-
Egy délután a téli néphagyományok jegyében
2023. december 12-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete óvodapedagógia szakán a téli ünnepkör néphagyományait elevenítették fel. Az Óvodapedagógia Szakbizottság tagjait, a Gyakorlóóvodák megjelent igazgatóit és óvodapedagógusait Soós Katalin a Felsőfokú Szakképzési Intézet igazgatója köszöntötte a rendezvény kezdetén. Kihangsúlyozta, hogy múlt nélkül nincs jelen, ezért fontos továbbadni az utánunk következő nemzedéknek az őseinktől örökölt néphagyományokat. Minden résztvevőnek eseménydús délutánt kívánt és méltó ráhangolódást a karácsonyi ünnepkörre. Kokas Erzsébet tanárnő, a Debreceni Egyetem Néprajz szakának Phd hallgatója tartott színes előadást a téli ünnepkör kárpátaljai és magyarországi népszokásairól. Ezt követően az óvodapedagógia szak mindenegyes évfolyama bemutatott egy-egy népszokást. A IV. évfolyamosok a bölcsőcskézést, a III. évfolyamosok a Szentcsaládjárást…
-
A számvitelesek részt vettek a Tudományos Integritás Hetén
2023. december 11-én a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének 3-4. évfolyamos Számvitel és Adóügy szakos diákjai részt vettek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Számvitel és Auditálás Tanszék által szervezett Tudományos Integritás Hetén. A Tudományos Integritás Hete egy olyan oktatási rendezvénysorozat, amelynek célja a szellemi tulajdon védelmének – un. tudományos integritás elveinek népszerűsítése a diákok és az oktatók körében. Barátságos légkörben ismerkedtek meg a jelenlévők a tudományos integritás szabályozási környezetével, alapértékeivel, normákkal, fajtáival, valamint a megsértéséért való felelősséggel és következményeivel. A diákok gyakorlati szempontból is sok új ismeretet szereztek. A rendezvény egyik érdekes eleme volt az online képzés a „Kahoot!” oktatási platformon. A képzés minden résztvevője örömmel vett…
-
Meghívó
-
Évfolyamok közötti futsal bajnokság a főiskolán
2023. december 7-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi és Sportcentrumában megrendezésre került az idei évfolyamok közötti futsal bajnokság. A versenyen összesen 7 csapat vett részt: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola négy évfolyama, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének csapata, valamint a Kárpátaljai Magyar Líceum Beregszászi és Péterfalvi intézete 1-1 csapattal. A versenyen megjelent csapatokat két csoportra osztották. A megjelentek izgalmas és sportszerű mérkőzéseket láthattak. Csapatunk az első helyet szerezte meg a selejtezők alatt, majd a döntőben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola II. évfolyamos hallgatóival találkozott. Fiaink méltó ellenfélnek bizonyultak, de az eredmény 1:3 lett a főiskolások javára. Eredmények: Hely:…
-
Neumann napok 2023.
Az idei tanévben is megrendezésre kerültek intézményünkben a Neumann napok. Az eseménysorozat most is több programból állt. Az FSZI könyvtára egy tartalmas bemutatóval készült neves magyar és ukrán természettudósokról, matematikusokról, informatikusokról. A diákoknak lehetősége volt megismerkedni a neves kutatók, felfedezők munkáságával, tudományos eredményeikkel. Ekkor került sor a Zrínyi matematika verseny iskolai fordulójának a megrendezésére is, amire 46-an neveztek be, de megoldották a feladatsorokat az 1-2-ik évfolyamos alkmatekos diákok is. Két napon keresztül fogadta vendégeit a Neumann café. Speciális akció keretében itt különleges módon lehetett fizetni: ha megoldottál egy feladatot, azt matek-koronára, info-coinra, fiz-tallérra, vegy-pengőre válthattad, és már tied is lehetet a csoki, kávé és egyéb finomság. A hét folyamán az…
-
Kódolás órája 2023
Az idei évben is aktívan részt vettek diákjaink a Kódolás Hete programon 2023. december 4. és december 8. között. Az első és második évfolyamról a csoportok különböző napokon a Kódolás Órája platform segítségével belekóstolhattak a programozás világába. Az esemény célja az volt, hogy diákjaink kipróbálhassák magukat a kódolás terén, felfedezzék ennek izgalmas lehetőségeit. Az alkalmak során diákjaink kreatív módon foglalkoztak a programozás alapjaival, és új digitális készségeket sajátítottak el. Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett ezen az egyhetes digitális kihíváson, és reméljük, hogy a diákok élvezték a kódolás izgalmas világának felfedezését! Jövőre találkozunk!
-
Fellobbant a remény gyertyájának fénye
A II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetében a második adventi vasárnapot követően, 2023. december 11-én meggyújtottuk az adventi koszorú második gyertyáját. Az I. évfolyamos szociális munka szakos diákok versekkel és énekekkel készültek az intézmény tanárai és hallgatói számára. Andrásko Annamária I. évfolyamos szociális munka szakos diáklány a következő gondolatokat hangsúlyozta: „A remény jelképe a második adventi gyertya fénye. A második gyertya meggyújtásával kétszeresére nő a fény, és az idő egyre több tartalmat ragaszt az adventi vasárnaphoz. A második pislogó fény költözik otthonainkba, és ezzel együtt a reménység is belakja szívünket. A második gyertya az angyali üdvözletre emlékeztet minket, az ígéretre, hogy a fény el fog érkezni. Sőt, már jelen is…
-
A számviteles diákok sikeresen elvégezték az „Akadémiai integritás az egyetemen” c. tanfolyamot
2023. december 04-én a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének 4. évfolyamos Számvitel és Adóügy szakos diákjai elvégezték az „Akadémiai integritás az egyetemen” c. online tanfolyamot a VUM Online platformon a „Tudományos kutatások alapjai” c. tantárgy keretein belül. A VUM (Maidan Open University) egy oktatási kezdeményezés, amely ötleteket terjeszt és elősegíti a társadalom fejlődését Ukrajnában. A tanfolyam összesen öt témából állt, amelyek mindegyike egy tesztteléssel zárult: Akadémiai integritás. Plágium. Akadémiai írás. Az erényes környezet megteremtésének előfeltételei az egyetemen. Hogyan teremtsünk erényes környezetet az egyetemen? A képzés eredményeként a diákok azt tapasztalták, hogy az akadémiai integritás az oktatás minőségének alapja, amely hozzájárul egy szabad, nyitott és demokratikus, a társadalom és a…
-
Mézeskalácssütés a kollégiumban
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete Kollégiumának Diákönkormányzata 2023. december 5-én mézeskalácssütést szervezett. A kollégiumi diákok nagy örömmel vettek részt. Sok mézeskalács készült el a remek hangulatnak és társaságnak köszönhetően, melyeket a jövő heti hagyományőrző rendezvényünkön fogunk kidíszíteni.
-
Meggyújtottuk a hit gyertyáját a Felsőfokú Szakképzési Intézetben
Az első adventi vasárnapot követően a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetében is meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját. Az I. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákok ismertették az advent időszakának jelentőségét, illetve az Adventi gyertya, friss fenyőág… kezdetű énekkel hangolták rá a diákokat, tanárokat az ünnepi hangulatra. „Az advent időszakában szívünk és lelkünk egyaránt készülődik a karácsony ünnepére. Mindannyiunknak lehetősége van arra, hogy csendben elmélkedjünk, megtisztítsuk lelkünket és megnyissuk szívünket az eljövendő örömre. Legyen számunkra ez az időszak a szeretet, az emberség és a remény megosztásának ideje. Ahogy az adventi koszorún a gyertyák egyre fényesebben ragyognak, úgy nőjön bennünk is a belső fény, amely megvilágítja az útunkat az eljövendő ünnep felé.…





























