Egy életre szóló élmény – Beszámoló a székelyvarsági táborról
A 2024/25-ös tanévben iskolánk diákjai ismét részt vettek a Kárpátaljai Pedagógusszövetség által szervezett tanulmányi vetélkedőkön, amelyeken több alkalommal is kiemelkedő eredményekkel tértek haza. Ennek elismeréseként a Nemzetstratégiai Kutatóintézet lehetőséget biztosított néhány tanuló számára, hogy 2024. július 7. és 13. között immár második alkalommal részt vehessenek a Székelyvarsági Kós Károly Honismereti és Szülőföldkutatói Táborban, Erdélyben.
Az utazás hosszú és fárasztó volt, de minden megtett kilométer megérte: az a rengeteg élmény, öröm és boldogság, amit egy hét alatt átélhettünk, valóban felejthetetlen. Délelőttönként különböző szekciós foglalkozásokon vehettünk részt, amelyek a következők voltak:
- Sport
- Média (újságírás, videózás, fotózás)
- Dráma
- Képzőművészet
Ezek mellett kvízjátékok és honismereti előadások is színesítették a programot.
A hét közepén, szerdán és csütörtökön a székelyudvarhelyi Septimia Hotel vendégszeretetét élvezhettük. Szerdán bowlingozással kapcsolódhattunk ki, csütörtökön pedig a hotel wellness részlegében pihenhettünk és töltődhettünk fel.
A tábor ideje alatt lehetőségünk nyílt libegőzni és bobozni is – ezek a programok önfeledt nevetéssel és jókedvvel teltek. Az estéink sem voltak unalmasak: diszkó, baráti beszélgetések és közösségi programok tették teljessé az élményt.
A tábor zárásaként egy meghitt műsorra került sor a helyi templomban, ahol közösen köszönhettük meg az együtt töltött napokat.
Ez a tábor számunkra nem csupán egy nyári program volt, hanem egy valódi életre szóló élmény. Hálás szívvel köszönjük a szervezők lelkes munkáját, kedvességét és azt a rengeteg mosolyt, amellyel bearanyozták a napjainkat!
Mázár Andrea
számvitel és adóügy szakos diák























