Rendhagyó színházi előadáson az FSZI diákjai

A TANÁR:

Bevezető gyanánt

Egy színházi előadás olyan érzelmeket, gondolatokat , kérdéseket és folyamatokat indít el bennünk, amelyeket a hétköznapokon kikerülünk, elfelejtünk, elrejtünk.

Egy előadáson nemcsak a darabot, a szüzsét, a színészi teljesítmény, a dramaturgi és rendezői munkát látjuk a színpadon, hanem önmagunkat, élethelyzeteinket, a világ törvényszerűségeit és paradoxonjait, a választott és választható ajtókat, lehetőségeket és úti célokat.

Egy színházi előadással mi is útra kelünk, mi is vándorlásra indulunk, az én-erdőnkben barangolunk. Ilyen belső utazásra adott nekünk lehetőséget egy Peer Gynt feldolgozás, amelyen a III. évfolyamos szociális munkás diákokkal vettünk részt nemrégiben.

S mivel én csak szemlélő voltam, sajátságos jó stílusú élménybeszámolót ajánlok Nektek egy részt vevő diák tollából.

A DIÁK

 „Ember, légy önmagad!
Manó, légy magadnak – elég!”

Március 27-én a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének szociális munka szakos diákjaként a csoporttársaimmal együtt alkalmam nyílt ellátogatni a beregszászi színházba. Valamit azonban már most le szeretnék szögezni: nem egy átlagos, „a színész játszik – a néző figyel” típusú darabot néztünk meg. A Peer Gynt című drámát mutatták be a színészek, a szokásostól igen eltérő módon: ahelyett, hogy végigültük volna azt a két órát, ami alatt a színművészek előadják a darabot, már a legelején a színpadon találtuk magunkat. Három ajtóval szemben álltunk, melyeken egy-egy szó szerepelt. Felelősség. Fantázia. Valóság. Mindenkinek mást mondanak ezek a szavak, és a színészek ezt nagyon is jól tudták. Az első feladatunk az volt, hogy e három szó alá írjuk fel azokat a kifejezéseket, amelyek először felvillannak előttünk.
Felelősség. Akarat. Szeretet. Döntések. Hűség. A lista folytatódik, de meg kell állnunk egy percre. Nézzük meg ezeket a szavakat, majd értelmezzük őket, s végül tegyük fel magunknak a kérdést: a felelősség mindnyájunknak ezeket jelenti? A hűség számunkra egyenlő a felelősséggel? Talán a szeretet az, ami egy napon említhető e szóval? Vagy inkább az akarat az? A döntések? Tudom, hogy te, aki ezt olvasod, teljesen más gondolatokkal rendelkezel, mint én vagy a csoporttársaim, így tudom, hogy bármelyik szót is írnám ide, nem értenél egyet… Mert ahogyan más a szemed színe, a zenei ízlésed vagy a humorérzéked, más a gondolkodásmódod és világnézeted is.
Fantázia. A feladatod ugyanaz, ami a miénk volt: meghatározni, hogy mit jelent számodra ez a fogalom. Vágyak. Boldogság. Könyv. Kreativitás. Számodra mi a fantázia? Szeretsz olvasni, álomvilágba menekülni? Festéssel, írással töltöd a szabadidődet, valami újat alkotva ezzel? Közel áll hozzád az álmodozás, vagy szívesebben éled át a hétköznapok eseményeit? Azt szeretném, ha e sorok olvasása közben az én leírt szavaimon kívül a saját gondolataidra is figyelnél.
Valóság. Most vonatkoztass el a fent említett szavaktól, és nézz körbe. Vedd szemügyre, hol vagy, kikkel vagy körülvéve, milyen a hangulatod, miféle teendők várnak még rád. Élet. Gondolj arra, milyen letenni egy könyvet, és visszacsöppenni az adott pillanatba. Jelen. Emlékszel, amikor édes álomból ébredtél fel, s azt kívántad, bár lecsukhatnád még a szemed és újra átélhetnéd azt a bizonyos álmot? Szürkeség. Meggyőződésem, hogy többé-kevésbé nyilvánvalóvá tettem, e fogalmak közül melyik áll tőlem a legtávolabb.  Ettől függetlenül te választhatod a valóságot, ne befolyásoljon az én véleményem. Mire az írásom végére érek, meg kell hoznod a döntést: melyik fogalmat, ezáltal melyik életet választod. Van még egy kis időd, de ahogy már említettem, az én gondolataim mellett koncentrálj önmagadra is.

Szívem szerint leírnám a darab minden percét, fontosabb jelenetét, végkifejletét, de ezzel elvenném tőled annak a lehetőségét, hogy te is átéld annak varázsát, megfogalmazd, számodra mit jelentenek a látottak, s milyen tanulságot, következtetést vontál le belőle. Ugyanis remélem, hogy egy nap alkalmad nyílik rá, hogy részese légy ennek az előadásnak, akár azon színészek jóvoltából, akikkel mi találkoztunk, akár másokéból.
Arról viszont mesélhetek, milyen érzések kavarogtak bennem, amikor leültem az első sorba, és fokozatosan megismertem a szereplőket. Meglepettség, harag, kíváncsiság, öröm… Egy érzelmi hullámvasút volt az a két óra, amit ott töltöttem. Profizmussal, mégis alázattal láttam játszani embereket, akik bevontak minket, nézőket, a darab alakulásába: kérdésekkel fordultak hozzánk, s az egyik ilyen pillanat be is vésődött az emlékezetembe. „Tényleg csak bajt okozok mindenhol, ahol járok?”– tette fel a kérdést a főszereplőt alakító színész, mire válaszok sokasága érkezett. Akárki szabadon kinyilváníthatta véleményét, amire a színművész – még mindig az általa megszemélyesített szereplő gondolkodásmódjával – válaszolt. S ez csupán egy része volt az interaktív előadásnak: ami ezután következett, minden résztvevő számára egy életre szóló élmény…
Egy-egy színésszel kisebb csoportokba rendeződve beszélgetni kezdtünk a szereplők jelleméről, a darabban látottakról, s annak folytatásáról. Az eszmecsere után újabb feladat várt ránk. Zavartan, sőt sokan ijedten fogadtuk a feladványt: nekünk, diákoknak kellett egy jelenetet alkotnunk, amelyben egy adott szereplő bőrébe bújva találkozunk a darab címszereplőjével, Peer Gynttel. Valószínűleg az első gondolatod ugyanaz, ami a miénk volt akkor: hogyan játszhatna el hitelesen egy jelenetet tizenhét szociális munka szakos diák?
A válaszom annyi, hogy kissé lámpalázasan, mégis hatalmas átéléssel. Az ötleteink bedobása után mindenki elképzelését átgondoltuk, összeszedtük, majd a három csoport egymás után előadta a saját, pár perces jelenetét. Nevettünk, meghökkentünk, büszkék voltunk: érzelmeket váltott ki belőlünk mindaz, amit közösen alkottunk.
A mi előadásunk után a színház világnapja alkalmából Tarpai Viktória színésznő felolvasta Carlos Celdran kubai színházigazgató és író-rendező gondolatait, s amikor már azt hittük, nincs több feladatunk mára, arra kértek bennünket, írjuk fel a nevünket arra az ajtóra, amelyet választanánk.  Felelősség. Fantázia. Valóság.  Mi választottunk. Én választottam, gondolkodás nélkül. És most rajtad a sor. Ismered-e önmagad annyira, hogy tudd, melyik ajtón szeretnél belépni? S amint belépsz a választott ajtón, elégedett leszel-e a döntéseddel, és azzal, aki vagy? Ismétlem: rajtad a sor. Légy hű önmagadhoz, és abban a pillanatban kinyílik a te ajtód.

Kasztner Antónia