Tisztelgés az 1956-os hősök előtt
2025. október 21–23. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Felsőfokú Szakképzési Intézetének 23 diákja két kísérővel, Erdős Evelinnel, a tanulmányi osztály munkatársával, valamint Orbán Irénke testnevelő tanárnővel részt vett a Rákóczi Szövetség által szervezett Gloria Victis 1956 emlékünnepségen Budapesten. A háromnapos program első napján a csoport a Nemzeti Színházban megtekintette a János vitéz című előadást. Másnap délelőtt a diákok a Csendes forradalom című filmet nézték meg az MCC országos központjában, majd részt vettek az emlékünnepségen a Műegyetem aulájában, ahol Nagy János, a Miniszterelnöki Iroda vezető államtitkára mondott ünnepi beszédet.
Délután fáklyás felvonuláson vettünk részt a forradalmárok kabátját viselve, zászlókkal és fáklyákkal vonultunk a Műegyetemtől a Bem térig, az ünnepi koszorúzáson Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter tartott beszédet. Az estét a MOM Sportban rendezett Középiskolás Légy-Ott! program zárta.
A zárónapon a csoport a 301-es parcellában rótta le tiszteletét az 1956-os hősök előtt. A program lehetőséget adott a diákoknak, hogy közelebb kerüljenek történelmünk fontos eseményeihez, és közösen emlékezzenek a szabadságért küzdő korosztály áldozataira.
Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek ezt a lehetőséget és a csodás élményeket, valamint kísérőinknek, Erdős Evelinnek és Orbán Irénkének, hogy elkísértek bennünket erre a felejthetetlen és tanulságos útra.






