-
Rendhagyó történelemóra a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közös szervezésében rendhagyó történelemóra valósult meg a szovjet rabságból Magyarországra visszatérő foglyok hazatérésének 70. évfordulója alkalmából. A rendezvénynek a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete, azaz a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Beregszászi Tehetségpontja adott otthont november 9-én. A jelenlévőket Váradi Natália, a ”GENIUS” Alapítvány igazgatója köszöntötte. „A ”GENIUS” Alapítványnak fontos célja, hogy gyökereket és szárnyakat biztosítson. Gyökereket, hogy tudjuk, honnan indultunk, hova valók vagyunk, s hogy ide mindig visszavárnak minket, és szárnyakat, hogy a tehetség támogatásával a fiatal elérje a vágyait, a céljait, és nagyon messzire szárnyaljon, vigye a jó hírünket” – fogalmazott. Nagyné Pintér Jolán, a Gulág Alapítvány elnöke beszédében…
-
Tudományos-gyakorlati konferencia
-
„A semmiből egy új, más világot teremtettem”
200 éve írta ezeket a sorokat Bolyai János, minden idők egyik legeredetibb gondolkodású magyar matematikusa. A fiatal géniusz 1823-ban dolgozta ki a nemeuklidészi geometria alapjait, és erről számolt be az édesapjának küldött levelében. Így 1823. november 3-át nyugodtan tekinthetjük az új geometria, ezen „új, más világ” születésnapjának. Az FSZI matematika tanárai erre a jeles eseményre igyekeztek felhívni az intézmény diákjainak a figyelmét 2023. november 3-n. A folyosókon elhelyezett plakátok, az előtérben folyamatosan megtekinthető videó, diavetítés számot be arról, milyen rendkívüli dolog kötődig Bolyaihoz. A tőle származik a következő idézet is. „Semmit se szeressek félig csinálni, vagyis a tökély előtt megelégedni”. Megfontolandó és hasznos tanács ez diáknak és tanárnak egyaránt.
-
Karriernap számviteles diákok számára
2023. október 26-án került megrendezésre a Karriernap a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakképzési Intézetében. A Számvitel és Adóügy Szakbizottság közösen a RF KMF Számvitel és Auditálás Tanszékkel immár negyedik éve szervez ilyen pályaorientációs rendezvényt számviteles diákok számára ahhoz, hogy jobban tudatosuljanak bennük a szakmai fejlődés realitásai és kilátásai. A rendezvény célja az volt, hogy Ukrajna európai fejlődéséhez kapcsolódóan megismertessék a résztvevőkkel a modern trendeket a foglalkoztatás területén, valamint a szakmai fejlődés és karrier lehetőségeit, figyelembe véve a szakemberek tapasztalatait. Az idei rendezvény a következő mottóval zajlott: „ A sikerhez vezető lift nem működik. Használd a lépcsőt! Lépésről lépésre!” A rendezvényt dr. Soós Katalin, a II. RF KMF Szakképzési…
-
Gyermekjogok világnapja
-
Az ukrán írásbeliség és nyelv napját méltatták intézményünkben
A Rákóczi-főiskola, valamint alintézményeinek oktatói és hallgatói ezen a napon, mint minden évben, csatlakoztak ahhoz az országszerte megvalósuló kezdeményhez, melynek elnevezése Nemzeti egység (Націоналної єдності), és amelynek keretében az állami vezetők, a hadsereg tagjai, a közép- és felsőfokú oktatában résztvevők közösen, egységben méltathatják az ukrán írásbeliség és nyelv napját. A Felsőfokú Szakképzési Intézet, oktatói és hallgatói részt vettek az Ukrajna-szerte online megvalósuló hallás utáni tollbamondáson (Радіодиктант національної єдності). A legjobb dolgozat tulajdonosát pedig könyvcsomaggal jutalmazzák.
-
Diákjaink a budapesti megemlékezésen
A II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének 18 diákja 2 tanár kíséretében a Rákóczi Szövetség jóvoltából Budapesten ünnepelhette az 1956-os forradalom 67. évfordulóját. A Gloria Victis 1956-os Emlékünnepség – néhai Halzl Józsefnek köszönhetően – a Rákóczi Szövetség legnagyobb és legemblematikusabb rendezvényévé vált az elmúlt három évtizedben. Idén iskolánk 3. évfolyamos diákjai vehettek részt ezen. A Gloria Victis 1956-os emlékünnepség programja október 21. és 23. között sok szálon futott. Szombat este Hegedűs Endre Liszt- és Kossuth díjas zongoraművész előadását hallgatták meg. A háromnapos rendezvény meghatározó eleme – az állami ünnepség részét képező – műegyetemi aulai megemlékezés október 22-én, vasárnap 15 órakor zajlott. Itt ünnepi beszédet mondott Dömötör Csaba, miniszterhelyettes, a Miniszterelnöki…
-
Gólyaavató ünnepség a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében
Kilencedik alkalommal avatott gólyákat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) Felsőfokú Szakképzési Intézete október 26-án. Idén 111 diák nyert sikeres felvételt a az intézménybe. A jelenlévőket Soós Katalin igazgató köszöntötte. „Kedves elsősök, remélem tudjátok, hogy egy nagyon jó közösségbe kerültetek. Egy olyan közösségbe, ahol nemcsak tanulni, fejlődni lehet, hanem kapcsolatokat is építeni. És az, hogy milyen lesz ez a közösség a jövőben, rajtatok is múlik” – hangsúlyozta. Király Katalin igazgatóhelyettes eredményes 4 évet kívánt az elsősöknek, s azt, hogy életük legszebb, legmeghatározóbb évei legyenek az intézményben töltött diákéletük. Kotró Dániel, a Diákönkormányzat elnöke személyes, első éves élményeit osztotta meg a gólyákkal. A köszöntőket követően csoportonként bemutatkoztak az…
-
Hazánk büszkeségei rajzverseny
A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány újabb pályázattal igyekszik elősegíteni, hogy a fiatal korosztály minél jobban tudatában legyen annak, mi minden miatt is lehetünk büszkék hazánkra. A mostani rajzpályázatunk témáját is ennek jegyében választottuk ki: szeretnénk ráirányítani a fiatalok figyelmét hazánk büszkeségeire és arra ösztönözni őket, hogy rajzaikkal jelenítsék meg ezeket a témákat. Tudjuk, hogy a hazaszeretet, a Magyarország iránt érzett büszkeség egy összetett, sokrétű dolog. Mi most arra kérünk mindenkit, hogy a sok közül egyet válasszon ki: lehet ez egy hely, egy esemény, egy magyarságra jellemző dolog, egy történelmi, irodalmi, tudós személy vagy akár egy találmány, hungarikum stb. és arról készítsen egy rajzot. Arra számítunk, hogy a sok különféle rajzból…
-
Az 1956-as forradalom hőseire emlékeztünk
2023. október 23-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai és tanárai több helyszínen is méltatták az 1956-os forradalom szabadságharcosait. Az intézmény dísztermében az iskola közönsége előtt történelmi visszatekintést tartottak a diákok, melyet az énekkar előadása és a kort megidéző versek tettek színessé. A Rákóczi Szövetség meghívására 24 diák és 3 tanár vehetett részt a Budapesten szervezett megemlékezésen. A diákok a műegyetemtől a Bem-szoborig vonuló fáklyás menettel tisztelegtek a forradalom hőseinek emléke előtt. A Genius Jótékonysági Alapítvány szervezésében egy csoportunk részt vett a beregszászi vasútállomáson megtartott koszorúzáson, valamint az „Ez hát a hon” című honismereti szakmai tanulmányút keretében az ungvári emlékhelyeken is lerótták kegyeletüket a szabadsághősök…





























