A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Turizmus szakos diákjainak részvétele a „Szakma Sztár- 2024” versenyen

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének IV. évfolyamos turizmus szakos diákjai 2024. január 12-én ismét részt vettek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Szakma Sztár vetélkedő előválogatóján. Intézményünk diákjai egy nemzetközi verseny keretein belül mérettették meg magukat, melyet harmincórás képzés előzött meg.

Ennek anyagi és technikai hátterét a Nemzetpolitikai Államtitkárság biztosította. E tréning diákjaink felzárkózását segítette elő, mivel intézményünkben a meghirdetett szakmák egyikét sem oktatják. A képzésre december elseje és az előválogató közötti időszakban került sor. Az órák minden alkalommal a tanítás után, a téli szünidőben pedig online zajlottak.

A pincér-vendégtéri szakember kategóriában intézményünket 12 turizmus szakos diák képviselte.

Az előválogató kihívásait sikeresen teljesítő hallgatók 2024. április 24-26. között budapesti jutalomutazásban részesülnek, melynek kiemelt programja a Szakma Sztár Fesztivál.

Hálásan köszönjük a szervezők munkáját, illetve minden technikai és anyagi támogatást!

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial