• Sportnap

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézet 2018. április 26-án Sportnapot rendezett, ahol minden évfolyam részt vett. A sportnap idén már 4. alkalommal került megrendezésre. Az időjárás megnehezítette a dolgunkat, hiszen még odaérkezésünk előtt eleredt az eső, de ez csak még nagyobb izgalomba hozott mindenkit, hiszen nem tudtunk, hogy ezután mi is következik majd. A zivatar bár hideg volt, de mi kitartóan várakoztunk, vártuk az izgalmakkal teli sportrendezvényt. Mikor kissé elcsendesedett, utunk végére értünk és a Barátság stadionban kerestünk menedéket. Nemsokára az eső teljesen elállt, és kezdetét vette a sportnap. A sportnapon külön versenyszámokban vehettek részt a fiúk és a lányok. 9 db. lány és 7 db.…

  • Szakma Sztár Fesztiválon vettünk részt

    2018. április 23-25 között XI. alkalommal rendezték meg a Szakma Sztár fesztivált a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A rendezvénynek a Hungexpo G és F pavilonja adott otthont. A döntőben közel 300 diák 43 szakmában versengett egymással. A verseny célja a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése a szakma tanulás népszerűsítése révén. A verseny és a fesztivál jelmondata: „a jó szakma felér egy diplomával!”. A három napos rendezvény első két napján a látogatók megnézhették a versenyző diákokat, megtekinthették a kész alkotásokat, betekintést nyerhettek az egyes szakmákba és ki is próbálhatták magukat benne. A versenyen a Magyarországi versenyzőkön kívül négy külhoni diák vett részt. Egy diák Erdélyből, kettő a…

  • Bács-Kiskun-Halas, avagy kirándulás Dél-Alföldön

    2018. április 17-20-a között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Turisztikai szolgáltatások és Turisztika szakos III. illetve I. évfolyamos diákjai egy 4 napos kiránduláson vehettek részt a Határtalanul program keretein belül. Az utazás során betekintést nyerhettünk Kiskunhalas és környékének, vagyis a Duna-Tisza homokhátság tájegység turizmusának menetébe és összetételébe. Második napunk a Kiskunhalasi Szakképzési Centrumba vezetett minket, ahol megismerkedtünk az intézménnyel, az oktatási rendszerrel és itt találkozhattunk elsőként a házigazdáinkkal. Ezek után látogatást tettünk a város Csipke Múzeumába, ahol megismerhettük a csipkekészítés minden fortélyát és a halasi csipke történetét. Napunkat a Thorma János Múzeumban zártuk, ahol megismerkedtünk a festő életpályájával és alkotásaival. Csütörtök az utazás legmozgalmasabb napja.…

  • Az irodalom hajóján Anyegin lenne az utas és Candide a legénység

    “Utasok nincsenek a Föld nevű űrhajón – mindannyian a legénységhez tartozunk” (Marshall McLuhan, kanadai tudós). Ez volt az idézet, melynek alapján mind a 30 versenyzőnek tetszetős beszédet kellett írnia szombaton, az 1700 diákot megmozgató Eötvös József középiskolai szónokverseny Kárpát-medencei döntőjén. Az eseményre Bende is ellátogatott, hogy meghallgassa hazánk fiatal szónokait.  Magyarország legjelentősebb ilyen versenyét évről évre megtartják, pontosan egy évtizede. Az ELTE, a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Magyar Nyelvőr Alapítvány versenyén ez utóbbi szervezet jóvoltából most először pénzjutalmat is kapott a nyertes diák és az őt felkészítő tanár. Újdonság volt a jubileumi versenyen az is, hogy most először már határon túli diákok is ott voltak a budapesti döntőn. Amit…

  • Harmadszor a Rákóczi Szövetség „Nemzetegyesítés a vidék népességmegtartó szerep erősítésével a Kárpát- medencében” című Egri tanácskozáson a II.RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézet képviselői

    2018 április 13-15 között a a II.RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézet három diákja, iagazgatója és egy tanára vett részt a Rákóczi Szövetség „Nemzetegyesítés a vidék népességmegtartó szerep erősítésével  a Kárpát- medencében” című egri tanácskozáson. A programon 17 külhoni és helyi oktatási intézmény kapott lehetőséget-részt venni, intézményenként 5 fővel. Az utazásunk felettéb hangulatos volt. Péntek délután indultunk Beregszászból és röpke 2,5 óra alatt el is értünk Egerbe. Útközben megbeszéltük a programtervet, a várható elszállásolást, ami valljuk be nem volt túl nehéz. 6 óra tájékán érkeztünk a szállásunkra, ahonnan máris indultunk az „Unicornis” étterembe, hogy jóllakva folytassuk az esténket egy történelmi előadáson a többi diákkal. Megismerkedtünk az Egri vár és a magyar huszárok…

  • Gazdaságtudományi vetélkedő – számvitelesek szakmai csatája a Rákóczi Főiskolán

    Első alkalommal került megrendezésre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Számvitel és Auditálás Tanszékének hallgatói, valamint a Felsőfokú Szakképzési Intézet számvitel és adóügy szakos diákjai közötti gazdaságtudományi vetélkedő. A 2018. április  18-i rendezvényen szakmai tudásukat és rátermetségüket mutathatták be azok  két,  hét-hét fős csapatok, akik makro- és mikroökonómiai, politökonómiai és vállalkozásgazdaságátan ismereteiket alapul véve vettek részt egy interaktív vetélkedőn. A Felsőfokú Szakképzési Intézetett képvielte részvételével „A koledzs rabjai” csapat, melynek tagjai: Szolnoki Eszter, Illés Viktória, Réti Viktória, Ilosvay Anna, Darcsi Barbara, Szedlák Denissza, Nagy Péter.  Az ellenfél a II. RFKMF „A PénzÜGYESEK” csapata: Halász Melánia, Lőrinc Ferenc, Puskás Bettina, Pasztellák Krisztina, Rácz Roland, Kacsanovszki Sándor, Holozsnyai…

  • Versfolyam – 2018

    A Békéscsabai Szakképzési Centrum Trefort Ágoston Szakgimnáziuma Szakközépiskolája és Kollégiuma  valamint a Veritas Kulturális Egyesület 2018. április 11-én, a költészet napján, a határon túli és a diaszpóra magyar iskoláival közösen, ismét megrendezte a web-es élő versfolyamot, ahol a Kassa, Inssbruck, Arad, New York, Segesvár, Csíkszereda, Nagypalád, Beregszász és még számos város intézményeinek diákjai mondhattak verset önkéntes alapon. Ezen versfolyamban az iskolák, közösségek tanulói, tanárai váltakozva helyszínenként egymás után verset mondanak, melyet élő adásként sugároznak több weboldalon. Az összegyűjtött videó anyag utólag a szakképzési centrum youtube csatornáján is elérhető. Először vettünk részt, de bizton állíthatom, hogy mind a diákoknak, mind nekünk, tanároknak fölöttébb tetszett. Bár idén csak kísérleti jelleggel csatlakoztunk a…

  • Három nap a játékok bűvöletében

    Április 3-a nagy nap volt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete diákjainak életében, hiszen a többi naptól eltérően a nagyszünetben a csengőszót meghallva nem ebédelni rohantak a diákok, mert a földszintre érve különféle játékokat pillantottak meg, olyan játékokat, melyek mellett nem lehetett elmenni azokat figyelmen kívül hagyva. A játékok mintegy varázscsapásra termettek az aulában, de ennél azért többről volt szó. A játékokat – mint az a Soós Katalin igazgatónő által tartott megnyitó beszédből kiderült – a III. évfolyamos, óvodapedagógia szakos hallgatók saját kezűleg készítették. Az igazgatónő mindenkit játszásra invitált a kiállítás idejére. Ez így is történt, tanár és diák is egyaránt játszott, jól érezte magát. Mindenkinek…

  • Vezetőképzőn Hajduszoboszlón

    Intézményünk két diákja és vezetőtanárukkal március 23-25 között vezetőképzőn vett részt Hajduszoboszlón. A rendezvény célja az ifjúsági szervezetek kapcsolatépítésének elősegítése, a vezetők képzése, a szervezetek munkájának segítése, hatékonyság-javítás, tartalmas és jó hangulatú együttlét. A rendezvény központi témája az ifjúság és az érték gondolat köré épült,  számos érdekes és hasznos előadás kíséretében. Megérkezésünk napján Szajkó Gábor szívhez szóló megnyitó beszéddel köszöntötte a tanárokat és diákokat, amiben felhívta a figyelmét mindenkinek, hogy mennyire fontos a nemzeti összetartozás, majd  Pilinszky János gyönyörű gondolataival fejezte beszédét: „Ekkor történt, hogy számos csillag elhatározta, összefog, hogy apró fényeik közös nagy fényességet varázsoljanak.” Vacsora után ismerkedési estet szerveztek, melyen vegyes csoportokban érdekes csapatépítő játékokkal kovácsolódott össze a társaság. Szombaton Debrecenbe utaztunk…

  • „Élménnyé válik a múlt” – kirándult az FSZI

    2018. március 23-24-e között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai feledhetetlen utazáson vehettek részt a Rákóczi Szövetség támogatásával. Utazásunk célja: a magyarság legjelentősebb eseményét ábrázoló festmény – a Feszty-körkép – megtekintése. A pénteki napon a hosszú, ám élménydús utazást követően a megérkeztünk a Kecskeméti Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda elé. Itt az iskola vezetősége nagy örömmel fogadta a csapatot, és hamar kiderült, hogy Papp Zsolt igazgató nagy tisztelője Beregszásznak és több alkalommal is megfordult már Kárpátalján. A szeretetvendégség után betekintést nyerhettünk az iskola életébe, majd közös fotózás következett az óvodásokkal és iskolásokkal. A délutáni órákban a várost keresztülszelve megérkeztünk szállásunkra, majd Kecskemét város…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial