Kulisszajáráson a II. évfolyam Óvodapedagógia szakos diákjai

” A színház gyakran tűnik valóságosabbnak, mint maga az élet.” (Agatha Christie)

 A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház 2022 őszén új programot indított Kulisszajárás-ON címmel. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának óvodapedagógia szakos diákjai 2023. május 30-án a program keretén belül betekintést nyerhettek a színház kulisszák mögötti varázslatos, titokzatos világába.

A 400 éves épületben elsőként Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója köszöntött bennünket. Rengeteg érdekességgel készültek számunkra, amelyeket Rajkó Balázs mutatott be.

A másfél órás program alatt  a beregszászi színház szervezőjének társaságában járhattuk be a teátrum épületét, bepillanthattunk a színfalak mögé, megismerhettük a színház működésének sajátosságait, s megtudhattuk, milyen előkészületek elengedhetetlenek egy-egy színdarab bemutatásához. Mindemellett helyi vonatkozású színháztörténeti érdekességekről is hallhattunk, s magunkra ölthettük Beregszász híres szülöttje, Fedák Sári pompás jelmezeinek hű mását.

Megismerhettük a beregszászi színház történetét, de úgy egyben a kárpátaljai magyar színjátszás legfontosabb alakjait és pillanatait, megnézhettük a jelmez- és díszlettárukat, s különböző interaktív játékokban vettünk részt.

Betekinthettünk a vezérlőbe, a fény- és hangtechnikus munkáját is láthattuk, megismerhettük a szervezés menetét. Megtudhattuk azt is, hogy milyen egy jó színész, mitől nevezhető színháznak egy színház.

Úgy gondoljuk, ezután a látogatás után mindannyian másképp tekintünk majd egy színházi előadásra.  Szeretnénk megköszönni az élményekkel teli programot a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színháznak.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial