• Neumann napok

    A II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetében 2019. november 4-7. között újra megrendezésre kerültek a Naumann napok. Intézményünk matematika, számítástechnika, fizika, kémia szakos tanárai, az Alkalmazott matematika szakbizottság szervezésében ismét egy sokszínű, mozgalmas programsorozat valósulhatott meg. A hét célkitűzése volt megmutatni a diákoknak, mennyi izgalmat és érdekességet rejt a reál tantárgyak világa. A szervezők a szakképző intézet minden tanulóját igyekeztek valamilyen formában bevonni a programokba. Kedden az első évfolyamos diákok bázis-vetélkedőn mérethették össze ügyességüket, tudásukat, logikájukat. Végül az AM I. csoport tagjai bizonyultak a legjobbnak, őket követték a Számvitel és adóügy, illetve a Turizmus szak egy-egy csoportja. A szaktanárok által összeállított kreatív feladatokat kellett megoldaniuk tizenhat bázishelyszínen a csapatoknak. A…

  • A sportolásban is élen járunk!

    Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy  a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete a kárpátaljai magyar tanintézmények között meghatározó helyet foglal el. A tanulmányi versenyeken rendre az élmezőnyben végzünk, a végzősöknek előírt külső független tesztelésen (ZNO) pedig 98%-os eredményességgel teljesítettek diákjaink. Iskolánk azonban nemcsak különböző tantárgyakban jeleskedik, tanulóink előszeretettel mutatják meg képességeiket sportversenyeken is. A kárpátaljai szakképzési intézetek (koledzsek) és technikumok között meghirdetett XV. Megyei Univerziádén tanulóink többször is dobogóra állhattak. Sakkban és dámajátékban harmadik helyezést értünk el, teremlabdarúgásban (futsal) pedig a dobogó második fokára állhattunk fel. Összesítésben a középmezőnyt jelentő hatodik helyen végeztünk, ami bizonyítja: intézményünk nemcsak a magyar iskolák között, hanem megyei szinten is jelen van az…

  • Rákóczi útjain az első évfolyamos diákok

    2019. október 25-én népes csapatunk és kísérőtanáraink részvételével elindultunk felfedezni Rákóczi örökségét. Célunk az volt, hogy a nagyságos fejedelemhez kapcsolódó helyszíneket, emlékhelyeket felkeresve gazdagodjon tudástárunk az akkori korszakról, a szabadságharcról. Első megállónk Tákos volt, ahol egy 1700-as évekbeli fakazettás mennyezetű templomot tekinthettünk meg, melynek a „testvére” Csetfalván található. Megtudtuk, hogy a mennyezetbeli kazettáknak saját jelentésük van, mivel mindegyik különböző motívummal van díszítve, és a csillagjegyek is megtalálhatóak rajtuk. Kis utazás után a Tomcsányi-kastély volt a második megállónk Vásárosnaményban. A múzeumként működő kastélyban bepillantást nyerhettünk a beregi népek kultúrájának sokszínűségébe, a tájegység népművészetébe. Sátoraljaújhelyre érve találkoztunk a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium vezetőjével és diákjaival, akikkel együtt…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial