A Felsőfokú Szakképzési Intézetben a Diákönkormányzat felavatta az idei gólyákat

Az idei 2025-ös őszi gólyaavató ünnepségen is színes és emlékezetes programokkal várták az elsősöket a Diákönkormányzat tagjai.

Az eseményen Soós Katalin igazgatónő szólalt fel elsőként, aki arra bátorította a diákokat, hogy csapatban dolgozni igenis jó, és hogy az összefogás sok örömöt hozhat mindenkinek. Reményét fejezte ki, hogy a valódi gólyákhoz hasonlóan kitartóak lesznek a 10. osztályokat alkotók a tanulásban és az iskola életében is. 

Ezt követően a Diákönkormányzat elnöke, Illés Brigitta köszöntötte az első évfolyam tanulóit. Beszédében elárulta nekik, hogy ez az időszak gyorsan elszáll, ezért fontos, hogy élvezzék minden pillanatát, amíg lehet. 

A műsorban elsőként a 10.A osztály lépett színpadra, akik zenés produkcióval készültek, és nagy sikert arattak a közönség körében. 

Őket a 10.B osztályosok követték, akik humoros bemutatkozásuk után a tanároknak is “intőt” adtak át. 

A 10.C osztály humoros tánccal és egy vidám, tartalmas előadással folytatták a programot. 

A gólyák bemutatkozása után kezdetét vették a játékok, amelyek között volt jazz dance, Kahoot-kvíz, szájról olvasás, valamint a híres lisztátadás is. Természetesen csavarokból sem volt hiány: aki nem tudta megoldani a feladatát, annak a feje felett egy lisztes vagy csillámos lufi pukkant szét – nagy derültséget okozva mindenkinek. 

Az este folyamán egy kis táncolásra és mulatozásra is sor került, a hangulat egyre emelkedettebb lett. A program zárásaként felcsendült az Ismerős arcok Nélküled című száma, ami méltó lezárása volt a 2025-ös gólyaavatónak. 

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial