• A Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének karácsonyi jótékonykodása

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai, a Rákóczi Ifjúsági Szövetség és a tanintézmény kollégiumának lakói közösen szerveztek karácsonyi gyűjtést. A beérkező adományokat a beregszászi bentlakásos iskola tanulóinak szánták. A szeretetcsomagokat a diákok december 17-én, csütörtökön adták át. A dobozokra, melyek ruhaneműt, édességet, játékokat tartalmaztak, rákerült, hogy milyen nemű és korú gyereknek állították össze a tartalmát. Az összegyűjtött ajándékokat a HenkelBusz szállította a bentlakásos iskolába. Az ott tanuló alsós gyerekek karácsonyi versekkel készültek az ajándékátadásra. A műsor végén a csomagok mellett a szakképzési intézet kollégiumában készített mézeskalácsokat is szétosztották a kisdiákok között. Reméljük, hogy ezzel a kis ajándékozással meghittebbé tettük a bentlakásos iskola növendékeinek karácsonyát. Forrás:…

  • Karácsonyra hangolódás a Rákóczi-főiskola Szakképzési Intézetében

    Meghitt és hangulatos ünneplésben lehetett része mindazoknak, akik december 16-án 15 órától részt vettek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének karácsonyi ünnepségén, amelyen az angol szakos diákok adtak elő tanáraik szervezésében. A rendezvényen a karácsonyi ünneplés négy legfontosabb alkotóeleme juthatott el a jelenlévőkhöz: a hit, öröm, remény és szeretet üzenete. A tanulók színes, angol nyelvű előadással készültek, mely verseket, meghitt és vidám énekeket, történetet és színdarabot is tartalmazott. A Rákóczi Ifjúsági Szövetség jóvoltából senki sem távozott üres kézzel: csokoládéval és egy-egy idézettel kívántak a fiatalok áldott, békés ünnepet. Molnár Krisztina Kárpátalja.ma

  • Adventre készültek a Rákóczi-főiskolán és a Nagyberegi Tájházban

    Az adventi időszak készülődésének legfontosabb kelléke és jelképe az adventi koszorú, mely jellemzően fenyőből készül és kör alakú. Fő dísze a négy gyertya, melynek színe a katolikus liturgia szerint viola, kivéve a harmadik vasárnapi gyertyát, amely rózsaszín. Karácsony közeledtével mindenkit, mindannyiunkat örömteli várakozás tölt el. Adventi koszorúk készítésével telt az elmúlt két nap a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán és a Nagyberegi Tájházban. November 26-án a főiskola Polónyi termében az intézmény diákjai és munkatársai a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet támogatásával közel 50 adventi koszorút készítettek. A program november 27-én a Nagyberegi Tájházban folytatódott a kis- és nagybégányi iskola diákjai és a helyi iskolások aktív részvételével. A tájházban 60-nál…

  • Természettudományi hét

    Természettudományi hetet tartottak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) Felsőfokú Szakképzési Intézetében november 16–20. között. A hét felelősei a természettudományokat oktató tanárok voltak, akik izgalmas programokkal készültek értékes információkkal gazdagítva az intézmény diákjainak és oktatóinak tudását. A hetet Soós Katalin igazgatónő nyitotta meg, ezt követően a diákok kitűzőket kaptak, amelyeket egész héten viseltek. A program konferenciával indult, amely során Kolozsvári István, a II. RFKMF Biológia és Kémia Tanszékének oktatója mutatta be a XX. század neves kárpátaljai magyar kémikusait és biológusait, valamint ismertette saját kutatási eredményeit: a Tisza víztereiben élő szitakötő-populációk faunisztikai felméréséről számolt be. Dr. Molnár József, a főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének előadó tanára mutatta be a…

  • Gólyaavató ünnepség

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete gólyákká avatta az első évfolyamos hallgatókat november 12-én. Az avatóünnepség délután 15.00 órakor kezdődött, ahol gólya és nem gólya egyaránt jól érezte magát. Az alkalom fő célja az első évfolyamos hallgatók, gólyák köszöntése volt. A rendezvényt Soós Katalin, az intézet igazgatója nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy az ünnepség egyszerre hagyomány, élmény és emlék. Hagyomány, mert megrendezésével hagyományt teremtenek, élmény, mert minden diák örömmel vett részt a szervezésében, s reménység szerint szép emlékké válik az este mind a tanárok, mind a diákok számára. A megnyitó után az első évfolyamos csoportok kreatív és tematikus bemutatkozása kezdődött. A bemutatkozó műsort játékos feladatok követték.…

  • Az ukrán írásbeliség és nyelv napja

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképző Intézetének hallgatói és munkatársai november 10-én ünnepi műsorral emlékeztek az ukrán írásbeliség és nyelv napjáról, továbbá Szent Nesztor krónikaíró 960. évfordulójáról. Az ünnepségnek a Fodó Sándor Kulturális Központ adott helyet. Az ünnepi műsorban részt vettek az elsős Turisztika, Szociálpedagógia és Óvodapedagógia szakos hallgatók. Az előadás során elhangzott, hogy Ukrajna-szerte 1997-től november 9-e az ukrán írásbeliség és nyelv napja. Ezen kívül e napon ünneplik a pravoszláv naptár szerint Szent Nesztor krónikaíró napját is, aki az Elmúlt idők krónikájának szerzője. A műsorban a szláv írásbeliség fejlődéséről és Szent Nesztor krónikaíróról láthattunk kisfilmeket és prezentációkat. Elhangzottak költemények a nyelvről és a nyelv megőrzéséről, melyeket…

  • Glória Victis

    október 21-23. között immár 23. alkalommal szervezte meg a Rákóczi Szövetség a Glória Victis nagy volumenű rendezvényt Budapesten. A Kárpát-medencéből 1300 főiskolás és középiskolás érkezett a fővárosba. A kárpátaljai csoport október 21-én kora reggel indult el Beregszászból. A hosszú utazás után este a középiskolás diákok a Nemzeti Színházban megtekinthették a Vidnyánszky Attila rendezte János vitézt. Október 22-én délelőtt a diákok csoportja a 301-es parcellához látogatott., majd a Nemzeti Múzeum kiállítását tekinthették meg. Ebéd után a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában ünnepi rendezvényre került sor. Az egyetem épületétől a főiskolás- és középiskolás diákok fáklyás menetben indultak a Bem térre, ahol ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra került sor. Október 23-án a kárpátaljai csoportnak lehetősége…

  • Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny

    Október 16. és 18. között 43. alkalommal  rendezték meg Sátoraljaújhelyen az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny döntőjét. Több mint száz középiskolás érkezett a versenyre a Kárpát-medence minden részéről. Ezúttal három kárpátaljai diák vehetett részt a döntőn: a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetet képviselve Molnár Enikő és Sápi Éva,  valamint a Gáti Kovács Vilmos Középiskola egyik diákja, Cipola Kármen. Az Édes anyanyelvünk verseny a sorszámhúzást követően az írásbeli fordulóval kezdődött: a diákoknak itt a nyelvhasználati, nyelvhelyességi, fogalmazásbeli készségeiket mérték fel. A írásbeli forduló után a versenyzők megismerkedhettek Sátoraljaújhely nevezetességeivel és ellátogattak a Zempléni Kalandparkba. Ez idő alatt a felkészítő tanárok megtekinthették a kiállításokat a Magyar Nyelv Múzeumában. Este díszelőadáson vettek részt…

  • Vállalkozói készségfejlesztő továbbképzés Pécsett

    2015 a külhoni magyar szakképzés éve, ennek keretein belül vett részt augusztus 2-7 között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 8 diákja és 2 tanára vállalkozói készségfejlesztő továbbképzésen. Az eseményen 100-an vettek részt, ebből 73 diák és 17 tanár, akik Erdély, Délvidék, Felvidék vagy Kárpátalja szakiskoláiból érkeztek. A résztvevők 5 csoportra bontva, 4 csoportban a diákok: Észak, Dél, Kelet, Nyugat néven és a kísérőanárok külön csoportban vettek részt a foglalkozásokon. Csoportonként két tréner vezetésével sajátíthattak el új ismereteket. A hét vezetőfonala a vállalkozásmenedzsment volt, a jelenlévők napról-napra érdekes előadások, játékok révén tanulhatták meg hogyan lesz egy jó ötletből megvalósítás. Az 1. nap az ismerkedésé volt a…

  • Tanévzáró ünnepség a Rákóczi főiskolán

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) június 26-án tartotta diplomaátadóval egybekötött tanévzáró ünnepségét. Az eseménynek a hagyományt követve a beregszászi református templom adott otthont. Az ünnepség Kárpátalja történelmi lobogóinak – Bethlen-zászló, Rákóczi piros, piros-fehér, piros-kék, zöld lovassági zászlói, magyar és ukrán nemzeti zászló, a millenniumi zászló, Kárpátalja és a II. RF KMF zászlaja – bevonulásával kezdődött. Ezt követően a házigazda beregszászi gyülekezet nevében Taracközi Ferenc vezető lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket a 133. zsoltárral. Szavait nemzeti imádságunk, a Himnusz és a Rákóczi-főiskola himnuszának (Rákóczi Ferenc bús éneke) közös éneklése követte. A meghívott vendégek köszöntése után ünnepi beszédet mondott Szikura József, a főiskola rektora. A rektor a hallgatók szívére helyezte: legyenek becsületesek és…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial