Idegenvezetői gyakorlat a természet és a hagyományok nyomában
Tanulmányút a Szinevéri Nemzeti Parkba és Alsó-Kalocsára
2025. május 1-jén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Turizmus szakos hallgatói egy tartalmas és élményekben gazdag idegenvezetési gyakorlaton vettek részt. Az útvonal Beregszászból indult és a Szinevéri Nemzeti Parkon, valamint Alsó-Kalocsán keresztül vezetett vissza a kiindulási pontra, összesen mintegy 340 kilométeres távot megtéve.
A szakmai kirándulás célja az volt, hogy a különböző évfolyamokon tanuló hallgatók – köztük az 1., 2., 3. és 4. évesek – élő környezetben tapasztalják meg az idegenvezetés gyakorlatát. A túra során a 3. évfolyam diákjai vállalták az idegenvezető szerepét, bemutatva ezzel szakmai felkészültségüket és kommunikációs készségeiket.
A reggeli órákban indult buszos kirándulás első állomása a festői Szinevéri Nemzeti Park volt, ahol a résztvevők gyalogtúrán vehettek részt a Szinevéri-tó körül. A lenyűgöző természeti látványosság nemcsak kikapcsolódást, hanem szakmai tanulási lehetőséget is kínált, különös tekintettel az ökoturizmus és természetvédelem szempontjából.
A délután Alsó-Kalocsán folytatódott, ahol az Öreg falu elnevezésű skanzen nyújtott bepillantást a térség hagyományos életmódjába. A falumúzeum gazdag kiállítása lehetőséget adott a diákoknak, hogy a helyi kultúrával és népi építészettel ismerkedjenek, miközben aktívan gyakorolhatták a csoportvezetés és interpretációs technikákat.
A gyakorlati nap végén a csoport fáradtan, de élményekkel és hasznos tapasztalatokkal gazdagodva tért vissza Beregszászba. Az ilyen típusú tanulmányutak nagyban hozzájárulnak a turizmus szakos hallgatók szakmai fejlődéséhez, önbizalmuk növeléséhez és a gyakorlati tudás elmélyítéséhez.
















