szakmai tudása, kulturális érzékenysége és prezentációs készsége…
-
A szamosújvári Téka Alapítvány Szépíró Pályázatot hirdet a Nemzeti összetartozás napja alkalmából.
-
Szónokverseny győztese Brüsszelben – Élménybeszámoló Béres Józseftől
Intézményünkben immár hagyomány, hogy minden év márciusában szónokversenyt szervezünk a nemzeti ünnephez, március 15-éhez kapcsolódva. A megmérettetés célja, hogy a fiatalok fejleszthessék és bemutathassák nyilvános beszédkészségüket, miközben tisztelegnek a történelem hősei előtt. Az esemény évről évre izgalmas és inspiráló pillanatokat tartogat, hiszen a diákok saját gondolataikon keresztül kapcsolódnak a múlt értékeihez és az aktuális társadalmi kérdésekhez. A 2025-ös szónokverseny győztese Béres József lett, akit jutalomként Ferenc Viktória Európai Parlamenti képviselő asszony meghívására különleges élmény ért: csatlakozhatott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóiból és oktatóiból álló látogatócsoporthoz, és Brüsszelbe utazhatott. Az alábbiakban az ő személyes élménybeszámolóját olvashatják: Élménybeszámoló – Béres József Brüsszeli utazásom életem eddigi egyik legnagyobb élménye volt,…
-
A hungarikumok világában
Nemzeti értékeink megismerése céljából a Lakiteleki Népfőiskola – a Magyar Országgyűlés, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával – immár X. alkalommal hirdette meg 2024 őszén a hungarikumokról szóló vetélkedőjét. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetéből a Dencs Dorina, Fehér Barbara és Scsobak Katalin (mindhárman az óvodapedagógia és szociális munka szak I. évfolyamos diákjai) alkotta csapat jelentkezett a megmérettetésre. Az első fordulóból tesztfeladat helyes megoldásával, illetve a megadott hungarikumok egyikéről készített bemutatóval lehetett továbbjutni, valamint egy szabadon választott híres személyt kellett bemutatni. Az első forduló sikeres eredményeképpen jutott csapatunk az elődöntőbe, melyen 2025. május 21-én személyesen kellett bemutatni az előzőleg elküldött ppt-ét. Csapatunk Matl…
-
Digitális rendszerek testközelből – látogatás a PTIK-ben és a Média Centerben
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének alkalmazott matematika szakos IV. évfolyamos hallgatói szakmai látogatáson vettek részt a Puskás Tivadar Informatikai Központban (PTIK) és a Média Centerben. A gyakorlat célja az volt, hogy a hallgatók közelebbről is megismerjék az intézmény informatikai és médiatechnológiai infrastruktúráját, valamint az itt zajló mindennapi szakmai munkát. Pallay Ferenc tanár úr, a PTIK igazgatója részletes előadásban mutatta be az intézmény hálózati és hardveres infrastruktúráját, kiemelve, hogy a központ nemcsak szolgáltatóként, hanem fejlesztőként és oktatási bázisként is működik. A központ munkatársai gondoskodnak a rendszerfelügyeletről, hibajavításról, rendszeres mentésekről, események technikai előkészítéséről és az adminisztrációról. Munkájuk során gyakran működnek együtt más részlegekkel is. A feladatok jellemzően…
-
Gasztronómia és pezsgőkultúra – vendégelőadáson vettek részt a Turizmus szakos hallgatók
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Turizmus szakos diákjai 2025. május 20-án egy különleges és tartalmas előadáson vehettek részt. A meghívott előadó, Dr. Szabó Géza a Pécsi Tudományegyetem docense a gasztronómia és pezsgőkultúra világába vezette be a hallgatóságot. Az esemény célja az volt, hogy a hallgatók gyakorlati ismeretei bővüljenek egy olyan témában, amely szorosan kapcsolódik a turizmushoz, különösen a gasztro- és az élményturizmus területéhez. Dr. Szabó Géza előadásában részletesen bemutatta a pezsgők történetét, előállításának technológiáit, valamint a különböző pezsgőtípusokat. Emellett kitért arra is, hogyan kapcsolódik a pezsgőkultúra a helyi gasztronómiához, illetve milyen szerepet játszik a vendéglátásban és a turizmusban. A Felsőfokú Szakképzési Intézet továbbra is fontosnak…
-
Az NMT fő szakasza 2025-ben
Ukrajnában megkezdődött a nemzeti multiteszt (національного мультипредметного тесту). fő szakasza. A vizsgázók többsége júniusban teszi le a vizsgát. A fő szakaszra több mint 312 ezer vizsgázó regisztrálódott be, akik az ukrajnai és a külföldi vizsgaközpontokban fognak számot adni tudásukról. A multitesztek résztvevői négy tantárgyból kapják meg az eredményüket. Ezek közül három kötelező (ukrán nyelv, matematika, Ukrajna történelme) és egy tantárgyat szabadon választhattak (ukrán irodalom, biológia, földrajz, kémia, fizika, illetve idegen (angol, német, francia, spanyol) nyelv. A vizsga helyszínéről, időpontjáról szóló információról a résztvevők a számukra elküldött meghívóból értesülhettek, amelyet saját elektronikus kabinetükbe (персональному електронному кабінеті) kaptak meg. A vizsga időpontja kijevi idő szerint van megadva. A vizsgaközpontokba 30 perccel a…