• Most vagy soha

    2024. május 28-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai visszacseppentek abba a történelmi korszakba, amelyikben Petőfi Sándor és a Tízek Társasága elindította az 1848-as forradalmat. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színháznak köszönhetően megtekinthették a Most vagy soha című filmet. A színház nézőterén helyet foglaló tanárokat és diákokat Sin Edina a színház megbízott igazgatója köszöntötte, aki elmondta, hogy a Vándormozival közösen az a céljuk, hogy a kárpátaljai közönség is megtekinthesse a kalandokban bővelkedő történelmi filmet, melynek segítségével jobban megismerhetik a magyar költészet kimagasló alakjának forradalomban való szerepét. Köszönjük a Beregszászban működő színház biztosította nagyszerű lehetőséget.

  • Sikeres eredményeket értek el a Felsőfokú Szakképzési Intézet 4. évfolyamos Turizmus szakos diákja a XII. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 4. évfolyamos Turizmus szakos diákjai részt vettek a XII. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen, mely a Budapesti Metropolitan Egyetem szervezésében került megrendezésre. A protokoll versenyt 2024. május 24-én rendezték meg, amelynek Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ adott otthont. A verseny állandó mottója: „Értéket képviselünk!” A versenyen tíz magyarországi és határon túli felsőoktatási intézmények hallgatói mérethették meg magukat a viselkedéskultúra, a diplomácia és a protokoll tárgyköreiben. A verseny fővédnöke Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter volt, aki levélben köszöntötte a résztvevőket. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének csapata a következő tagokból állt: Lenyó Barbara, Szeles Petronella, Fogarasi Fruzsina,…

  • Sportnap – újra játszva

    „A siker nem a legerősebbnek vagy a leggyorsabbnak jár, hanem annak, aki nem adja fel”. (Alex Zanardi) 2024. május 17-én folytattuk a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakképzési Intézetében a sportnapi programot. Ezen a napon került levezetésre a 800 és 1000 méteres középtávfutás, a 4×50 méteres váltófutás, valamint az évfolyamok közötti csapatverseny.  A 800 méteres középtávfutás a lányoknak volt meghirdetve, ahol Halusz Alexandráé (T-II/4.) lett az arany érem. Második helyezett Komári Katalin (SZA-III/6.) lett, míg a dobogó harmadik fokára Jaró Fanni (SZA-I/2.) állhatott. Az 1000 méteres középtávfutásban a fiúk versenyeztek. Itt az idei tanév megyei terepfutás verseny győztese Tóth Csongor (AM-II/4.) állhatott a dobogó első fokára 4:04:22 idővel, míg…

  • Sikeres évfolyammunkavédés az óvodapedagógia szakon

    2024. május 16-17-én került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete IV. évfolyamos óvodapedagógia szakos hallgatóinak évfolyammunka-védésére. Mind a 19 végzős diák azt bizonyította, elmélyült az általa választott témához illő szakirodalom felkutatásában. A leendő óvodapedagógusok többsége érthetően, világosan fejtette ki a munkája felépítését, a téma megvilágítását. Előadásukban megfogalmazták, hogyan tudják majd hasznosítani a szakirodalom feldolgozása során megszerzett ismereteket. A bizottság tagjai megelégedéssel hallgatták a végzős diákok összefogott előadásait. Reméljük, az első tudományos munkájukat még számos követi majd miután a felsőoktatásban folytatják tanulmányaikat.

  • Adományátadás

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete 2024. május 16-án a Munkácsy Mihály magyar házban adta át a Jótékonysági esten összegyűlt adományt. 20.000 hrivnya került átadásra egy olyan család részére, amely a háborúban elvesztette a családfenntartót. A családfenntartó elvesztésével hatalmas anyagi és érzelmi teher nehezedett a családra, így ez az adomány nagy segítséget nyújthat a mindennapi életben való boldoguláshoz. A család rendkívül hálás volt, és könnyek közt fejezték ki hálájukat intézményünk számára. Közösségünket örömmel tölti el, ha segíthetünk azoknak, akiknek szüksége van rá, hiszen fontos, hogy figyelemmel legyünk a körülöttünk élőkre is, akik rászorulnak a segítségre.

  • Alkalmazott matematikusok kirándulása: izgalmas utazás a Kárpátok hegyei és völgyei között

    Az iskolaév vége felé intézményünk alkalmazott matematikai szakos első- és másodéves diákjai izgalmas kirándulásra indultak. Első állomás a Munkács környéki Kendereske hegyen található Feszty-panoráma-kilátó volt. Innen a Beregszentmiklósi Telegdy-Rákóczi Kastélyhoz látogattunk el. A Kéklő hegység erdeiben található Szkakalo vízeséshez tett túrával folytatódott a nap. Erőt és kitartást próbáló „séta” volt ez, ami megérte a fáradságot: a nyári erdő hangulata, a hegyi patak és a sziklákon szökellő vízesés – valóban különleges élmény volt mindenkinek Az intenzív tanulási folyamat után a kirándulás segített felidézni az elmúlt tanév során együtt átélt eseményeket, ráhangolódni a nyári szünetre, és ismét meggyőződni arról, hogy az akadályok közös leküzdése és az új dolgok megismeréséért tett erőfeszítések mindig…

  • Évfolyammunka védés az Alkalmazott matematika szakon

    2024. május 10-én a II. Rákóczi F. KMF Felsőfokú Szakképzési intézetében sor került a III. évfolyamos Alkalmazott Matematika szakon tanuló diákok évfolyammunkáinak a védésére. A jelenlévőket dr. Soós Katalin, az FSZI igazgatója üdvözölte, aki hangsúlyozta, hogy az évfolyammunka elkészítése fontos eleme a jövőbeli szakemberek minőségi felkészítésének. Az oktatási-kutatási jellegű munka célja az elméleti ismeretek és gyakorlati készségek megszilárdítása, elmélyítése, összegzése, szükség esetén bővítése a választott témához kapcsolódó területen, valamint az ismeretek alkalmazása az egyéni gyakorlati feladatok komplex megoldása során. Szilágyi Lajos, a szakbizottság elnöke elmondta, hogy az algoritmizálás és programozás terén végzett egyéni tudományos/kutatómunka lehetőséget nyújt az elméleti ismeretek gyakorlati megvalósítására és a szakmai kompetenciák elmélyítésére. Ismertetésre került az évfolyammunkák…

  • Sport- és egészség nap

    „A sport a test útján nyitja meg a lelket.” (Szent-Györgyi Albert) A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete 2024. május 8-án Sportnapot szervezett. Ez, a már hagyománnyá vált program, minden évben megmozgatja a sportolni vágyó diákokat. Idén sajnos az időjárás nem kedvezett számunkra, hiszen az eső miatt át kellett szervezni a napirendet, de ez sem tántorított el bennünket attól, hogy egy izgalmas programban vehessünk részt. A programot dr. Soós Katalin igazgatónő nyitóbeszéde indította, amelyben felhívta a figyelmet a sport és az egészséges életmód fontosságára, továbbá jó szórakozást kívánt a nap további részéhez. Mivel a sportnapi program újratervezést igényelt, ezért a szervezők csapatokra bontották a résztvevőket, akiknek így…

  • Föld napja intézményünkben

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Diákönkormányzata 2024. május 1-én, a Föld napja alkalmából virág- és faültetést szervezett. A programot dr. Soós Katalin igazgatónő nyitotta meg, aki kifejezte örömét, hogy ilyen szép számmal összegyűltek a diákok. Kifejtette, hogy ez a program lehetőséget nyújt a közösség építésére, illetve az intézmény arculatát is szépítik a friss, színes virágok, és a fák, amelyek örök emlékként díszeleghetnek. A diákok tanulmányaik befejezése után is szívesen emlékeznek majd erre a közös tevékenységre, és idővel visszajárnak majd megtekinteni ezeket a növényeket. A résztvevő diákok elmondása szerint a program nagyon felüdítő volt, és szívesen részt vennének több hasonló programban is. A Diákönkormányzat ismét egy…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial