-
Pályázati felhívás
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma Az év diákja cím elnyerésére pályázatot hirdet A díjra olyan 2., 3. vagy 4. évfolyamos diák terjeszthető fel, aki az intézményben és a diákok körében pozitív példával jár élen, tanulmányi munkájában jó, vagy jeles rendű, szorgalma jó vagy példás. Társai közül emberi magatartásával, társaihoz, tanáraihoz való jó viszonyával, segítőkészségével emelkedik ki. Társadalmi szempontból aktív, körültekintő, szociálisan érzékeny, magas érzelmi és értelmi intelligenciával rendelkezik. Feltételek: Jeles, kitűnő tanuló Példás szorgalmú Példás magaviseletű A tanulmányi versenyeken, illetve városi versenyen legyen az első 3 helyezett között Induljon megyei és esetleg országos versenyen Sokoldalú személyiség Köztiszteletben áll mind a tanárok, mind a tanulók között Szaktanári, osztályfőnöki,…
-
Az Óvodapedagógia szakos diákok anyák napi köszöntője
-
Föld napja
A II. RFKMF Szakgimnaziuma számvitel I/2 szakos hallgatói és Szedlák Katalin biológia tanár felhívása a Föld Napja alkalmából. Óvjuk a Földet!
-
Hagyományos szónokverseny rendhagyó módon…
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakgimnáziuma 2014 óta minden évben szónokversenyt szervez a márciusi ifjak és 1848-49-es forradalom tiszteletére. Az idei verseny több tekintetben is rendhagyónak bizonyult: idén volt a legtöbb nevező, idén volt a legtöbb bizonytalanság a verseny-szervezéssel és megvalósítással kapcsolatosan, idén először szólhatott bele az online közösség a verseny eredményének alakulásába, és először történhetett meg az, hogy a verseny győztese nem mondhatta el a beszédjét a hagyományosan megszervezett főiskolai ünnepségen. A versenyről Minden év márciusának első harmadában intézményünk fiataljai rendhagyó módon, egy szónokversennyel emlékeznek meg a 1848-49-es forradalom kitörésének napjaira, a márciusi ifjakra, a megidézett kor politikai elitjére és a bátor harcosokra. Mivel a forradalom…
-
Távtanuló a távoktatásról: az elmúlt hetek tapasztalatai
Valószínűleg sokan egyetértenének velem, és nem mondok újat azzal, hogy a 2020-as távoktatás első napja óta enyhén feje tetejére állt a világ. Nézhetjük ezt diák- vagy tanárszemmel, mindkét csoportnak hozott nehézségeket és kihívásokat az új rendszer. A karantén szó első hallatára – még anno március idusán – elképzelni se m igen tudtuk, mi vár ránk. Mire számítsunk: három hét vakáció, lazulás? Vagy egy pillanatra se forduljon meg ez a fejünkben, mert az élet megy tovább, csak épp online hallgatjuk majd az előadásokat? Nos, nem titok, hogy voltak, akik az előzőben reménykedtek. De természetesen olyan is volt, aki észszerűen a második verziót tartotta jobbnak, hisz ha lemaradunk a tananyaggal, vagy kiesünk…
-
Про дистанційне навчання в освітньому процесі Фахового коледжу Закарпатського угорського інституту ім.Ф. Ракоці ІІ
Відповідно до наказу ЗУІ ім.Ф.Ракоці ІІ «Про заходи щодо запобігання епідемії коронавірусної інфекції в ЗУІ» від 17.03.2020р. № 15/15B на період дії карантину у коледжі запроваджено дистанційну форму навчання й проведено наступні заходи: Освітньо-виховний процес переведено на дистанційну форму, навчання проводиться планово, відповідно до робочих навчальних планів підготовки молодших спеціалістів на ІІ семестр 2019-2020 н.р. Адміністративно – управлінська діяльність здійснюється в онлайн режимі на базі інформаційної платформи Zoom. Засідання адміністративної ради, циклових комісій відбувається щотижня у формі відеоконференцій з обговоренням питань організації, методики і засобів дистанційного навчання, застосування інформаційних платформ навчання, способів оцінювання студентів. Голови циклових комісій здійснюють моніторинг діяльності викладачів та контроль участі студентів у процесі навчання, щотижня…
-
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának tájékoztatója a távoktatásról
A II. RFKMF 2020. 03.17-ei 15/15B sz. „A koronavírusos fertőzés megelőzésére vonatkozó intézkedésekről” szóló rendelete alapján a karantén idejére távoktatást szerveztünk a következő módon: Az oktatói- nevelői folyamat távoktatás által valósul meg, az oktatás az ifjú szakember képzési szint 2019-2020-as tanévének II. félévi munkaterve szerint történik. A karantén idején a vezetőség munkáját online formában valósítja meg a Zoom platform alkalmazásával. A vezetőség és a szakbizottságok hetente videókonferencián beszélik meg a távoktatás szervezési, módszertani és technikai kivitelezéséneka kérdéseit, valamint a diákok tudásának értékelési módjait. A szakbizottsági elnökök felügyelik a tanárok tevékenységét és a diákok részvételét a tanulási folyamatban, hetente beszámolnak az eredményekről. A középiskolai tárgyak és a szaktantárgyakoktatóia Google Classroom vagy…
-
Rendben zajlik a távoktatás a Rákóczi-főiskolán és annak szakgimnáziumában
Ukrajna a COVID-19 koronavírusos megbetegedések terjedésének megfékezése érdekében március 11-én az egész országra kiterjedő karantént vezetett be, amely érinti az oktatási intézményeket is. Ideiglenesen áttért a távoktatásra a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) és annak szakgimnáziuma is. Az oktatási folyamat jelenlegi helyzetéről, a tapasztalatokról Rácz Béla rektorhelyettes, majd Soós Katalin igazgató nyilatkozott újságírónknak. – A legutóbbi interjúban említette, hogy a karantén bevezetésekor minden tanszék megkapta azokat az instrukciókat, amelyek alapján meg lehet valósítani a távoktatást. Mi a jelenlegi helyzet a távoktatás kapcsán? – Közvetlenül a karanténidőszak kezdete után a főiskolán is megszületett a rendelet, amely alapján minden képzési szint és forma oktatási folyamatát teljes egészében átvezettük…
-
Szakmasztár felkészítő tanfolyamok
Jelenleg online formában tartanak a felkészítő tanfolyamok szakgimnáziumunk dákjainak, melyek célja, hogy a jelentkezőket felzárkóztassuk az előválogató megírásához. Azoknak a diákoknak a felkészítése a fő szempont, akik az első fordulót sikeresen teljesítették. Az előválogató megírására informatikai rendszerüzemeltető szakon 19 diák vállalkozott, pincér szakmában 15 turizmus szakos diák. A következő fordulóra ebből 3 diákunkat tartották érdemesnek a szervezők a továbbjutásra – informatikai rendszerüzemeltető szakon és egy diákot pincér szakon. A 60-60 órás tanfolyamok 2020. február 6.-tól, 2020. május 6.-ig tart szakmánként. Alkalmazott matematika szakunk IV. évfolyamos diákjai vesznek részt a foglalkozásokon. A turizmus szakos diákok vegyesen vesznek részt harmadik és negyedik évfolyamokról. Tanintézményünk lehetőséget nyújtott a tanfolyamok levezetéséhez az órák utáni,…
-
Arany János városában jártunk
2020. március 7-én nagy megmérettetésre készültek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakgimnáziumának diákjai. Az immár 1982 óta megrendezésre kerülő XIV. Kárpát-medencei Arany János Balladamondó Versenyen vehettünk részt. A megmérettetésre több, mint 200 diák érkezett. Intézményünket, Élész Fanni, Hete Ábel János, Bubánci Alex és Mátyus Boglárka képviselte. Kárpátaljáról velünk tartottak még a Nagyberegi Református Líceum diákjai és kísérőtanáruk is. A versenyt megelőző napon, március 6-án, a versenyzők több ismeretterjesztő- és szórakoztató program közül válogathattak, melyeken megtekinthették Arany János városát és betekintést nyerhettek a költő Nagykőrösön eltöltött éveibe. Este zenés, irodalmi műsort adtak a balladamondó verseny résztvevőinek, felkészítő pedagógusainak Csík János Kossuth-díjas zenész és művésztársai. Az előadás előtt a…




























