-
Karrier-nap (4.rész) – Interjú Svec Antallal
2020. november 13.-án, a Neumann-napok keretében megrendezésre került az I. Karrier-nap az Alkalmazott matematika szakos diákok részére, melyre egykori és jelenlegi diákjaink kaptak meghívást! A járványügyi helyzetnek megfelelően az esemény a virtuális térben valósult meg. A rendezvény legfőbb célja a pályaorientáció és kapcsolatépítés volt, mely nagyon barátságos és közvetlen légkörben zajlott. Diákjaink számos kérdésre választ kaptak, melyeket tanulmányaik során felhasználhatnak. Az Karrier-napról Svec Antalt, IV. évfolyamos, Alkalmazott Matematika szakos diákot kérdeztük: Elsősorban kérlek, értékeld röviden a Karrier-napot! Ez a nap rendkívüli lehetőség minden évfolyamos diák számára. Akik részt vettek megtudhatták, hogy mihez is tudnak kezdeni az intézmény befejezése után, hol tudják folytatni a tanulmányaikat és más kérdésekre is választ…
-
Karrier-nap (3.rész) – Interjú Ruszinkó Dominikával
2020. november 13.-án, a Neumann-napok keretében megrendezésre került az I. Karrier-nap az Alkalmazott matematika szakos diákok részére, melyre egykori és jelenlegi diákjaink kaptak meghívást! A járványügyi helyzetnek megfelelően az esemény a virtuális térben valósult meg. A rendezvény legfőbb célja a pályaorientáció és kapcsolatépítés volt, mely nagyon barátságos és közvetlen légkörben zajlott. Diákjaink számos kérdésre választ kaptak, melyeket tanulmányaik során felhasználhatnak. Az Karrier-napról Ruszinkó Dominikát, III. évfolyamos, Alkalmazott Matematika szakos diákot kérdeztük: Visszatudnál-e emlékezni arra, hogy miért választottad az Alkalmazott matematika szakot, mikor a Szakgimnáziumba jelentkeztél? Választani? Nálam ez nem így működött, hogy „választok” a szakok közül. Felvételinél természetesen nekem is erősen ajánlották, hogy legalább még egy szakra adjam be a…
-
Karrier-nap (2.rész) – Interjú Orbán Attilával
2020. november 13.-án, a Neumann-napok keretében megrendezésre került az I. Karrier-nap az Alkalmazott matematika szakos diákok részére, melyre egykori és jelenlegi diákjaink kaptak meghívást! A járványügyi helyzetnek megfelelően az esemény a virtuális térben valósult meg. A rendezvény legfőbb célja a pályaorientáció és kapcsolatépítés volt, mely nagyon barátságos és közvetlen légkörben zajlott. Diákjaink számos kérdésre választ kaptak, melyeket tanulmányaik során felhasználhatnak. Az Karrier-napról Orbán Attilát, II. évfolyamos, Alkalmazott Matematika szakos diákot kérdeztük: Szerinted hasznos volt számodra a Karrier-napon részt venned? Szereztél-e olyan tudást, melyet a későbbiekben hasznosítani tudsz? Én úgy gondolom, hogy ez a Karrier-nap sok jó és hasznos információt tudott átadni, legalább is nekem. A kérdéseimre kaptam választ és nekem…
-
Karrier-nap (1.rész) – Interjú Béres Noémivel
2020. november 13.-án, a Neumann-napok keretében megrendezésre került az I. Karrier-nap az Alkalmazott matematika szakos diákok részére, melyre egykori és jelenlegi diákjaink kaptak meghívást! A járványügyi helyzetnek megfelelően az esemény a virtuális térben valósult meg. A rendezvény legfőbb célja a pályaorientáció és kapcsolatépítés volt, mely nagyon barátságos és közvetlen légkörben zajlott. Diákjaink számos kérdésre választ kaptak, melyeket tanulmányaik során felhasználhatnak. Az Karrier-napról Béres Noémit, I. évfolyamos, Alkalmazott Matematika szakos diákot kérdeztük: Hogy tetszett az Alkalmazott matematika szakon megtartott I. Karrier-nap? Személy szerint nagyon elnyerte tetszésemet. Sok új tapasztalatot szerezhettem, illetve jó élményeket keltett bennem. Segítséget nyújtott abban, hogy a jövőben tanulmányaimat hogyan tudom hasznosítani. Rávilágított arra, hogy milyen tantárgyakat kell…
-
November 13-a a magyar nyelv napja
A magyar országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává, hogy a figyelmet ráirányítsa szellemi-kulturális örökségünk alapját jelentő anyanyelvünkre. November 13. meghatározó dátum a magyar nyelv történetében, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a II. törvénycikket Pozsonyban, amely a magyar nyelvet tette államnyelvvé a latin helyett. A magyar nyelv napja lehetőséget teremt arra, hogy a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon a szellemi örökségünkre, identitásunk alapkövére. Magyarul mintegy 15 millióan beszélnek a Földön. Ez nem sok, de nem is kevés. Ha azt vesszük számba, hányan beszélik ezt a 3000 éves nyelvet, akkor a 60. helyen foglal helyet a világ nyelvei között, Európában pedig a 12. helyen van. Mit jelent számunkra a magyar nyelv? A…
-
Ki Mit Tud?
A Szakgimnázium Diákönkormányzata idén is meghirdette a Ki Mit Tud versenyt. Jelentkezni a következő űrlap kitöltésével lehet: https://forms.gle/PZG4cCYfrYEFyS7w9
-
Tőzsdejáték
-
Gyászol a Szakgimnázium
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma mély megrendüléssel értesült Dr. Szemjon Viktória tanárnő haláláról, aki 2020. október 25-én hunyt el hosszú betegség után. Szemjon Viktória személyében egy magasan képzett szakembert veszítettünk el, aki a Számvitel és adóügy szakbizottságot vezette 2014 és 2019 között. Viktória fiatal kora ellenére egyetemi docens, a gazdaságtudományok kandidátusa volt, minősített könyvelő és könyvvizsgáló, a Számvitel és adóügy szakbizottság első elnöke, az Ukrán Könyvvizsgáló és Könyvelő Kamara Kárpátaljai fiókjának helyettes-vezetője, tudományos és szakmai konferenciák szervezője, résztvevője és meghívott előadója, több mint 50 tudományos munka szerzője. Kollégái és diákjai őszinte, segítőkész, igaz emberként emlékeznek rá. Osztozunk a család mély fájdalmában.
-
Újra színházban a Szakgimnázium diákjai
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában fontosnak tartjuk, hogy diákjaink közel kerüljenek a kultúra világához is. Évente többször is közös színházlátogatáson vehetnek részt tanítványaink. Sok diák a nálunk töltött iskolás évei alatt jut el először színházba. Ha sikerül megszerettetni vele a színházlátogatást, akkor későbbi élete során is vágyik majd arra a katartikus élményre, amelyet csak ott élhet meg. Valljuk: „A színház olyan értéket képvisel, mint egy iskola, hiszen nemzedékek nőnek fel benne, akik később színházbarátok lesznek. Ez nemcsak azt jelenti, hogy előadást néznek, hanem azt, hogy kulturált emberekké válnak.” A 2020 márciusa tartó világjárvány megakadályozta, hogy diákjaink eljussanak a színházba. Ám 2020. október 5-6-án három csoportnak is sikerült…
-
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM MAGYARORSZÁG KONZULÁTUSA BEREGSZÁSZ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Beregszászi Magyar Konzulátus pályázatot hirdet Kárpátaljai fiatal képzőművészek tárlata címmel Kárpátalján élő, 16 év és 30 év közötti képzőművészek számára szakmai képzettségtől és múlttól függetlenül. Abból kiindulva, hogy az európai, magyar és ukrán textilkulturális értékrendekből alakult kárpátaljai festőiskola máig magán hordozza egyediségének jegyeit, kitűnik sajátságos színvilágával, konceptuális egyéni ötleteivel, a pályázat célja az ifjú művészek támogatása, Kárpátalja képzőművészetének népszerűsítése, a helyi fiatal művészek közötti kapcsolatok és együttműködés elősegítése és erősítése. A pályázatra beküldött alkotások technikája és témája szabad: lehet festmény, grafika, fotó, kollázs, kerámia, fa, vas, üveg, textil, vagy más anyagokból készített műalkotás. A beküldött munkákat elismert művészekből és a…

























