Az Alkalmazott matematika szakbizottság kibővített értekezlete

A közelmúltban az Alkalmazott matematika szakbizottság megtartotta nyílt gyűlését az Alkalmazott matematika szak alapfokú szak-baccalareusi oktatási-szakmai képzési programjának megvitatása kapcsán. A megbeszélésen a szak bizottság tagjain kívül részt vettek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola illetve azon szervezetek és cégek képviselői, amelyek gyakorlati helyszínt és, a későbbiekben, lehetséges munkahelyet biztosítanak a szak diákjainak. Jelen voltak még szakgimnáziumunk korábbi végzősei is. Az értekezletet megtisztelték jelenlétükkel professzor dr. Halavács József – a műszaki tudományok doktora, a II. RF KMF tanára, Pallay Ferenc – a Puskás Tivadar Informatikai Központ igazgatója, Racsejev György – a TvOptimum, a régió vezető internetszolgáltatójának a vezetője, Szemjon Szergej – a Beregszászi Városi Tanács Oktatási-Kulturális Osztályának helyettes vezetője, Hevesi Tibor – a Docca Outsoursing IT vállalt képviselője, vezető számítógépes szakember, illetve a korábban végzett diákok: Szimeonov Viktória – a Debreceni Egyetem szoftverfejlesztő szakos hallgatója, Svec Antal – a Debreceni Egyetem mérnökinformatikus szakos hallgatója, Balla Bianka és Simon István – a II. RF KMF matematika szakos hallgatói.

A megbeszélésen bemutatásra került az Alkalmazott matematika szak 2020-as és 2021-es oktatási-szakmai képzési programjai, azok teljesítésének menete. A résztvevők megállapították, hogy a programozó-technikus szakma igazán keresett a munkaerőpiacon: ezen szakembereknek az előttük álló feladatok megoldásához számos elméleti és gyakorlati kompetenciával kell rendelkezniük. A kistérségek különböző adminisztrációs egységei, hivatalai, az oktatási intézmények széleskörű digitalizálásához, a számítógépes hálózatok fejlesztéséhez sok olyan szakemberre van szükség, aki képes ezeket a feladatokat hatékonyan és magas szakmai szinten kivitelezni. A térség oktatási-nevelési intézményei továbbra is kiváló bázisai a technológiai gyakorlatoknak, a jövőben munkahelyek is lehetnek. Ennek ismeretében fontos, hogy a webprogramozás, modellezés, adatbázisok, számítógépes hálózatok tudományágaiból az új technológiák fejlődésének megfelelően folyamatosan frissüljön a képzési program. Továbbá az is hasznos, ha a diákok ismerik a korszerű programozási nyelveket, többek között a Perlt és Pytont.

Az értekezleten szó esett arról is, hogy a záró vizsga helyett bevezetésre kerüljön a diplomamunka-szakdolgozat rendszere. A volt hallgatók felhívták a figyelmet az egyéni projektek fontosságára: a hallgatók által az évfolyammunkák valamint az adatbázis kezelés és technológiai gyakorlatok során elkészített programtermékek  komplex feladatok, melyek jelentős önálló munkát követelnek, a legújabb technológiákra vonatkozó információk kutatásával járnak. Ezen munka során szerzett tapasztalatok és ismeretek igen hasznos és hatékony eszközei mind a továbbtanulásnak, mind a munkahelyen való elhelyezkedésnek.

Az Alkalmazott matematika oktatási-szakmai képzési program elemzése és megvitatása alapján a bizottsági értekezleten arról határoztak, hogy szükséges a rendszeres elemzése a kötelező tantárgyak tartalmi  részének,  újra tervezik a gyakorlati órák számát és tartalmát. Továbbá  javaslatokat fogadtak el a szabadon választható tantárgyak katalógusának bővítéséről, illetve szükséges a munkaerőpiac igényei szerint új programozási nyelvek oktatásának a bevezetése.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial