Ukrajna védelmezőinek napja

2021. október 13-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában az Ukrajna védelmezőinek napját, illetve a Kozákok napját méltattuk. A szakgimnázium II. évfolyamos diákjai az Ukrajna történelem óra keretén belül előadást hallgattak a témával kapcsolatban, és megismerkedtek a védelmezők napjának történetével és felidézték az ukrán kozákok hagyományait.

Az október 14-i ünnep egybeesik egy nagy keresztény ünneppel, amely jelentős az ukrajnai kozákok számára. Hitük szerint az Istenanya segített számukra az ellenségeik legyőzésében, és egyfajta pajzsként védte meg őket minden külső támadástól. A Zaporizsjai Szics megszűnését követően 1917-1920 között az Ukrán Népköztársaság hadseregének katonai ünnepévé nyilvánították október 14-ét. A II. világháború időszakában – megragadva a történelmi hagyományokat – az Ukrán Felkelő Hadsereg megalakulásának a napjává nyilvánították ezt a jeles napot. A független Ukrajnában elnöki rendeletbe foglalva 2014-től állami ünnepé nyilvánították.

 

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial