• Polgárvédelmi nap

    A polgárvédelmi nap 2015. május 6-án került levezetésre, melynek célja a diákok, tanárok és a kisegítő személyzet felkészítése a teendőkre egy esetleges vészhelyzet kialakulásakor, a gyakorlatban leellenőrizni a diákok milyen szinten sajátították el az egyéni légzőrendszert védő eszközök alkalmazását és az elsősegélyadás szabályait. Ezen célok elérése érdekében 10:30-kor egy hosszú csengő jelezte a feltételes vészhelyzetet és megkezdődött a tanintézmény evakuálása, amely kevesebb, mint 4 perc alatt sikeresen ki is lett ürítve. Ezt követően minden csoportot képviselt 2 ápoló és 1 sérült, az ápolóknak az általuk kihúzott sérülést (fej sérülés, mellkasi sérülés, arteriális vérzés a karon, bokaficam, alkartörés) kellett ellátniuk, melynek helyességét az intézmény ápolója ellenőrzött. A következő feladat a gázmaszkok…

  • Sportnap az egészség jegyében

    Sportnappal méltatták az egészség világnapját a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének hallgatói. Az intézmény első évfolyamos szakosztályai a beregszászi sportkomplexumban mérték össze ügyességüket és tudásukat április 9-én. Soós Katalin igazgató a Kárpátalja.ma hírportálnak elmondta, hogy az intézet célja a mentális fejlesztés mellett az egészséges életmódra nevelés is. Éppen ezért a sportnap célja is az volt, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres mozgás fontosságára. Bárdos Péter, a „Nieuwleusen Kárpátaljáért” Területi Jótékonysági Alapítvány elnöke különböző mezeket ajándékozott a szakképző intézetnek, így a csapatok egyedi öltözetben kezdhettek neki a sporteseménynek. A rendezvényt az intézet igazgatója nyitotta meg, majd bemutatták a zsűri tagjait: Soós Katalint, Géczi István tornatanárt, valamint Bárdos Istvánt, a Cserkészliliom a Keresztény Ifjúságért Jótékonysági…

  • A víz világnapját méltatták a Rákóczi-főiskolán

    Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1994-ben a víz világnapjává nyilvánította március 22-ét. Azóta ezen a napon igyekeznek szerte a világban felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos éltető elemünk, a víz óvása és tudatos, nem pazarló felhasználása. Március 23-án a Rákóczi-főiskola Szakképzési Intézetének diákjai rendhagyó műsorral kapcsolódtak be a világnapot méltató eseménysorozatba. Először Soós Katalin, az intézmény vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd Jakab Eleonóra tanárnő ismertette a rendezvény célját. A résztvevők hallhattak Kárpátalja híres termál- és ásványvizeiről. Kémiai bemutatón demonstrálták, hogyan lehet vízkeménységet tesztelni, megfelel-e a mért érték az előírásnak, és azt is, miként lehet tengervízből ivóvizet készíteni. Felhívták a figyelmet arra, milyen bonyolult és hosszadalmas folyamat ez, nem árt tehát…

  • Különdíjas a Rákóczi-főiskola szakképzési intézetének tanulója

    Különdíjban részesült Ilosvay Áron, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakképzési Intézetének tanulója a Nemzetstratégiai Kutatóintézet rajzpályázatán. A pályázat apropóját nemzeti ünnepünk adta: a tanulók a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a székely zászlót vihették papírra a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monokróm vagy színes) technikájával. Ilosvay Áron már gyerekkorától rajzol, pályamunkájában a magyar zászlót elevenítette meg a Pilvax kávéházzal a háttérben. Rajzát könyvcsomaggal, oklevéllel és pénzjutalommal díjazták március 19-én, Magyarország Ungvári Főkonzulátusán.

  • A Pi világnapja

    2015. március 16.-án, hétfőn a Fodó Sándor kiállítóteremben ünnepelték a π-szám világnapját. A Felsőfokú Szakképzési Intézet diákjai ebből az alkalomból rövid előadással készültek, melynek keretén belül, érdekes, mégis informatív előadásban felhívták a résztvevők figyelmét a matematika fontosságára. Egyébként a különleges számnak 1989 óta van hivatalos ünnepe. A megemlékezés Larry Shaw amerikai fizikus ötlete volt. A valós szám első születésnapját Shaw munkahelyén, a San Francisco Exploratorium-ban tartották, ahol az alkalmazottak és a látogatók kört alkottak és gyümölcsös pitét fogyasztottak a Pí tiszteletére. A március 14-i dátum egyébként magából a számjegyből fakad, hiszen a megfelelő dátum formátumban írva a mai nap a 3. hónap 14. napja, vagyis 3/14.

  • Sevcsenkó-nap

    Tarasz Sevcsenkóra, emlékeztek március 12-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében. A „Hallunk téged, kobzosunk, századokon átívelően!” című zenés irodalmi összeállítást az intézet diákjai és tanárai készítették. A rendezvényt Tarasz Sevcsenkónak, a világszerte híressé vált ukrán írónak szentelték. Az előadás során a híres kobzár verseinek részletei hangzottak el. Kétszázegy éve egy ukrán jobbágy asszony egy zseniális költőnek adott életet, akinek gondolatai még a hosszú századok ellenére sem váltak idegenné számunkra, sőt minden eltelt évtizeddel és évszázaddal még közelibbek lesznek számunkra a sevcsenkói eszmék. Ma is olthatatlan hévvel hatnak az olvasóra a költő erős a hazafiassággal átitatott és mégis könnyed költeményei. Ma is szülőföld és a nép…

  • Valentin-napi ünnepség

    2015. február 13-án Valentin-napi ünnepségre került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakképző Intézetében. Mivel az angolszász területeken már a 14-15. század környékén népszerűvé vált az ünnep és innen terjedt el a világ többi részére, a műsor nyelve is angol volt. A rendezvény elsődleges célja az ünnephez kapcsolódó szokások ismertetése volt, így a műsort az ünnephez kapcsolódó népi hagyományok ismertetésével kezdték a diákok. Ezt egy, az ünnep eredetének történetét ismertető videó követte, végül egy színdarabot tekinthettek meg az érdeklődők a Szakképző Intézet diákjainak előadásában. A műsor a II. RF KMF Gross Arnold termében került megrendezésre.

  • Madárkarácsony

    A rendezvényre 2014. december 16.-án került sor a Szakképzési Intézet aulájában. Célja az volt, hogy felhívjuk a diákok figyelmét a telelő madarak problémájára, és megtanítsuk a diákokkal (főleg az óvodapedagógusokkal) a különböző madáreleségek elkészítésének módjait. A rendezvény előkészítésében minden csoport részt vett: egyesek madáreleséget hoztak, mások pedig az aula berendezésében (turisztika csoport) vettek részt. Az aulában 4 állomást alakítottunk ki, amelyek mindegyikénél az óvodapedagógia szakos hallgatók mutatták be, hogyan készíthetők a különböző madáreleségek. Az első asztalnál a műanyag flakonból való madáretető készítést lehetett megnézni és megtanulni. A második asztalnál só-liszt gyurmából készített golyócskákat készítettek, amelyekbe különböző magokat (tökmagot, napraforgó magot, diót és kukorica szemek) helyeztek, s végül akasztóval látták el…

  • Fizika-matematika hét

    Miként a tudomány világában nagy volt a készülődés december 10-e körül, a II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében szintúgy. A Nobel-díj kiosztása megmozgatja a tudós világot, így a diákjaink sem maradhattak ki ebből. A Nobel-díj kiosztásának hetére Intézetünkben egy fizika-matematika hét került megrendezésre. A diákok csapatokat alakítottak, majd lelkesen készültek a nagy megmérettetésre, a vetélkedőre. Előzetesen a hét folyamán sor került minden csapat bemutatkozójára, amikor érdekes, vicces, rímes költeményekkel, mottókkal, csatakiáltásokkal mutatkoztak be a versenyzők. A vetélkedő 10-én volt megszervezve, amikor megmutathatta képességeit az öt csapat. Rövid ismertetővel készültek a Nobel-díjról és annak kiosztásával kapcsolatos érdekes információkról. Majd pedig logikai feladatokban mérethették meg magukat. A zsűri, melynek…

  • Látványos kémia

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében az első félévben a diákok, mint elsők az intézményben, tradíciókat és hagyományokat teremtettek, amit a jövőben a fiatalabb diáktársaik folytathatnak. Ilyen kezdeményezés volt a Kémia nap ahol néhány tanuló és Bak Éva tanárnő, rendkívül látványos és érdekes kémiai kísérleteket mutattak be. A kísérletek láttán nem csak a diák, hanem még a tanárok többsége is meglepődött, hogy milyen látványos lehet egy-egy kémiai kísérlet. Például az „Éghetetlen zsebkendő’’ kísérlett során a nézők megtapasztalhatták, hogy egy kis alkohol, víz és egy zsebkendő segítségével milyen különleges kémiai jelenséget figyelhetünk meg. Ehhez hasonló kísérlet volt még a „Fekete kígyó’’ kísérlet, „Elefánt fogkrémje” stb. Ezzel az…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial