Rákóczis Pi-nap – 2024: plakát és origami pályázatok

Minden év március 14-én világszerte ünneplik π napot. Ez eseményt a matematika egyik legismertebb állandója, a π 3.14 szám inspirálta.

Az intézményünkben a Rákóczis π nap programsorozat keretében rendhagyó tevékenységre is invitáltuk mindazokat, akik érdeklődnek a matematika és a kreativitás iránt. Plakát és origami pályázatokat hirdettünk, arra ösztönözve a nevezőket, hogy bemutassák a matematikai gondolkodás és a művészetek iránti szenvedélyüket. Az volt a célunk, hogy a képzőművészet eszközeivel digitális módon vagy a papír geometriájának a segítségével hozzanak létre egyedi alkotásokat diákjaink.

A plakát versenyt Juhász Sándor, intézményünk informatika tanára koordinálta: összesen 38-an küldték be számítógép segítségével létrehozott műveket. A diákok szavazatai alapján a legtöbb pontot Pallagi Milán (SZA/I.), Tóth Anna (SZA/I.), Sütő Debóra (SZA/II.) és Szarka Ákos (SZM/II.) kapták. Az alkalmazott matekosok közül a legtöbb szavazatot Jenei Dávid (AM/II.) kapta.

Az origami kiállítást Makó Pál, intézményünk fizika tanára szervezte. A papírhajtogatás művészetével 15 pályamű készült el. A legegyedibbnek Gogola Éva (T/I), Gogola Anna (T/I.), Gőczi Enikő (SZA/I) és Baksa Ádám (T/I.) alkotásai bizonyultak. Az origami remek lehetőség volt arra, hogy a résztvevők kreatívan játszanak a papírral és a geometriával, miközben egyedi alkotásokat hoztak létre.

A matematika és a kreativitás összekapcsolása új világokat nyit meg.

Köszönjük, hogy kipróbáltátok magatokat.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial