Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján

A mozgáshoz úgy közelíts,

ahogy az élethez: lelkesedéssel, örömmel és hálával.

Mert a mozgás az élet, az élet pedig mozgás.

Mindkettőtől azt kapod, amit beleteszel.

Ron Fletcher

  2022. szeptember 20-án méltatták az Egyetemi Sport Nemzetközi Napját. Ennek tiszteletére a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma közös rendezésében egy pörgős és élményekben dús sportnapra került sor a Főiskola Egészségügyi- és Sportcentrumában. A rendezvény nyitóünnepségét megtisztelte jelenlétével Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, valamint Fodor Gyula II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese, aki győzelemre és kitartásra buzdította a sportnap résztvevőit.

 Ez a délután, minden résztvevő számára érdekes versenyszámokat ígért. A diákok egyéni- és csapatversenyen, kötélhúzásban, futsal és kosárlabda mérkőzéseken vehettek részt, s hogy még élménydúsabb legyen ez a program, a szervezők egy tanár –diák kosárlabda mérkőzést is szerveztek a nap végére.

 Intézményünk diákjai igen szép számban jelentkeztek a sportnapra. Az egyéni vetélkedőn a dobogó legfelső fokára a II. RFKMF Szakgimnáziuma diákjai közül a fiúknál Kovács Gábor (T-III/5.) állhatott a dobogó legfelső fokára, második helyen Knobloch Rómeó (SZA-II/3.) végzett, harmadik helyezett lett Doktor Csaba (AM-II/3.). A lányok egyéni versenyén Klimovics Beáta (T-II/3.) bizonyult a legügyesebbnek, Molnár Boglárka (ÓP-III/5.) a dobogó második fokára állhatott, Halusz Alexandra (T-I/1.) harmadik helyezettként fejezte be a játékot.

Csapatversenyben a 2. és a 3. helyet sikerült megszerezni.

Kötélhúzásban viszont diadalmas győzelmet aratott csapatunk:

Lakatos Levente , Dóka Szabolcs (T-IV/7.)

Kovács Gábor (T-III/5.)

Mátyus Kristóf, Tompa Dávid (AM-II/3.)

Molnár Boglárka (ÓP- III/5.)

Kovács Regina, Barta Patrícia (AM-II/3.)

Bahus Edina, Kádár Ramóna (T- II/3.)

 A futsal és a kosárlabda mérkőzések nem hoztak győzelmet diákjainknak, de ettől függetlenül bátran és lankadatlan erővel harcoltak. A tanár-diák kosárlabda vetélkedő alatt a tapasztalt és rutinos játék felülmúlta a fiatalok lelkesedését.

 A verseny dobogósainak Vizáver Árpád, az Egészségügyi- és Sportcentrum igazgatója, Fodor Gyula rektorhelyettes, valamint a tanári csapat résztvevői nyújtották át a megérdemelt érmeket, okleveleket, jutalmakat.

 Köszönet a sportnap szervezőinek a felejthetetlen feladatokért, a diákoknak a lelkesedésért és a részvételért. Együtt valljuk Hosszú Katinka olimpiai bajnokkal: „A sport és az Olimpia sokkal több, mint érmek és eredmények. Ez életforma!”

Orbán Irén testnevelés tanár

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial