Szakma sztár felkészítő a z FSZI ben

Szakképzési intézményünkben immár hagyománnyá vált, hogy részt veszünk a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Szakma Sztár versenyen. Hálásak vagyunk a szervezőknek, amiért idén is lehetőséget kaptunk erre. Ez a megmérettetés egyedülálló alkalmat biztosít diákjaink számára, hogy betekintést nyerjenek a szakképzés világába, különösen mivel Kárpátalján a magyar nyelvű szakképzés középiskolai szinten még fejlődő szakaszban van. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy bár szakintézetünk kínálatában nem szerepelnek a versenyben meghirdetett szakmák, diákjaink ennek ellenére is helytállnak. Ez inspirációt nyújt számukra a továbbtanuláshoz, a fejlődéshez és a szakmai előrehaladáshoz.

A program megvalósítása során célunk az volt, hogy a jelentkezőket felkészítsük az előválogató megírására, kiemelt figyelmet fordítsunk az érdeklődő diákok felkészítésére. Az előválogatón való részvételt az informatikai rendszerüzemeltető szakon 21 diák vállalta. A 30 órás tanfolyamot 2024. december 1-jétől a helyi válogatóig tartottuk. Az alkalmakon az alkalmazott matematika szak II., III. és IV. évfolyamos diákjai vettek részt, akik az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus szakma iránt érdeklődtek.

Intézményünk biztosította a tanfolyamok lebonyolításához szükséges lehetőségeket, így az órák utáni és hétvégi foglalkozások mellett a téli szünet idején online formában folytattuk a képzést.

A jelenlegi helyzetben talán a legfontosabb feladatunk a diákok motivációjának fenntartása: irányt mutatni, ösztönözni és emlékeztetni őket arra, hogy a tanulásba fektetett munka mindig megtérül. A verseny kiváló eszközt nyújt ehhez, hiszen az új ismeretek elsajátítása, a tudás bővítése és a kihívások leküzdése inspirációt és lendületet ad a fiatalok számára.

Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus” szakképesítés tematika

Sorszám Téma Óra mennyiség:
1. Munkavédelmi alapismeretek, Munkahelyek kialakítása 1
2. Adatbázis- és szoftverfejlesztés 1
3. Számítógépes architektúrák. Szoftverismeretek. Információtechnológiai biztonság alapjai 1
4. Programozás alapismeretek. Adattípusok. Programozás elemei 1
5. Adatbázis fejlesztés. SQL adatbázis műveletek. SQL adatbázis lekérdezések. 1
6. HTML alapjai, dokumentumszerkezet. Kliens oldali programozási nyelv alapjai 1
7. Otthoni és kisvállalati hálózatok 1
8. Hálózati megoldások. Rézalapú hálózatok. Fénytávközlés alapjai 1
9. IP címzés- és alhálózat számítás, IP címek beállítása, DHCP konfigurálása 1
10. Hálózati eszközök üzembehelyezése, működés ellenőrzése 1
11. Packet tracert hálózat kialakítása 1
12. Az internet szolgáltatásai, internetszolgáltatók (ISP), kapcsolódás az ISP-hez 1
13. Tartománynév szolgáltatás (DNS) konfigurálása 1
14. ISP biztonság, adattitkosítás, hozzáférés vezérlés listák készítése 1
15. Biztonsági eszközök, tűzfalak, behatolás érzékelő és megelőző rendszerek (IDS, IPS) 1
16. Programozási nyelvek 1
17. Objektumorientált programozás 1
18. Állománykezelés 1
19. Web-programozás alapjai 1
20. Adatbázis fejlesztés 1
21. Otthoni és kisvállalati hálózatok 1
22. Kis- és közepes üzleti hálózatok, internetszolgáltatók (ISP) 1
23. Otthoni és kisvállalati hálózatok. LAN technológiák, Ethernet hálózat hozzáférési rétege és elosztási rétege. Hálózatbiztonsági alapok, hibaelhárítás, biztonságpolitika. 1
24. Különböző hálózati operációs rendszerek integrációja 1
25. Helyi hálózat tervezése és csatlakoztatása az internethez 1
26. Kis- és közepes üzleti hálózatok, internetszolgáltatók 1
27. Windows Server telepítése és üzemeltetése 1
28. Linux kiszolgáló telepítése és üzemeltetése 1
29. Kapcsolás és forgalomirányítás vállalati hálózatokban 1
30. Számítógép hálózatok tervezése és támogatása gyakorlat 1
  Összesen: 30

 

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial