Megválasztották a diákönkormányzat új elnökét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Felsőfokú Szakképzési Intézetében
- október 8-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Felsőfokú Szakképzési Intézetében sor került a diákönkormányzat elnökének megválasztására.
A szavazás eredményeként a diákok egységesen úgy döntöttek, hogy a diákönkormányzat új elnöke Illés Brigitta, második évfolyamos Számvitel és Adóügy szakos diák lesz.
A közösség ezzel kifejezte bizalmát Brigitta iránt, s megbízta azzal a feladattal, hogy aktívan képviselje a diákok érdekeit, és új lendületet adjon a DÖK munkájának.
A jövő héten már az új elnök vezetésével ül össze a diákönkormányzat, hogy megválassza a további tisztségviselőket.
Ezúton is gratulálunk Brigittának, sok sikert és kitartást kívánunk számára új feladataihoz.
Bízunk benne, hogy a diákönkormányzat az új vezetéssel egy eredményes, aktív és közösségépítő év elé néz.





