Programozók világnapja
Az FSZI-ben idén is megemlékeztek a Programozók világnapjáról, amelyet minden éven az év 256. napján méltatnak (2025-ben ez szeptember 13-ra esett). 256 – legtöbb ennyi számot lehet felírni egy bájton, illetve 256 valójában 10016 a hexadecimális számrendszerben. Így tehát az év 10016-ik napjához kötődően az „infós” órákon közös fotózással ünnepeltük a programozókat.
Programozók nélkül nem lenne Insta, TikTok vagy épp játék, a digitális technikák mindenhol jelen vannak a valós életben. A számítógépes világban a szakemberek a problémát matekké, a matekot kóddá, a kódot pedig jövővé alakítják.
A diákok figyelmébe ajánlottuk több olyan internetes anyagot, amely a számítógépek fejlődését mutatják be, illetve azt, hogy merre tart a technológiai fejlődés, milyen új kihívások, problémák megoldása vár a programozókra.
Mindenkinek javasoljuk, hogy nézze meg a nemrég megjelent „The most brilliant human mind” (A legpompásabb emberi elme) című filmet. Ez az érdekes és igazán inspiráló alkotás a számítástechnika egyik legnagyobb alakjának, Neumann Jánosnak az életművét mutatja be.
A programozók világnapja egy ünnep, amely tiszteletadás minden „kódhősnek”, akik bugokból megoldást, nullákból és egyesekből világot építenek.









