• Felhívás!

    Keressük a „Legkreatívabb óvónő-jelöltet” a III. évfolyamos óvodapedagógusok körében! 2017. április 3-5 között a Koledzs aulájában, a III-ÓP hallgatók kreatív munkái kerülnek kiállításra, amelyekre lehet szavazni!       Kérek minden tanárt és diákot,  hogy az objektív elbírálás érdekében vegyenek részt a szavazáson!      Mindenkinek két szavazati lehetősége van, melyen keresztül kifejezheti tetszését és elismerését a szorgalmas hallgató munkája iránt:      1 szavazat  – a kézzel készített játékokra, 1 szavazat – a saját készítésű meséskönyvre!   Szavazólapokat az osztályfőnökeiktől kérhetnek. A szavazó lapra csak azt a kódszámot kell feltüntetni, amellyel a tárgy el van látva, majd a szavazatot a kihelyezett úrnába kell bedobni.    Üdvözlettel: Gávrilyuk Ilona, az ÓPSZ elnöke  

  • Polyák Anita ismét a dobogón

    2018. március 23-án került sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke által szervezett NÉPEK MESÉI című mesemondó versenyre, melyen a felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók vehettek részt. A X. alkalommal megszervezett versenyen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát a Felsőfokú Szakképzési Intézet két diákja képviselte: Polyák Anita III. évfolyamos és Popovics Barbara II. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákok. A megmérettetésen 22 versenyző próbálta a mese világába röpíteni a rangos zsűritagokat, a megjelent gyerekeket és az érdeklődő közönséget. A mesemondók az anyaországi egyetemek és főiskolák hallgatóin kívül a Kárpát-medence különböző régióiból érkeztek. Legtöbben magyar népmesét adtak elő. Különösen kedveltek voltak A három leány és A…

  • Arany János emléke előtt tisztelegtünk

    2018. március 2-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai is részt vettek az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében megszervezett II. balladamondó versenyen. Ferku Szilveszter I. évfolyamos Szociális munka szakos diák Kölcsey Ferenc: Dobozi, Popovics Barbara II. évfolyamos Óvodapedagógia szakos diák Kölcsey Ferenc: Szép Lenka című balladáját adta elő nagy átéléssel. A III. évfolyamos Óvodapedagógia szakos lányok, Kozma Marianna Arany János: Rákócziné, míg Polyák Anita ugyancsak a „balladaírás Shakespeare”-jétől a Tetemre hívás című balladát mondta el. Ezúttal a három fős zsűri, melynek tagjai voltak: Györke Magdolna és Nagy Natália, az UNE magyar tanszékének docensei és Fülöp Andrea ungvári magyar konzul, Polyák Anitának ítélte a felső…

  • Álarcosbál

     2018. február 13-án 18:00 órai kezdettel a Felsőfokú Szakképzési Intézet Diákönkormányzatának szervezésében és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetősége jóvoltából az intézmény átriumában megrendezésre került az intézmény első Álarcosbálja. Az estét a DÖK elnöke, Kozub Gergely köszöntő beszéde nyitotta meg. A megnyitó után a koledzs legügyesebb és legaktívabb diákjai átvehették jutalmukat, melyeket a DÖK által szervezet programokon való részvételért érdemeltek ki. Ezután a DÖK tagjai szervezésében a farsang eredetéről, szokásairól és hagyományairól hallhattunk előadást: Mi is jut eszünkbe a farsang szóról? A jelmezes forgatag és jókedv, amelynek valamikor kettős célja volt. Egyrészt a tél haldoklását ünnepelték, másrészt gonoszűző eljárásokkal a bő termést, termékenységet kívánták biztosítani. A farsang vízkeresztkor…

  • SzÉP nap

    A Felsőfokú Szakképzési Intézményben 2018. január 24-én megrendezésre került az Alkalmazott matematika szakbizottság oktatói által a Szerkessz-Építs-Programozz nap. A SzÉP nap címmel szervezett foglalkozásokon az elsős hallgatók vettek részt. A nap programja ókori szerkesztések, fizikai kísérletek, Matek-oázis és Kahoot-s internetes vetélkedők valamint dinamikus szerkesztések GeoGebra programmal és matekkomp. eseményekből állt.  Az ókori szerkesztések foglalkozáson a diákoknak azt a matematikát volt lehetőségünk kipróbálni, amit két és fél ezer éve az ősi Hellászban, Görögföldön is műveltek. Kipróbáltuk, hogy lehet a legegyszerűbb eszközökkel, körzővel és egyenes vonalzóval, mérőeszközök nélkül szakaszokat felezni, szabályos sokszögeket szerkeszteni és egyebeket. A nap eseményei között egy matek-kompos program is szerepelt. A cím valamelyest átvitt, mivel a „komp” aznap csak…

  • Gyakorlati tapasztalatok konferenciájára a szakképző intézetben

    Immár második alkalommal került sor a Rákóczi-főiskola Szakképző Intézetének Óvodapedagógia szakos hallgatók Gyakorlati tapasztalatok konferenciájára . A III. évfolyamos hallgatók a szakoktatói program által meghatározott gyakorlatukat végezték 3 héten keresztül (november 27-től december 15-ig). A 25 hallgató két helyszínen, a 10. és 18-as számú óvodákban, 3 csoportban teljesítették a gyakorlat programját. Ennek értelmében 2 héten keresztül figyelhették meg az óvónői tevékenységek sorát, s a gyermek óvodai életének szervezését, majd a 3. héten maguk is az óvodapedagógus bőrébe bújva tapasztalhatták meg a szakma örömeit és nehézségeit. A gyakorlat ideje alatt a diákok a megfigyelések, játékos foglakozások segítségével igyekeztek tapasztalatot gyűjteni óvónői irányítás mellett. Emellett a gyakorlat feladatának részét képezte, hogy mindenki…

  • Adni jó!

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének fiú és lány kollégiuma közös mézeskalácssütésen vett részt, amit a kollégium fiú és lány Diákönkormányzata szervezett. A program hasznosnak bizonyult, mivel a fiúk és lányok jobban megismerhették egymást, valamint egy közös cél érdekében együtt tevékenykedhettek. Miközben a második és a harmadik emeleten ment a sütögetés és a díszítés, a többiek zenével és beszélgetéssel ütötték el az időt. Az estefolyamán több mint 500 darab mézeskalács készült el. Az elkészült édességeket jótékony célra fordítjuk, 5 helyszint lepünk meg, ezekkel az apró finomságokkal, az ASzSz (Adj Szívből Szívesen) akció keretében. A Nagydobronyi Irgalmas Samaritánius Leányotthon, a Hetyeni Élm Fogyatékkal élők rehabilitációs napközi otthona,…

  • Meggyújtottuk a második gyertyát

    „Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart” 2017.december 11-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében folytatódott a hagyományos adventi gyertyagyújtás. A szociális munka szak első évfolyamosai a várakozás második vasárnapján meghitt versekkel, idézetekkel, dalokkal emlékezették a diáktársakat és tanárokat a remény erejére, amelyet az adventi koszorún a soron következő gyertyának lángja jelképezett. A hit után most a remény költözött be a karácsonyt áhítók lelkébe, a várakozás szép ceremóniájába.

  • Szkander bajnokság

    2017. december 7-én az erőé volt a főszerep a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében. Ekkor került megrendezésre az intézmény első “Szkander bajnoksága”, a Diákönkormányzat szervezésében. A rendezvény osztatlan sikert aratott a diákok körében. Nagy kíváncsiság övezte a versenyt, melyen első, második, harmadik és negyedik évfolyamos fiúk és lányok mérték össze erejüket. A rendezvényen mindenki nagyon jól érezte magát. Helyezettek Fiúk: 1. Barkaszi Dániel (Alkalmazott matematika, II. évfolyam) 2. Jurik Máté (Alkalmazott matematika, II. évfolyam) 3. Király István (Számvitel és adóügy, I évfolyam) Lányok: 1 Nagy Tímea (Alkalmazott matematika, III. évfolyam) 2. Tóth Vivien (Számvitel és adóügy, I évfolyam) 3. Lőrinc Kitti ( Könyvitel, III. évfolyam)  …

  • Meggyújtották az első adventi lángot a Felsőfokú Szakképzési Intézetben

    Az advent a karácsonyra való készülődés és a várakozás időszaka. Ilyenkor a keresztény világ Krisztus megszületését, eljövetelét várja. Ebben az évben december 3-án kezdődött az adventi időszak, akkor gyújtottuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. A hagyományokhoz híven a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a Felsőfokú Szakképzési Intézetben (FSZI) is megemlékeznek a Krisztusvárásról. Idén az első évfolyamos Óvodapedagógia szakos hallgatók készültek verses-zenés összeállítással advent első vasárnapjára emlékezve. A diákok felhívták a figyelmet az advent igazi lényegére, a Megváltó eljövetelének fontosságára. A műsor végén meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját, ami a Hit gyertyája.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial