-
Egészség- és sportnap a beregszászi Felsőfokú Szakképzési Intézetben – Ép testben, ép lélek
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének udvara vidám, felszabadult fiatalokkal volt tele május 7-én. Ugyanis ezen a napon szervezték meg – ezúttal a Magyar Sport Napjához igazodva – a hagyományos tavaszi egészség- és sportnapjukat, melyet vidám, zenés bemelegítéssel kezdtek a reggeli órákban. S melyen – a szemerkélő eső ellenére – aktívan részt vettek diákok, tanárok egyaránt. Soós Katalin, az intézmény igazgatója a sajtónak nyilatkozva elmondta: a sport és egészségnappal szeretnék felhívni a fiatalok figyelmét a mozgás, az egészséges életmód, a tiszta víz fogyasztásának fontosságára. – A XXI. század egyik legnagyobb problémája, hogy keveset mozognak a gyerekek, sokat vannak zárt térben, illetve az étkezési és ivási szokásaik sem…
-
Tudományos-gyakorlati diákkonferencia: „Számvitel és adóügy – a jövő szakembereinek gyakorlati tapasztalatai”
2025. április 28-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében megrendezésre került a „Számvitel és adóügy – a jövő szakembereinek gyakorlati tapasztalatai” című tudományos-gyakorlati konferencia. A rendezvényen a 071. számú „Számvitel és adóügy” szakon tanuló diákok vettek részt. A konferenciát a Számvitel és Adóügy Szakbizottság szervezte azzal a céllal, hogy fejlessze a diákok szakmai kompetenciáit, tökéletesítse nyilvános előadói készségeiket, valamint elősegítse a modern számviteli és adózási trendek kutatását. Az esemény szervesen illeszkedik az oktatási folyamatba, amely egyesíti az elméleti tudás elsajátítását a gyakorlatorientált tanulással. A konferencia célkitűzései között szerepelt az analitikus gondolkodásmód kialakítása, az önálló információfeldolgozás képességének fejlesztése, az egyéni vélemények megalapozott bemutatása, valamint a felelős szakmai…
-
Idegenvezetői gyakorlat a természet és a hagyományok nyomában
Tanulmányút a Szinevéri Nemzeti Parkba és Alsó-Kalocsára 2025. május 1-jén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Turizmus szakos hallgatói egy tartalmas és élményekben gazdag idegenvezetési gyakorlaton vettek részt. Az útvonal Beregszászból indult és a Szinevéri Nemzeti Parkon, valamint Alsó-Kalocsán keresztül vezetett vissza a kiindulási pontra, összesen mintegy 340 kilométeres távot megtéve. A szakmai kirándulás célja az volt, hogy a különböző évfolyamokon tanuló hallgatók – köztük az 1., 2., 3. és 4. évesek – élő környezetben tapasztalják meg az idegenvezetés gyakorlatát. A túra során a 3. évfolyam diákjai vállalták az idegenvezető szerepét, bemutatva ezzel szakmai felkészültségüket és kommunikációs készségeiket. A reggeli órákban indult buszos kirándulás első állomása…
-
AMIRE MÁJUS 8-ÁN EMLÉKEZÜNK? MIT ÜNNEPLÜNK MÁJUS 9-ÉN?
Május 8. a nap amikor elfogadták Németország teljes kapitulációjáról szóló egyezményt. Ukrajna ezt a Napot az emlékezés és a nácizmus feletti győzelem napjaként tartja számon, megemlékezve a második világháborúban elhunytakról is. Az emlékezés és a nácizmus feletti győzelem napja Ukrajna Törvényében 2023-ban lett hivatalosan rögzítve az európai szolidaritás és az emberi történelem e szörnyű tragédiájára való emlékezés jegyében. A második világháborúra való emlékezés közös szimbóluma a mezei mákvirág – az emlékezés mákja. A második világháború után Európában sok különböző nép fogott össze a béke és a közös munka jegyében. Ezért május 9-én szinte az összes európai országban Európa Napját ünneplik. 2025 május 9-én Ukrajnában is Európa Napját ünneplik, mint az…
-
Matematika szakos diákok a Szakmasztár fesztiválon
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének alkalmazott matematika szakos diákjai 2025. április 28-án ellátogattak Budapestre a Szakmasztár fesztiválra, ahol betekintést kaptak különböző szakmák világába. A diákok megtekinthették mindazon szakmákat, amelyek igazán közel állnak érdeklődési körükhöz. A fesztivál nemcsak szakmai fejlődési lehetőséget kínált a résztvevőknek, hanem közösségépítő élményt is jelentett. A diákokat interaktív standokkal várták, ahol különböző logikai játékokat, fejtörőket és matematikai trükköket próbálhattak ki. A stand célja nem csupán az adott szakma népszerűsítése volt, hanem annak bemutatása is. Mindenki igazán megtalálhatta a helyét és saját érdeklődését. Míg a fiúkat a mezőgazdaság és a programozás érdekelte, addig a lányok részt vettek cukrász bemutatón és kalács sütésen, ahol…
-
Dobogós helyezés a Soós Kálmán történelemvetélkedőn
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tehetséges diákja, Nagy Boglárka harmadik helyezést ért el a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Soós Kálmán történelemvetélkedőn. Boglárkát a versenyre intézményünk történelemtanára, dr. Varga Róbert készítette. A verseny kérdései az ukrán, a magyar és a világtörténelem eseményeit is érintették. Iskolánk magas színvonalú történelemoktatását jól mutatja, hogy az elmúlt három évben összesen öt dobogós helyezést sikerült elérnünk a KMPSZ által szervezett történelem vetélkedőkön. Bízunk benne, hogy Nagy Boglárka teljesítménye újabb diákokat ösztönöz majd arra, hogy a jövőben bátran mérettessék meg tudásukat a tantárgyi versenyeken. Gratulálunk, Boglárka!
-
Kárpát-medencei matematikai tehetségek között versenyeztek diákjaink
A Felsőfokú Szakképzési Intézet örömmel számol be arról, hogy két első évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákja, Balogh József és Kacsó Gábor részt vettek a XXXI. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen, amelyet 2025. április 23–27. között rendeztek meg Békéscsabán. A rangos esemény a Kárpát-medence legkiválóbb magyar középiskolásait gyűjtötte össze, teret adva a tudományos párbeszédnek, a tehetségek kibontakoztatásának és a határokon átívelő kapcsolatok építésének. József és Gábor a Geőcze Zoárd, valamint a Zrínyi Ilona matematikaverseny kárpátaljai döntőiben nyújtott kiemelkedő teljesítményükkel vívták ki a részvétel jogát, ezzel is bizonyítva elhivatottságukat és tehetségüket a matematika terén. A versenyprogram nem csupán szellemi kihívásokat kínált, hanem kulturális és közösségi élményeket is: a résztvevőknek lehetőségük nyílt új ismeretségek kötésére,…
-
Csernobil: A világ legsúlyosabb nukleáris katasztrófája
1986. április 26-án történt a világ legsúlyosabb nukleáris katasztrófája a csernobili atomerőmű 4-es reaktorában 39 évvel ezelőtt, a mai Ukrajna területén. Egy hibás biztonsági teszt és tervezési hiányosságok miatt a reaktor felrobbant, hatalmas mennyiségű radioaktív anyagot juttatva a légkörbe, amely több országot is érintett Európa-szerte. A tragédia következményei mind emberi, mind környezeti szempontból máig érezhetők. A katasztrófa közvetlen következményei emberek millióinak életét változtatták meg, több ezer ember halálát okozták, és hosszú távon több százezer ember egészségére voltak hatással. A közeli Pripjaty városát és a környező területeket evakuálták, és egy 30 kilométeres „zárt zónát” hoztak létre. A katasztrófa nemcsak környezeti, hanem társadalmi és politikai szempontból is hatalmas következményekkel járt, és máig…
-
Magyar állami kitüntetést kapott Jakab Eleonóra kollégánk
A március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából a dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök úr által adományozott állami kitüntetések ünnepélyes átadására került ma sor a beregardói Perényi Kultúrpalotában. Ezúton is gratulálunk neki az eddigi munkájához, és további kitartást kívánunk a további tevékenységéhez.
-
Blokchain … kvantumkriptográfia: tudományos-ismeretterjesztő előadáson az AM szak diákjai
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Szakkollégiuma szervezésében az FSZI Alkalmazott matematika szakos hallgatói egy izgalmas és igen aktuális szakmai előadáson vehettek részt. A rendezvény meghívott előadója Szabolcsi András, a Natrix tulajdonosa és vezetője volt, aki „Hiszünk a bankunknak? Avagy technológiai garanciák hol vannak? Blockchain bankközelben” címmel tartott bemutatót. Az előadó közérthetően ismertette a blockchain technológia alapjait, és gyakorlati példákon keresztül bemutatta, hogyan segítheti ez a technológia különböző rendszerek biztonságának növelését. Szabolcsi András az előadás végén kiemelte, hogy a technológia fejlődése folyamatos. Az alkalmazott matematikusoknak kulcsszerepük lehet ezen innovációk biztonságos és hatékony integrálódása terén. A témához kötődően még érdekes információk hangzottak le a kvantumkriptográfiáról is. A rendezvény hasznos…




























