-
Adventköszöntés és ajándékozási ünnepség az FSZI-ben
December 1-jén ünnepi hangulat árasztotta el az intézményünket: a szociális munka szakbizottság és intézményünk tanárai adventköszöntő és ajándékozó ünnepséget szerveztek. Az alkalmat rövid, meghitt igeihirdetéssel és közös imával nyitotta meg Margitics János református lelkész és Virág Szabolcs görögkatolikus pap. Mély gondolatokkal, lelki táplálékkal inspirálták a diákokat a karácsonyi felkészülés időszakában. Elmondásuk szerint kiemelten fontos, hogy lelkünk közel legyen a Bibliához, és arra ösztönözték a jelenlévőket, hogy ismerjék meg és olvassák a Szentírást. A köszöntéshez csatlakozott Soós Katalin, intézményünk igazgatónője. Az esemény fő része a második évfolyamos diákok kreativitására épült, akik kis csapatokban adventi koszorúkat készítettek. A résztvevők munkáját az intézmény tanárai és a III. évfolyamos szociális munka szakos diákok segítették-…
-
Csokonai-szimpózium a szakiskolában
Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete Csokonai Vitéz Mihály 250. születési évfordulója tiszteletére szimpóziumot szervezett a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézet dísztermében. A tanulókat teával, süteményekkel megterített asztalok várták, hiszen, mint ahogy azt Kudlotyák Krisztina magyar szakos tanár kihangsúlyozta, ezzel egy kicsit vissza szerettek volna térni a gyökerekhez, ugyanis a szimpózium szó az ókorban lakomát jelentett, ahol a részvevők társadalmi, vagy irodalmi témákról vitatkoztak, beszélgettek. Ma már szűkebb körű tanácskozást jelent egy meghatározott témáról. „Esetünkben mindkettő helyénvaló, hiszen azt várjuk, hogy a teázás közben aktívan vegyetek részt a beszélgetésben” – mondta a pedagógus, majd átadta a szót a vendégeknek. A beregszászi konzulátus sokféle…
-
Kódolás Órája
-
KI MIT TUD?
„A tehetség univerzális adottság. De rengeteg bátorság kell ahhoz, hogy éljünk vele: merj a legjobb lenni!” (Paulo Coelho) A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Diákönkormányzata 2023. november 30-án rendezte meg a Ki Mit Tud?-ot. Ezzel a rendezvénnyel a diákoknak alkalmuk nyílt megmutatni a bennük rejtőző tehetségeket és adottságokat. Az idei rendezvényünkre 12 tehetséges diák jelentkezett különböző kategóriákban. Rendezvényünkön az óvodapedagógia szakos diákok vettek részt a legaktívabban. Apsaj Dominika, Ivséna Irén, Márton Evelin, Ferku Boglárka-Flóra és Veres Alexandra – ének kategóriában csillogtatta meg tehetségét, Nagy Dianna, Babics Julianna, Pógyor István – hangszeres kategóriában, Szamborovszky Anna és Ivándel Noémi – festészet kategóriában, Máté Eszter és László Antónia –…
-
Diákok és tanárok figyelmébe ajánljuk!
Kérjük, vegyenek részt a felmérésben! Комітет Верховної Ради з питань молоді і спорту проводить опитування серед молодих осіб, представників суб’єктів молодіжної роботи, представників місцевих державних адміністрацій та органів місцевого самоврядування щодо аналізу практики застосування Закону України «Про основні засади молодіжної політики» № 1414-IX від 27 квітня 2023 року. Для надання відповіді на запит необхідно заповнити відповідну Google форму, розроблену індивідуально під окремий суб’єкт опитування, за наступним посиланням: Для фізичних осіб, віком від 14 до 35 років https://forms.gle/cF9k9Hgu1vxAYXKb7; Участь у опитуванні є анонімною. Опитування буде проводитись до 31 грудня 2023 року включно.
-
KÖNYVELŐK NEMZETKÖZI NAPJÁNAK ÜNNEPE
A 2023. november 22-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Számvitel és Auditálás Tanszéke együttműködve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézet Számvitel és Adóügy szakbizottságával immár hatodik alkalommal pályaorientációs rendezvényt tartottak a Könyvelők Nemzetközi Napja alkalmából. Az idei rendezvényre a Magyar Tudomány Ünnepének keretein belül került sor, amelynek mottója: „Tudomány: válaszok a globális kihívásokra” volt. Az esemény résztvevőit köszöntötte a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Dr. Orosz Ildikó, aki hangsúlyozta, hogy „a könyvelő szakma az egyik precíz és a modern világban leginkább szükséges foglalkozás. Elképzelhetetlen a vállalkozások élete a könyvelők nélkül, hiszen ez a bizalom forrása, amelyre a társadalomnak szüksége van a folyamatos…
-
A Holodomor áldozataira emlékeztek a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében
A 20. században az ukránoknak három éhínséggel kellett megküzdeniük: 1921–1923, 1932–1933 és 1946–1947 között. A legnagyobb az 1932–1933-as éhínség volt, ezt a sztálini rezsim által végrehajtott népirtásnak is nevezik. A Holodomort (magyarul éhhalál) a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, a parasztok kifosztása és erőszakos gabonabeszerzési kampány előzte meg. Az Ukrajnában 22 hónapon át tartó terror a sztálinista vezetés tudatos politikája volt. Az éhínség közvetlen halálos áldozatainak számát 6,5–7 millió és 10 millió közé teszik, amiből csak a gyermekáldozatok száma 3 millió volt. A Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének oktatói és diákjai november 24-én rövid műsorral és főhajtással emlékeztek meg a többmillió ukrajnai áldozatról. A második évfolyamosok műsorában az 1932–1933-as éhínség tragikus eseménye elevenedett…
-
Kiállításon jártunk
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének IV. évfolyamos számvitel és adóügy szakos hallgatói Dencs Ágnes kurátor vezetésével 2023. november 20-án ellátogattak a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházba, ahol Bokotej Lóránt festőművész-fafaragó műveiből nyílt kiállítást tekintették meg. Horváth Zoltán a Peregium civil szervezet társelnöke köszöntötte a hallgatókat, bemutatva a művész életútját, munkásságát. Ezt követően lehetőség nyílt a nem mindennapi alkotások megtekintésére, szám szerint 27 festmény és 4 fafaragás tekinthető meg. A diákok nagy érdeklődéssel járták körbe a tárlatot, megpróbálva értelmezni a nem mindennapi alkotásokat. Hálás köszönet a Peregium civil szervezetnek a kiállítás létrejöttért, Horváth Zoltán társelnöknek, pedig a szívélyes fogadtatásért, illetve a tárlat bemutatásáért.
-
A Gyermekjogok világnapja intézményünkben
2023. november 20-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében a Gyermekjogok világnapját figyelemfelkeltő akcióval méltattuk. Az I-II. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákok saját verseket, meséket, rajzokat alkottak a gyermekjogokkal kapcsolatban. Közösen plakátot készítettek a csoportok. Az 1989-ben elfogadott Gyermekjogi egyezményből szerzett ismereteket játékos állomásos csapatjáték során mérték fel a diákok, amelyet a III. évfolyamosok szerveztek számukra. Az eredményhirdetéskor Király Katalin igazgatóhelyettes reményét fejezte ki, hogy a diákok elmélyítették ismereteiket a gyermekjogokról, és a jövőben a pedagógiai gyakorlatuk során, illetve majdani óvodapedagógiai pályájukon sikerrel alkalmazzák majd ezen ismeretüket. Miután a diákok többsége még 18 év alatti, ezért a saját jogaikkal is még jobban tisztába kerültek az akció folyamán.…
-
Szeretettel hív a Neumann café
Intézményünkben ma különleges kávéház várta vendégeit. Az ide látogató diákok, miután megismerkedtek a kávéház kínálatával, a tudásukat info-coinra vagy fiz-tallérra, vegy-pengőre vagy mat-koronára válthatták. Ehhez különböző nehézségi fokozatú feladatokat kellett megoldani informatikából vagy fizikából, esetleg kémiából vagy matematikából. A kapott „tudós”-pénzekért a caféban helyben készült üdítő kávé járt a kedves vendégnek, de lehetett még kapni forró csokit, kapucsínót, zamatos teát, agyserkentő csokit. A nagy érdeklődésnek köszönhetően a Neumann café továbbra is várja az ismeretekre és kávéra szomjas vendégeit.



























