• Ünnepi megemlékezés az aradi vértanúkról

    2025.október 6-án a II. RF KMU Felsőfokú Szakképzési Intézetében a hagyományokhoz híven az aradi vértanúkra emlékeztünk. Gerendely Béla történelemtanár ünnepi beszédében kiemelte, hogy az immár 176 történt tragikus esemény áldozatainak magatartásából mai napig erőt kell merítenünk. Az aradi vértanúk példát mutattak hősiességből és hazaszeretetből. Azokat a mártírokat méltatjuk minden év októberében, akik a legdrágábbat, az életüket adták az utókor szabadságáért. A Király Katalin magyartanár által előkészített verses-zenés összeállításban a résztvevők felidézték a 13 honvédtábornok legmaradandóbb cselekedeteit, utolsó szavait. Az intézmény énekkara Lőrincz Szilvia karvezető irányításával a Madárka, madárka kezdetű népdalt, valamint Az aradi vár, aradi vár… népballadát szólaltatta meg nagy átéléssel. Domokos Jázmin, 10.A osztályos diák fuvolajátékával tette emlékezetessé az…

  • Szakmai szeminárium óvodapedagógusoknak és szülőknek

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Felsőfokú Szakképzési Intézet Óvodapedagógia szakos hallgatói 2025. október elsején részt vettek, a  Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet által szervezett edukációs programon „Az óvodai beszoktatás menete és nehézségei” címmel. A hallgatók nagy érdeklődéssel hallgatták Gávriljuk Ilona, a II.RFKME Felsőfokú Szakképzési Intézet Óvodapedagógia szakvezető, előadását az óvodai beszoktatás menetéről, nehézségeiről és a beszoktatási folyamat megkönnyítésének lehetőségeiről. A program interaktív részében Berghauer–Olasz Emőke, a  II.RFKME Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszék docense, olyan gyakorlatokba vonta be a jelenlévőket, amelyek érzelmileg megérintve a jelenlévőket, virtuálisan átélhették, megfogalmazhatták, milyen félelmek, aggodalmak játszódnak le a gyermekben és a szülőben egyaránt, az óvodábalépés előtt, közben és után. Hallgatóink aktívan és lelkesen…

  • Tájékoztatás a jogi személy nevének megváltozásáról

    Az ukrajnai jogszabályi előírásoknak megfelelően ezúton hivatalosan tájékoztatjuk Önöket, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mint jogi személy státusa és hivatalos megnevezése megváltozott. A jogi személy (felsőoktatási intézmény) új, bejegyzett hivatalos neve: Teljes név: Фаховий коледж Закарпатського угорського університету Ім.Ф.Ракоці ІІ II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Felsőfokú Szakképzési Intézete   A változás bejegyzésre került az Ukrán Egységes Állami Nyilvántartásban (ЄДР). Megtörtént az intézmény alapszabályának (alapító okiratának) megfelelő módosítása is. Az új név a bejegyzést követően Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma hivatalos nyilvántartásában, valamint az Ukrán Egységes Elektronikus Oktatási Adatbázisban (ЄДЕБО) is rögzítésre került. Felhívjuk szíves figyelmüket ugyanakkor arra, hogy: az intézmény székhelye (a jogi bejegyzés címe) nem változott, az…

  • Tematikus óra Ukrajna Védelmezőinek Napjára

    Október 1-jén Ukrajnában Ukrajna Védelmezőinek Napját méltatjuk, az állam függetlenségéért és területi integritásáért harcolók bátorságának, hősiességének és rendíthetetlenségének ünnepét. Ebből az alkalomból a II. Rákóczi Ferenc Egyetem Felsőfokú Szakképzési Intézetében az „Ukrajna védelme” tantárgy keretében a 10. A, 10. B és 10. C osztályokban tematikus órákat tartottak. Maslyanyk Vasyl tanár megismertette a diákokat az ünnep történetével, jelentőségével és hagyományaival. A rendezvényen az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézete által készített tájékoztató anyagokat, valamint a „Párbeszédek a háborúról” oktatási projektet használták fel – egy diák és a modern orosz-ukrán háború veteránjai közötti videóbeszélgetések sorozatát. A videó a következő témákat tárja fel: „Mi a háború?”, „Miért törekszik Oroszország Ukrajna elfoglalására?”, „Mi a modern orosz-ukrán…

  • Színházlátogatás

    2025. szeptember 24-én a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete diákjainak egy csoportja megtekintette a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban a Play Krúdy! c. komikusdrámát, melyet a Kárpátaljáról származó Szűcs Nelli színésznő rendezett. A színmű rávilágított többek között a gyerek és anya viszonyára is. Megmutatta számunkra, hogy mindig van új esély és új nap az újrakezdéshez. Feledhetetlen élményt nyújtott a színészek sziporkázó játéka. Mázár Andrea számvitel és adóügy szakos diák

  • Egyetemi Sport Nemzetközi Napja

    Az UNESCO 2015-ben nyilvánította szeptember 20-át az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjává. A nap célja, hogy a felsőoktatási intézmények a sport fontosságára, az egészséges életmódra, a szellemi, fizikai felkészültségre, az edzettségre irányítsa világszerte a figyelmet. Az idei évben erre az eseményre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Zupkó József Egészségügyi és Sportcentrumának bázisán került sor. Az Egyetemi Sportnaphoz a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete és a Kárpátaljai Magyar Líceum sportolói csatlakoztak. Az ünnepi eseménysorozat váltóversennyel indult, majd teremfutballal és vegyes felállású (3+3) röplabdajátékkal folytatódott. Eredményeink: Váltóverseny – 1. hely Teremfutball – 2. hely Röplabda – 1. hely Köszönetünket szeretnék…

  • Agatha Christie 135 éve született – Könyvkiállítás az intézményben

    2025. szeptember 15-én ünnepeltük a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie születésének 135. évfordulóját. A jeles alkalomból az Apáczai Csere János Könyvtár Felsőfokú Szakképzési Intézetét kiszolgáló multifunkciós fiókkönyvtárában egy tematikus hét keretén belül könyvkiállítást rendeztünk, amely a legendás írónő életét és munkásságát állította középpontba. Az érdeklődők megismerkedhettek Agatha Christie sokszínű irodalmi örökségével: a klasszikus detektívtörténetekkel, mint Gyilkosság az Orient expresszen, A kristálytükör meghasadt vagy Tíz kicsi néger, valamint a kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb művekkel is. A kiállításon helyet kaptak magyar nyelvű fordítások, ritka kiadások is. A tematikus hét célja nem csupán az volt, hogy felidézzük a világ egyik legolvasottabb szerzőjének emlékét, hanem hogy az olvasók bepillantást nyerjenek a detektírtörténetek műfajának…

  • Programozók világnapja

    Az FSZI-ben idén is megemlékeztek a Programozók világnapjáról, amelyet minden éven az év 256. napján méltatnak (2025-ben ez szeptember 13-ra esett). 256 – legtöbb ennyi számot lehet felírni egy bájton, illetve 256 valójában 10016 a hexadecimális számrendszerben. Így tehát az év 10016-ik napjához kötődően az „infós” órákon közös fotózással ünnepeltük a programozókat. Programozók nélkül nem lenne Insta, TikTok vagy épp játék, a digitális technikák mindenhol jelen vannak a valós életben. A számítógépes világban a szakemberek a problémát matekké, a matekot kóddá, a kódot pedig jövővé alakítják. A diákok figyelmébe ajánlottuk több olyan internetes anyagot, amely a számítógépek fejlődését mutatják be, illetve azt, hogy merre tart a technológiai fejlődés, milyen új…

  • A 2025/2026-os tanévkezdéssel kapcsolatos információk

    Köszöntjük a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete minden diákját a 2025/2026-os tanév küszöbén! Értesítjük diákjainkat, hogy a 10 osztályosok és a II., III., IV. évfolyamosaink számára 2025. szeptember 1-jén 8:00 órakor (közép-európai idő) kezdődik a tanítás. Az I. óra kurátori óra; 11:00-kor tanévnyitó ünnepségre kerül sor a beregszászi Római Katolikus Templomban.   A II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete igazgatósága

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial