A nyelvek összekötnek c. tantárgyi hét

A Középiskolai Tantárgyak Szakbizottságának filológusai 2023. november 13-17. között tantárgyi hetet szerveztek a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetében az I-III. évfolyamos diákok részvételével. A tantárgyi hét célja az volt, hogy innovatív tevékenységekkel népszerűsítse a beszédkultúrát, valamint elmélyítse a diákok angol, magyar és ukrán nyelvi műveltségét, gazdagítsa szókincsüket, elősegítse a résztvevők önmegvalósítását, érzelmileg pozitív hangulatot teremtsen a Felsőfokú Szakképzési Intézetben.

A hét első napja a magyar nyelvé volt, melynek során az I-II. évfolyamosok interaktív nyelvi keresőjátékban vettek részt. A magyar nyelvtanárok új pedagógiai technológiákat mutattak be, különböző munkaformákat szemléltettek, amelyeket pedagógiai gyakorlatukban a diákok kreativitásának fejlesztésére használnak. Magyar helyesírási versenyt is rendeztek, amelyen a diákok bizonyíthatták helyesírási készségüket.

A következő nap az ukrán nyelvvel folytatódott, és a nap folyamán az elsőéves diákok aktívan részt vettek az „Utazás a nyelvészet országában” című nyelvi kvízben. Az első- és másodéves diákok részt vettek a XXIV. Petro Jacik nemzetközi ukrán nyelvi versenyen, ahol lehetőségük volt elmerülni az ukrán nyelv szépségeinek világában, próbára tenni korábban megszerzett tudásukat, megmutatni kreativitásukat, találékonyságukat és leleményességüket.

A harmadik napon az angol nyelvé volt a főszerep, melynek során az „Érdekes angol” c. állomásos játékban vettek részt. A nap folyamán egy plakátversenyre (Sights of GB and the USA) és egy esszéversenyre (Why should I learn English?) is sor került. A nap filmvetítéssel zárult.

A hét negyedik napja is eseménydús és érdekes volt. A diákok részt vettek a „Nyelvek Titánja” egyéni versenyen, ahol a „Nyelvek Titánja” megtisztelő címért versenyezhettek, melynek feltétele az angol, ukrán és magyar nyelvtudás bizonyítása volt.

A pontszámok összesítése után került sor az eredményhirdetésre. Az interaktív magyar nyelvi keresőjáték győztese az ÓP-II. „Szabad madár” nevű csapata lett.

A helyesírási verseny helyezettjei: I. helyezett Bunda Veronika (T-II/3.), II. helyen Keresztény Virág (AM-I/1.), a III. helyen Derceni Enikő-Amira (SZA-II/3.) végzett.

Az „Utazás a nyelvészet országában” című ukrán nyelvi kvízben a „Mindenttudók” csapata lett a győztes. Legaktívabb versenyzőnek bizonyultak: Danku Marianna, TR-I/1. (I. hely), Vékony Dávid, AM-I/1. (II. hely), Csepinec Viktória, SZA-I/1. (III. hely).

Az „Érdekes angol” állomásos játékban az I. évfolyamosok között a számvitel és adóügy szakosok érték el a legmagasabb pontszámot, míg az alkalmazott matematika szakosok a 2. helyen, az óvodapedagógia szakosok a 3. helyen végeztek.

A legjobb esszét angol nyelven Molnár Bianka-Flóra (SZA-III/5.) írta.

A II. évfolyamosok által készített plakátok készítői közül a zsűri az 1. helyet a szociális munka szakosoknak, a 2. helyet a számvitel és adóügy szakosoknak, míg a 3. helyet turizmus szakosoknak ítélte.

Diákjaink részt vettek a Greenwich Pro összukrajnai angol versenyben, melyen a következő eredményeket érték el:

I. évfolyam

1. Kiss Erik – ezüst oklevél
2.Pallagi Milán – megyén belül második
3.Tóth Viktória – megyén belül harmadik

II. évfolyam

1.Pallagi Patrik – arany oklevél, egész Ukrajnában 32 diák ért el maximális pontszámot
2.Dóka Gábor – ezüst oklevél
3.Bunda Veronika – bronz oklevél

A „Nyelvek Titánja” versenyben ukrán és angol nyelvből Kiss Erik (AM-I/1.) és Pallagi Patrik (AM-II/3.) bizonyult a legjobbnak.

Érdemes megemlíteni a nyelvtanárok kreativitását és alkotókészségét, akik sokat tettek azért, hogy a versenyek megfelelő színvonalon kerüljenek megrendezésre. Hiszen minden nemzet legnagyobb és legértékesebb java a nyelv.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial