Gólyaavató ünnepség

2021. október 12-én került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában a gólyaavatóra. Idén 117 elsős diák csöppent bele intézményünk mindennapjaiba. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak a 117 ifjú diák várta, hanem az egész szakgimnázium, hogy a DÖK által is felavatásra kerüljenek az elsősök. Sajnos a tavalyi év karanténhelyzete miatt az akkori elsős diákoknak nem lehetett részük ilyen széleskörű rendezvényben, mint az idei első évfolyamosoknak. Az idén elsős és felsős diák együtt ünnepelhetett. Örömmel néztük, ahogy az új iskolánk díszterme teljesen megtelik. Újra pezsgő diákélet, izgalom és vidámság lengte be a dísztermet.

A gólyaavató ünnepséget Király Katalin, a szakgimnázium igazgatóhelyettese nyitotta meg, aki a gólyákhoz hasonlította az ide érkező elsős fiatalokat. Kifejezte örömét, hogy ezt az intézményt választották. Arra biztatta a „fiatal gólyákat” 4 év alatt merítsenek annyi tudást és tapasztalatot, hogy elhagyva majd az intézmény falait, biztos lábakon álljanak az életben. Legyenek aktív tagjai a felsősökkel karöltve a Diákönkormányzatnak.

Dzsanda Galina igazgatóhelyettes köszöntő beszédében a tanulás fontosságára irányította a diákok figyelmét. Azt kérte, azzal hálálják meg, hogy ilyen szép környezetben, egy újonnan megnyílt épületben tanulhatnak, hogy megfelelő tudással felruházva hagyják el az iskola falait, ha majd végzősökké válnak, és a tanárok is büszkék lehetnek rájuk.

Természetesen Kovács József, a Diákönkormányzat elnöke is köszöntötte a gólyákat, aki felidézte hajdani, elsős diákként átélt érzéseit. Kitartást és vidám éveket kívánt az újonnan érkezett diákoknak.

Az este az elsős diákok bemutatkozásával folytatódott. Az 5 elsős csoport diákjai táncos, zenés, humoros produkciók keretében mutatkoztak be. Azonban nemcsak övék volt a színpad az este folyamán. Intézményünk rengeteg tehetséges diákkal büszkélkedhet. Az első évfolyamosokat ajándéktánccal köszöntötték a felsőbb évfolyamos diákok. A tánc elbűvölte a közönséget, amely hatalmas tapssal köszönte azt meg. A produkciót különböző játékok követték, amelyben a „friss gólyák”-nak kellett helytállniuk. A diákká avatás eskütétellel ért véget. A jó hangulatot fokozta a gólyaavató után kezdődő táncmulatság.

Köszönjük az elsős évfolyamos diákoknak, hogy energiát nem kímélve órák után felkészültek bemutatkozó produkciójukra, melyek mindegyike egyedi és különleges volt. Minden résztvevő jól érezte magát, és kulturáltan szórakozott a rendezvényen.

Reméljük sok-sok gólyaavatót rendezhetünk majd az évek során új épületünk falain belül.

A Diákönkormányzat elnöksége

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial