Szakmai záróvizsgák az Alkalmazott matematika szakon

A felsőfokú szakképzés befejező szakaszát a szakirányú végzettség megszerzéséhez szükséges komplex szakmai vizsgák jelentik. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának 16 végzős, Alkalmazott matematika szakos diákjának is sikerült teljesíteni a vizsgakövetelményeket június 22-én, illetve 28-án felsőmatematikai-, valamint informatikai és a programozási tárgyakból. A vizsgabizottság elnöke, Slivka-Tylyshchak Hanna, a fizikai és matematikai tudományok doktora, az Ungvári Nemzeti Egyetem valószínűségszámítás és matematikai analízis tanszékének vezetője volt, a vizsgabizottság tagjai pedig Soós Katalin, a Szakgimnázium igazgatója, a pedagógiai tudományok kandidátusa, Kudlotyák Csaba, Molnár Alexandra, Szocska József és Simon Lénárd tanárok. A stakeholderek képviseletében Rakcsejev György volt jelen, a beregszászi «Optimum» távközlési szolgáltató vállalat főmunkatársa. A képzés során tanultak szükségesek, hogy hozzáértő, versenyképes szakemberek legyenek végzőseink, akik képesek a szakmai tevékenységük során gyakorlati problémák megoldására alkalmazott matematikai és számítástechnikai ismereteik alapján. Erről kellett számot adniuk a szakvizsgák során. Az elsajátított kompetenciák biztosítják, hogy eredményesen dolgozhassanak számítógépes modellekkel, részt vegyenek speciális algoritmusok fejlesztésében, alkalmazások létrehozásában és üzemeltetésében. A vizsgabizottság többek között Balázsi Kristóf-Levente, Király Éva, Sütő Gábor, Szilágyi Péter teljesítményét emelte ki. Szlivka-Tiliscsák Hanna professzor asszony köszöntő beszédében arra buzdított minden végzőst, hogy folytassa tanulmányait a felsőoktatában a választott vagy kapcsolódó szakokon. Kiemelte, hogy a leendő technikus-programozó professzionalizmusának alapja olyan kompetenciák fejlesztése az alkalmazott matematika és informatika területén, amelyek képessé teszi szakmai problémák megoldására az oktatás, termelés, gazdasági tevékenység különböző területein megfelelő számítógépes alkalmazás, programtermék felhasználásával. Intézményünk igazgatója, dr. Soós Katalin gratulált a hallgatóknak a sikeres vizsgához. Minden kihívás az online oktatás nehézségei ellenére a szakbizottságnak sikerült biztosítani a magas színvonalú oktatási folyamatot, és megvalósítani a négyéves képzés fő célját – szilárd alapot adni a szakmai fejlődéshez és a továbbtanuláshoz egyaránt. Az itt végzett szakemberek korszerű ismeretekkel rendelkezzenek, amelyet a gyakorlatban is tudnak használni. A sikeres záróvizsgák alapján a vizsgabizottság a szakképzési szintű diplomák odaítéléséről döntött mind 16 végzős esetében. Mindenkinek kívánjuk, hogy elérjék kitűzött céljaikat, mindehhez pedig sok erőt és kitartást!

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial