-
Meggyújtottuk a szeretet gyertyáját
Advent 4. vasárnapját követően a II. RFKMF Szakgimnáziumában is fellobbant a szeretet gyertyájának fénye az adventi koszorún. Az első évfolyamos turizmus szakos diákok verses-zenés összeállításával tettük hangulatossá a karácsonyt megelőző hét kezdetét. Reménykedve várjuk az Úr eljöttét, amikor mindannyiunk szívét a szeretet tölti be, erről szólt közös énekünk is: „ Adventi hírnök, friss fenyőág, Lobog már négy kis gyertyaláng! Azt mondta Jézus: visszajön még, Újjá lesz akkor föld és ég! Ujjong a szívünk, dalra gyúl, Nincs már messze az Úr!”
-
Az öröm gyertyája
Advent 3. vasárnapját követően a II.RFKMF Szakgimnáziumában is meggyújtottuk a közös koszorúnkon az öröm gyertyáját az elsős alkalmazott matematikus diákok verses-zenés előadását követően. A távoktatásban lévő szociális munka szakosok videóban üzentek számunkra, mire figyeljünk oda, hogy méltóképpen felkészüljünk a közelgő ünnepre.
-
Az Óvodapedagógia szakosok 3. sz. pedagógiai gyakorlata
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma óvodapedagógia szakos III. évfolyamos hallgatói a tanterv szerinti pedagógiai gyakorlatukon vesznek részt 2021. november 29-től a Főiskola P. Frangepán Katalin beregszászi bázisóvodájában. Az óvoda vezetőnője, Sztankovics Szilvia, és módszerésze, Birta Gabriella megfelelő szakmai lelkesedéssel fogadták hallgatóinkat, kifejezve örömüket, hogy részesei lehetnek annak a folyamatnak, melynek során hallgatóink óvónővé válnak. Emberi közvetlenségükkel, szakmai felkészültségükkel és szervezőkészségükkel mind a 25 hallgató, szinte azonnal, bekapcsolódott az óvónői tevékenységekbe: a Mikulás-ünnepségre való felkészülésbe, a gyermekek körüli tevékenykedés meghitt, pozitív érzelmekkel telt, boldog hangulatába, a termek ünnepi díszbe öltöztetésébe. Csupa olyan óvodai hétköznapokat jellemző eseményekben vesznek részt, amelyek melegséggel járják át az ember szívét, kimondottan azokét, akik…
-
A számviteles hallgatók meglátogatták az Ukrán Államkincstár Beregszászi járási irodáját
2021. december 3-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának harmadik évfolyamos számviteles diákjai és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola negyedik évfolyamos számviteles hallgatói meglátogatták az Ukrán Államkincstár Beregszászi járási irodáját. A szervezet vezetője, Gleba Alexandra szakmai tájékoztatást tartott a diákoknak, amely során ismertette a leendő szakembereket Ukrajna költségvetési rendszerének sajátosságaival, bemutatta nekik az Államkincstár irodájának feladatait, tevékenységének fő irányait, valamint a költségvetési források átvevői és kezelői elszámolásának szabályait. A szervezetvezető kiemelt figyelmet fordított a kincstári szolgálatban dolgozók és a megfelelő állásra jelentkező pályázóknak szakmai ismereteivel és kompetenciáival szemben támasztott követelményekre. Érdemes megjegyezni, hogy a hallgatók nemcsak figyelmesen hallgatták Alexandra asszonyt, hanem szívesen tettek fel kérdéseket a…
-
Péntek délután a csapatépítés jegyében
2021. december 3-án a III. évfolyamos Számvitel és adóügy szakos hallgatók, kurátoruk szerevezésében egy könnyed, játékos csapatépítő napon vehettek részt. A program, péntek délután interaktív feladatokkal indult, amely során a kis csapat meghitt beszélgetésekben, ügyességi és kreatív játékokban vett részt. Ezt követően egy csoportos pizzázásra került sor, amely alatt mindenki pihenhetett és feltöltődhetett. Az este második részében már a jókedvé és a szórakozásé volt a főszerep, megszervezésre került egy tánc-és karaoke program is, és emellett társasjátékokkal és sok nevetéssel próbáltunk meg kilépni az elmúlt hetek, hónapok gyors tempójából. A nap végére mindenki kellemesen elfáradt és hosszas beszélgetések után mindenki boldog szívvel feküdt le aludni. A diákok és kurátoruk ezúton is…
-
Meggyújtottuk a remény gyertyáját is
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában az I. évfolyamos számvitel és adóügy szakos diákokat érte az a megtiszteltetés, hogy meggyújthatták az intézmény adventi koszorúján a 2. gyertyát, miközben a többi diákkal közösen elénekelték az Adventi hírnök… kezdetű ének 2. versszakát: „Ha zörget Jézus, jól figyelj ám! Betér a szívünk ajtaján! Ujjong a szívünk, dalra gyúl, Nincs már messze az Úr.” A diákok verses-zenés köszöntését követően Soós Katalin igazgatónő hívta fel a figyelmet arra, hogy egy közösség vagyunk, egy család tagjai vagyunk, egy olyan társadalomban élünk, amikor egymás segítsége nélkül senki sem tud előbbre jutni. Azt kívánta, mindenki méltóképpen készüljön fel az Úr fogadására.
-
Adományozz mesekönyvet! – célba értek intézményünk ajándékai
Szakgimnáziumunk Óvodapedagógia szakbizottsága a fenti címmel hirdetett mesekönyv gyűjtő akciót, melynek keretében hátrányos helyzetű gyerekeknek szerettünk volna örömet szerezni egy-egy könyvvel. A programba intézményünk valamennyi diákja és tanára bekapcsolódott. A népszerű kezdeményezés eredményeként közel hatvan mesekönyv gyűlt össze, melyeket a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat által működtetett roma tanoda diákjainak juttattunk el. A tanoda növendékei és tanárai nagy örömmel fogadták intézményünk képviselőit, akik mikulási ajándékként adták át az összegyűjtött könyveket. A Szakgimnázium diákjai adományukkal hozzájárultak egy tanodai könyvtár kialakításához, melynek segítségével a hátrányos helyzetű gyerekeknek is lehetőségük nyílik a kulturált kikapcsolódásra és képességeik fejlesztésére.
-
Adventi készülődés Szakgimnáziumunkban és az Egán Ede Szakképzési Centrumban
Karácsonyváró adventi foglalkozást szerveztek a Beregszászi Egán Ede Szakképzési Centrum és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának diákjai és tanárai számára. Az alkalom lehetőséget biztosított, hogy a jelenlévők lélekben is felkészüljenek a karácsonyvárás időszakára és elmélyüljenek az adventi néphagyományokban. A rendezvény szervezői Nagy István, a Beregszászi Egán Ede Szakképzési Centrum igazgatója és az intézmény tanárai voltak. A délutáni program kezdetén karácsonyi altatódalokat és Mária-énekeket hallhattak a diákok Kokas Erzsébet népdalénekes, a Szakgimnázium tanárának előadásában. A lelki feltöltődés után következtek a legédesebb pillanatok: a második évfolyamos cukrász hallgatók Gilpert Beatrix és Ilosvay Mária oktatók segítségével elkészítették a mézeskalács alapokat és a díszítéshez szükséges mázat, majd az óvodapedagógia és elsős…
-
Felgyulladt az első gyertya fénye a Szakgimnáziumban is
2021. november 29-én a II. RFKMF Szakgimnáziumában is meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorúnkon. A hagyományokhoz híven az első évfolyamosok öltöztették ünnepi díszbe intézményünket. Az elsős óvodapedagógusok versekkel, énekekkel tették hangulatossá és meghitté a hit gyertyájának meggyújtását. Többek között Aranyosi Ervin gondolatát helyezték a Szakgimnázium diákjai és tanárai szívére advent idején: „Keresd a kincset mélyen önmagadban, s ha megleled, legyél hát boldogabb. Istenben élsz te minden pillanatban, Ne tagadd meg isten-mivoltodat. Teremts itt lent egy boldogabb világot, uralja fény, hála és szeretet. Lásd meg a fényt, s higgy benne, hogyha látod! Hisz látni kaptad fénylő szemedet…” Soós Katalin igazgatónő arra biztatta a megjelenteket, éljék meg adventet hittel, reménységgel, hogy…
-
DÖK olimpia
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának Diákönkormányzata 2021. november 22-26. között megszervezte az intézmény első olimpiáját, amelynek keretében különféle sportversenyeket rendeztek. A diákok csapatokban vehettek részt a futball- valamint a kosárlabda-mérkőzésen és egyénileg a szkander versenyen. Először a futballversenyre került sor, ahol több csapat versenyzett egymással. A győztes csapat tagjai: Badak Gábor, Balogh Sándor, Lakatos Levente János, Dóka Szabolcs, Horváth Péter, Pércsi Lajos harmadik évfolyamos turizmus szakos diákok, valamint Tóth Ádám harmadik évfolyamos számvitel és adóügy szakos diák. A második napon a kosárlabda verseny került megrendezésre, amelynek győztesei a harmadik évfolyamos turizmus szakos diákok: Badak Gábor, Balogh Sándor, Dóka Szabolcs, Horváth Péter, Lakatos Levente János. Végezetül a szkander…





























