Határtalanul! Kirándulás Mátészalkára
A Határtalanul! Program keretében március 28-31. között a Felsőfokú Szakképzési Intézet diákjai Mátészalkára látogattak, ahol megismerkedtek a Baross László Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiummal.
Az első nap délutánján is iskolánk által szervezett buszokkal utaztunk a magyar országhatárhoz.
A Mátészalkára való 6 órás megérkezésünket követően egy kiadós vacsora után saját szobáinkba vonulva az este további részét az út fáradalmainak kipihenésével töltöttük.
Másnap újult erővel telve meglátogattunk az Ópályiba
n található tangazdaságot, ahol bemutatták az iskolát, annak területét, felszerelését, és betekintést nyerhettünk a diákok életébe is. Ezt követő állomásunk a mátészalkai Szatmári Múzeum volt, majd megnéztük a Túristvándi vízimalmot és a csodaszép nagyari Luby-kastélyt. A napi programok után visszatértünk szálláshelyünkre, s időnk további részét városnézéssel, vásárlással és pihenéssel töltöttük.
Harmadik napunkat Hortobágy látványosságainak megtekintésével kezdtük. Megnézhettük a Hortobágyi Nemzeti Parkot (itt lehetőségünk nyílt különböző állatfajok megismerésére: pl. őstulok, vadló; és szafarizásra a parkon belül) a Kilenclyukú hidat, és az annak közelében elhelyezkedő utcai vásárt. Ezt követően Debrecenbe utaztunk, ahol az időnket plázázással töltöttük el. A nap végén fáradtan tértünk vissza a néhány napig otthonunkként szolgáló kollégiumba, s másnap délelőtt élményekkel gazdagon indultunk haza.
A kirándulás során nemcsak szép emlékeket, hanem új ismeretségeket és barátokat szereztünk.
Nagy hálával és köszönettel tartozunk az iskolának , valamint a mátészalkai partneriskolánknak azért,hogy ilyen tartalmas és eseménydús kirándulásokat szerveznek nekünk, és ezzel együtt szeretnénk buzdítani minden diákot, hogy éljenek az iskola nyújtotta lehetőségekkel.
Mátyus Boglárka, ÓP I/2


