Kazinczy, Rákóczi és az adrenalin nyomában
A naptári nyár második reggelén útnak indultunk a kárpátaljai Beregszászról, hogy felfedezzük az anyaország jelenleg legészakibb városát és környékét.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 40 diákjával felkerekedtünk, hogy Sátoraljaújhelyet és Sárospatakot célba véve tartalmasan tölthessük az időt június 2-3-án.
Kirándulásunk első állomása a Bodrogköz, a Hegyköz és a Hegyalja „kapuja” volt. Csapatunkat Komporday Levente, a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója fogadt
a, és fiatalosan, in medias res azonnal nekiindultunk a felfedezésnek.
A szakgimnázium diákjaival és igazgató úrral közösen meglátogattuk a Sátoraljaújhely felett magasodó Szár-hegyen kialakított Magyar Kálváriát, melynek stációi a trianoni békeszerződés során elszakított városok nevét és címerét jelenítik meg. Igazgató úr megpróbálta elterelni a társaság figyelmét az emelkedőről, s elmondta, hogy az országban egyedülálló kezdeményezés 1934-1938 között közadakozásból készült el.
A kálvária utolsó állomásakor nagyobbat dobbant a szívünk: szülőföldünk két városa, Ungvár és Munkács nevét olvastuk a márványtáblákon. A hegy tetején a Szentkoronát formázó Szent István-kápolna közelében a 100. Országzászlónál közösen emlékeztünk meg összetartozásunkról, intézetünk diákjai verssel készültek az alkalomra. Tiszteletünk jeléül egy koszorút helyeztünk el az emlékműnél, s folytattuk utunkat a könnyebbnek ígérkező irányba.
Délutánunk is nagyon tartalmasan telt — Széphalomra indultunk, hogy tiszteletünket tegyük nyelvújítónk, Kazinczy emlékpavilonjában.
Ezután a Magyar Nyelv Múzeumába látogattunk, ahol nem csak azt tudtuk meg, miért él egy LY a kertben, de azt is, mi közünk nekünk a kenyérhéjmagyarsághoz, és hogy melyik évben lett az év szava a szelfi. Kávéztunk Karinthyval érdekes anagrammákat fejtegetve, követtük Kazinczy raboskodásának útját, és megismerkedtünk nyelvünk történetével az Ómagyar Mária-siralomtól Varró Dániel verseiig.
Szombaton a közeli Sárospatak felé vettük az irányt. A Vörös-toronyban megtudtuk, milyen funkciója lehet egy várbeli titkos folyosónak, miért lábmagasságban vannak az első szint lőrései, hogy hány fokos hőmérsékleten báloztak a 17. század várlakói, hogyan néz ki egy reneszánsz korabeli színpad, és miért nem aludtak szívesen vízszintes helyzetben akkoriban. Étvágycsinálónak sét
áltunk egyet a történelmi belvárosban, útba ejtve a Sárospataki Református Teológiai Akadémiát is.
Kirándulásunk hatásos befejezéseként délután a Zempléni Kalandparkot céloztuk meg, és ha azt hittük, nem emeli meg a pulzusszámot, tévedtünk. A libegő kellemes bevezetése után hét méter magasban tettük próbára az egyensúlyérzékünket a középső szint kalandpályáján, majd a legbátrabbak bobcsúszással ösztönözték az adrenalinszintjüket emelkedésre.
Nemzeti összetartozásunk előestéjén érkeztünk vissza Beregszászra, kevésbé kipihenten, de annál több élménnyel gazdagodva.
Kiss Julianna
az FSZI tanára
