-
Szőtteskiállításon a II. évfolyamos óvodapedagógia szakos hallgatók
2023. január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából nyílt meg a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Közösségének szervezésében a Prófusz Marinna kiállítása. A rendezvénynek a Pásztor Ferenc Közösségi Ház adott otthont, ahová 2023. február 8-án ellátogattak II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának II. évfolyamos Óvodapedagógia szakos hallgatói is. Ukrajna népművészétől értesülhettek a diákok pályájának alakulásáról. Prófusz Marianna azt vallotta: „Nem én választottam az utat, hanem az út választott engem.” A csodálatos és felbecsülhetetlen értékű szőttesek mellett a diákok a népművésszel is megismerkedhettek. Elmesélte hogyan kötődik a beregi szőttes az életéhez. Hangsúlyozta, hogy ezen kézimunkák motívumkincse évszázadok öröksége. Az alkotóművész beavatta őket a szövéstechnikákba. Az ismeretterjesztő előadást követően a diákok megtekinthették…
-
Szakmai gyakorlat védése a Turizmus szakon
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának Turizmus szakos hallgatói 2023. január 27-én sikeresen teljesítették a Szakmai gyakorlat védését. A hallgatók 2022. szeptember 12-e és december 16-a között 12 hetes szakmai gyakorlatot töltöttek Kárpátalja nevesebb vendéglátóipari egységeinél és utazási irodájánál. Szakgimnáziumunk együttműködési szerződésben áll: a Hotel Helikonnal, a Praktik Hotel és Étteremmel, a Family Hotel és Éteremmel, az Oleszja Szálloda és Étteremmel, a Szelin Szállodával és Étteremmel, az Interbir Étteremmel, a Találka Éteremmel, az Astoria Hotel és Étteremmel, az Arizóna Étteremmel és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanáccsal. A gyakorlat online védése során a diákok bizonyságot tettek arról, hogy a képzés során az elméleti tudás mellett megfelelő gyakorlati tudásra tettek…
-
Művészeti kiállítás
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának III. évfolyamos óvodapedagógai szakos diákjai Művészeti alkotómunka tantárgy keretén belül Tél címmel kiállítást szerveztek Gogola Zoltán tanár irányításával. A félév során elsajátított technikákat alkalmazva – gyurmázás, papírplasztika, gyöngyfűzés, mozaikkészítés stb. – és saját ötleteket felhasználva alkotta meg minden diák saját kompozícióját. Először került sor ilyen kiállításra iskolánkban, amelyből hagyományt szeretnénk teremteni az elkövetkező években azzal a céllal, hogy a leendő óvodapedagógusok esztétikai érzékét, alkotókészségét minél magasabb színvolra emelhessük. Sajnos az idei tél szépségeiben nem tudunk gyönyörködni, de a kiállítás szemlélőinek képzeletében pótolható ez a hiány. A kreatívabbnál kreatívabb munkák megtekinthetőek intézményünk II. emeleti folyosóján. Várunk minden kedves érdeklődőt.
-
Відзначення Дня Соборності України
Інтернет-банери до Дня Соборності
-
Megalakult a Rákóczi-főiskola Szakgimnáziumának belső minőségbiztosítását segítő módszertani csoport
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának belső minőségbiztosítását segítő módszertani csoport jött létre január 16-án. A csoport feladatait január 31-ig végzi, munkájában a Szakgimnázium vezetése és oktatói mellett a Rákóczi-főiskola szakemberei vesznek részt. A Szakgimnázium a főiskola szervezetének viszonylag új eleme, és az intézmény vezetése a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetett a megfelelő színvonalú és minőségű oktatás nyújtásának biztosítására, a folyamatos tapasztalatcserére, a képzési programok tökéletesítésére. „Ennek jegyében, valamint annak előjeleként, hogy a következő tanévben a Szakgimnázium összes képzési programja akkreditáción fog átesni, létrehoztunk egy szakértői csoportot a főiskola profil szerinti (tehát a Szakgimnázium egyes képzési programjainak megfeleltethető) tanszékeinek képviselőiből, akik hasznos szakmai tanácsokkal, jó tapasztalatokon alapuló munkaszervezési javaslatokkal…
-
Köszönetnyilvánítás
A Beregszászi Opre Roma Gimnázium kollektívája és tanulói közössége nevében ezúton szeretném megköszönni a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma tantestületėnek és tanulóinak, hogy édességcsomagokkal lepték meg iskolánk tanulóit karácsony, a szeretet ünnepe küszöbén, ezzel mosolyt varázsolva az arcukra, örömet, boldogságot lopva a szívükbe. Mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz időket élünk. A szakgimnázium diákjai részéről tapasztalt figyelmesség, kedvesség tehát még inkább felértékelődik ebben a helyzetben, és felbecsülhetetlen értéket jelent a tanintézményünkben tanuló gyerekek számára. Viszonzásként mi nem tudunk mást tenni, minthogy mélységes hálánk és szívből jövő köszönetünk jeléül a Jóisten kegyelmét kérjük mindannyiuk számára, és gazdagon megáldott, békés karácsonyt, s egyben sikerekben, örömökben gazdag, boldogsággal teli új évet kívánjunk…
-
Nagyobb boldogság adni, mint kapni
Jótékonysági akció a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában Az év végéhez közeledve sem apadt el a jó szándék iskolánk közösségének szívében. Az ünnepekre való készülődés és a témazárók sürgető feladatai között diákjaink bőkezűen adományoztak a III. évfolyamos szociális munka szak diákjainak közreműködésével. Az iskola diákjai közül voltak, akik ajándékdobozokkal tették szebbé gyermekek karácsonyát, és voltak, akik pénzadományokkal járultak hozzá az ajándékok beszerzéséhez. A gyűjtés december 2-án kezdődött és 12-én zárult. A közösség felajánlását a következő intézmények támogatására fordították: Irgalmas Samaritánus Leányotthon – Nagydobrony, Élim Fogyatékkal Élők Napközis Otthona – Hetyen, Nefelejcs Rehabilitációs Központ – Mezővári, „Opera Roma” Gimnázium – Beregszász, Idősek otthona – Beregszász, Búcsú. Másoknak…
-
Karácsonyi ünnepség a II. RF KMF Szakgimnáziumában
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában 2022. december 22-én került sor a diákok ünnepi műsorára. Elsőként a Kokas Erzsébet tanárnő által felkészített énekkar örvendeztette meg a közönséget karácsonyi énekekkel. Gitáron kísérte a lányok előadását Erdős András, II. évfolyamos, szociális munka szakos diák. Az I. évfolyamos alkalmazott matematika szakos Krivszki Sándor gitárkíséretével Ivsina Irén, szociális munka szakos ukránul kántált: «Хай Ісус, мале дитя, благословить Ваше життя». Ezután a magyar nyelvterületen elterjedt Bölcsőcske elnevezésű népszokást elevenítették fel a III. évfolyamos óvodapedagógia szak diákjai. Majd a Kárpátalján mai napig élő betlehemes játék keretében mutatták be Jézus születésének történetét a II-IV. évfolyamos diákok. Madár Patrik, II. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diák Babits…
-
A szeretet gyertyájának lángja is fellobbant
2022. december 19-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának adventi koszorúján fellobbant a 4. gyertya lángja is, amely a szeretetet jelképezi. Az I. évfolyamos turizmus szakos diákok ismertették a 4. gyertya szimbolikáját, mely szerint Keresztelő Szent János Jézus közelgő eljöveteléről és a bűnbánatról prédikált a népnek; ezért ez a gyertya a szeretet jelképe lett. Megszólaltatták Aranyosi Ervin: Advent – negyedik gyertya c. versét. Az Adventi hírnök kezdetű ének 4. versszakának előadása alatt meggyújtották az utolsó gyertyát is. Soós Katalin igazgatónő köszöntötte a Szakgimnázium diákjait és tanárait advent utolsó hetének kezdetén. Kiemelte, a karácsony a szeretet és megértés ünnepe. Mindenkinek azt kívánta, ez a láng a szívekben is lobbanjon…
-
Karácsonyt várva…
„Talán ünnepet nem is vehetsz boltban, mert az ünnep inkább benned, legbelül van.” (Grincs) A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának Kollégiumában mind a négy gyertya lángja lobog. A sötét napok ellenére a kollégium lakói minden hétfő este összegyűltek, és meggyújtottak egy gyertyát, majd elénekelték az Adventi hírnök című dal aktuális részét. 2022. november 28-án lángra lobbant az első gyertya, amely a hit és a béke jelképe. Ezt követte december 5-én a második gyertya, amely a reményt szimbolizálja. Egy újabb áram nélküli hét elteltével, december 12-én ismét egy gyertya fénye világította be a kollégium folyosóját, a harmadik gyertya, az öröm szimbóluma. 2022 utolsó tanítási hetének első napján a negyedik…




























