Mozgásban az FSZI – Sportnap 2025
2025. május 7-én ismét sportolásra hangolódott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakképzési Intézete, amely megrendezte hagyományos, minden évben nagy népszerűségnek örvendő sportnapját.
A rendezvény megnyitóján Soós Katalin igazgatónő köszöntötte a résztvevőket, külön kiemelve az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás fontosságát. Felhívta a figyelmet a tudatos táplálkozásra és a megfelelő folyadékbevitelre is:
„A testi-lelki egyensúly megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy a tanulás mellett időt szánjunk a mozgásra is. A megfelelő hidratáltság nemcsak a teljesítményt, hanem a koncentrációt is javítja. Igyatok sok vizet a nap folyamán!” – hangzott el az igazgatónő biztatása.
A lendületes közös bemelegítést követően, amit az óvodapedagógia szak III. évfolyamos diákjai tartottak, a diákok és tanáraik lelkesen vetették bele magukat a különböző versenyszámokba. A programot a 6×40 méteres váltófutás indította, amely különleges izgalmakat tartogatott, hiszen a tanári csapat is rajthoz állt – a közönség legnagyobb örömére.
A 6х40 m váltófutás eredménye:
1. hely – Számvitel és adóügy I/2.
2. hely – Számvitel és adóügy II/4.
3. hely – Számvitel és adóügy III/6.
A délelőtt folytatásaként intézményünkben először saját FSZI „REKORD”-ot lehetett felállítani különböző versenyszámokból, ahol a diákok megmutathatták, mire képesek. A programban szerepelt húzódzkodás (fiúknak felső, lányoknak alacsony korláton), 60 méteres síkfutás, valamint ugrókötelezés – mindegyik nemenként külön értékelve.
Rekorder diákjaink:
Húzódzkodás:
- Heé Sándor
- Seres Viktória
60 m síkfutás:
- Vince Károly
- Szofilkánics Vanessza
Ugrókötelezés (1 perc alatt):
- Tóth József
- Peres Brigitta
Az ebédszünetet követően a sportnap fénypontja következett: a röplabda bajnokság. A megmérettetésre összesen nyolc csapat nevezett be, köztük az első, második és harmadik évfolyam képviselői, valamint a tanárok csapata is.
A bajnokság dobogósai:
1. hely –I/2.-A csapata
2. hely –I/2.- B csapata
3. hely –II/4.-A csapata
A mérkőzések során tapasztalható jó hangulat, a lelkes szurkolás és az izgalmas játékmenetek méltó lezárásai voltak ennek a sportos napnak.
A rendezvény nemcsak a mozgás örömét hozta el a résztvevők számára, hanem erősítette a közösség összetartását is. A tanárok aktív részvétele és példamutatása inspirálóan hatott a diákokra, különösen a közös versenyszámok során. A szervezőtanárok hozzájárultak ahhoz, hogy a sportnap emlékezetes élménnyé váljon minden jelenlévő számára.
Külön köszönjük a II. Rákóci Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetőségének támogatását, akik a sportnapon résztvevő diákok számára vizet és gyümölcsöt biztosítottak.
Azok a diákok, akik nem vettek részt a sportversenyeken, egy közös kiránduláson vettek részt, amely során a közeli Kerek-hegyen álló kereszthez sétáltak el. A könnyed túra remek lehetőséget nyújtott a természetben való feltöltődésre, valamint a kötetlen beszélgetésekre, így ők is aktív részesei lehettek a nap eseményeinek.
Ez a nap ismét bebizonyította, hogy a tanulás mellett fontos a közös élmények megélése, az egészségtudatos szemlélet formálása, és a testmozgás szeretete, melyek mind hozzájárulnak egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb diákélethez. Mindenkinek köszönjük a részvételt és a segítséget!




























