Adventi koszorúkészítő közösségi program a kollégiumban

2025. november 27-én ismét megtelt élettel és ünnepi hangulattal a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Felsőfokú Szakképzési Intézete Kollégiumának közösségi tere, ahol a kollégisták közös adventi koszorúkészítésen vettek részt. A program már több éve a kollégiumi adventi készülődés egyik kiemelt eseménye, amelyre idén is nagy érdeklődéssel érkeztek a diákok.

A foglalkozást Molnár Ferenc szervezőpedagógus, a Kollégium igazgatója és a kollégiumi nevelők koordinálták. A pedagógusok  fontosnak tartják, hogy a fiatalok közösen készülhessenek a szeretet ünnepére, hiszen a közös alkotás nemcsak az ünnepi hangulatot teremti meg, hanem erősíti a közösség összetartó erejét is.

A résztvevők különböző alapanyagokból készíthettek adventi koszorúkat és ajtódíszeket, amelyeket a Felsőfokú Szakképzési Intézet és a Kollégium közösségi tereiben helyeztek el. A munka jó hangulatban telt: a diákok segítették egymást, új ötleteket osztottak meg, és örömmel kapcsolódtak be a közös készülődésbe.

A kreatív foglalkozás nemcsak a karácsonyi előkészület hangulatát hozta el, hanem a hagyományok felelevenítése mellett, ismét alkalmat teremtett a közösségépítésre. Az elkészült koszorúkon az advent minden hetében közösen fogják meggyújtani a hit, a remény, a szeretet és az öröm lángját, tovább mélyítve az ünnepre való közös ráhangolódást.

A résztvevők elégedetten távoztak, és a visszajelzések alapján a közös adventi készülődés továbbra is fontos és várt eleme marad a kollégiumi életnek.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial