Honismereti kiránduláson a Szociális munka csapata

  1. október 14-én útra keltek a leendő szociális munkások elsősöktől a végzősökig.

A Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően rendhagyó kiránduláson és történelem órákon vehettünk részt.

Első megállónk a Szolyvai Emlékpark volt, ahol az 1944. novemberi Malenykij robot áldozatai előtt róhattuk le tiszteletünket. Itt rövid megemlékezés során koszorút helyeztünk el az áldozatok neveit felsoroló emléktáblák előtt.

Ezt követően szintén a II. világháborúhoz kapcsolódó emlékhelyet tekinthettük meg Felső- Gerebenen: az Árpád-vonal bunker rendszerének egy feltárt részét. A tárlatvezetés során sok értékes információt ismertettek velünk. A Magyar Királyi Honvédség építette meg 1939-1944 között. Célja a szovjet csapatok bevonulásának megfékezése lett volna. A háború eseményeinek alakulása révén a védelmi rendszer gyakorlatilag harci cselekmények elszenvedése nélkül őrződött meg. A bunker jelenleg 1 km hosszan látogatható. A feltárások alapján az itt található bunker szakasznak 6 bejárata, 5 lőállása, tábori kórháza és raktára volt.

Ezután Kárpátalja a magyarság történetének talán legikonikusabb helyét kerestük fel: a Vereckei-hágón található honfoglalási emlékművet. A gyönyörű kilátás elkápráztatott bennünket. Diáktársaimat nézve, mindenkiben boldog pillanatokat véltem felfedezni: a táj szépségében való elmerengést, a történelmi eseményeken való elgondolkodást, a gyönyörű pillanatokat megörökítő fényképeket. Tanáraink ismertették az itt történt eseményeket, majd közösen elénekeltük nemzeti imánkat. Tiszteletünk jeléül ezen a helyszínen is koszorút helyeztünk el az emlékműnél.

Utazásunk végén a beregszentmiklósi várkastélyt kerestük fel. Bartos József helytörténész részletes betekintést nyújtott a várkastély történetébe. Ehhez a helyhez köthető többek között II. Rákóczi Györgynek, I. Rákóczi Ferencnek, Zrínyi Ilonának és Thököly Imrének a neve. Nagyon sokan megfordultak ezen a helyszínen, számunkra egy megtiszteltetés volt, hogy megnézhettük ezt a helyszínt és kicsit beleképzelhettük magunkat a múltba, miközben a vár történésze érdekes történetekkel árasztott el minket. Csapatunk nevében ezúton is hálánkat és köszönetünket szeretnénk kifejezni a Rákóczi Szövetségnek, hogy támogatásukkal lehetővé tették utazásunkat!

 

 

Pap Evelin

Szociális munka III/5.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial