Gazdaságtudományi vetélkedőn vettek részt a számviteles hallgatók

2021.március 25- én került sor a III. Gazdaságtudományi vetélkedőre II. Rákóczi Ferenc Kárpátlajai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának „ifjú szakember” szintű 2-3. évfolyamos számviteles diákok valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola BSc 1-2. évfolyamos hallgatói között. Ezt a rendezvényt már harmadik alkalommal közösen rendezi a Szakgimnázium számviteli szakbizottsága és a Számviteli és Auditálás Tanszék.

Az idei vetélkedő a Global Money Week c. pénzügyi tájékoztató kampány keretein belül került megrendezésre az ünnep részeként online formában a Google Meet platform alkalmazásával.

Dr. Soós Katalin, a Szakgimnázium igazgatója,  megnyitójában felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen innovatív, interaktív módszerek hozzájárulnak a diákok oktatási és szabadidős tevékenységeinek hasznos eltöltéséhez, mert a vetélkedő nem csak az elméleti tudást hivatott ellenőrizni, hanem a hallgatók kreativitását, logikus gondolkozását, talpraesettségüket és rátermettségüket is fejleszti.

A vetélkedőn két csapat vett részt, a Szakgimnáziumot képviselték Csernicskó Gyula, Balla Ábel Sándor, Nagy Gergely, Rágyik Adrienn Kinga, Albók Gábor, Bátori Vivien, Tóth Gabriella, míg a főiskolai csapatot Izsák Szilveszter, Balla Dániel, Garanyi Zsuzsanna, Simon Violetta, Torisnya Fruzsina,  Kóródi Patrícia, Márcenyuk Eleonóra alkotta.  A Gazdaságtudományi vetélkedő a következő fordulókból állt:

  1. Csapatbemutatkozás – Add el magad!
  2. Kahoot kvíz;
  3. Pénzbemutató a Covid-19 függvényében;
  4. Disputa – Online és Offline a felsőoktatásban vitajáték;
  5. Bemutató videó – A háztartások megtakarítási lehetőségei.

A hallgatók figyelemre méltó beszédkészséget, magas elméleti tudást és kreatív gondolkodást mutattak, főleg álláspontjuk és saját gondolataik védelmében a disputa során.

A zsűri tagjai között volt a stakeholder képviselője, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége Beregi régiójának elnöke, Huszár Andrea, aki egyben a Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetségének az alelnöke is. Kiemelte a hallgatók magas színvonalú szaktudását és kapacitását, valamint sok sikert, kreatív fellendülést és innovatív megközelítést kívánt a jövőbeli karrierjük során.

A zsűri számára különösen érdekes volt a bemutató videó aktuális témája: Légy takarékos – hogyan takaríthatod meg  pénzedet a háztartásban?

Nagyon szoros volt a verseny, mindkét fél dicséretesen helytállt, az értékelési eredmények szerint a Rákóczi Főiskola csapata nyerte meg a vetélkedőt.

Prof. dr. Bacsó Róbert a Számvitel és Auditálás Tanszék vezetője zárszavában hangsúlyozta, hogy az ilyen rendezvényeken való részvétel elősegíti a hallgatók baráti kapcsolatait, erősíti a versenyszellemet, valamint motiválja őket  tudásuk folyamatos fejlesztésére, mivel a verseny során felmérik a diákok tudatosságát, pénzügyi és gazdasági műveltségét és kompetenciáit.

A rendezvényen megemlékeztek a Gazdasági vetélkedő kezdeményezőjéről és első megvalósítójáról, néhai dr. Szemjon Viktóriáról, aki sajnos korai halála miatt már nem vehetett részt ezen a rendezvényen.

Fontos a verseny és a tudás, kreativitás összemérése, viszont ami igazán fontos ilyen helyzetben, azt Albert Einstein fogalmazta meg legjobban: „Ne a sikerre törekedj, hanem az általa nyújtott értékekre”.

A vetélkedő vezetői voltak: Sebestyén Edina és Lengyel György.

A hallgatókat és diákokat felkészítették, valamint a szervezőbizottság tagjai voltak: Magurszka Rita, Loszkorih Gabriella és Patakі Gábor.

Technikai ellátást biztosította: Pataki Gábor és Bátyi András.

Szervezőbizottság

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial