Intézményünk diákjai a Nemzeti Összetartozás Napján
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 25 diákja és kísérőtanáraik idén is részt vehettek a Rákóczi Szövetség által szervezett Nemzeti Összetartozás Napja rendezvénysorozaton. A június 3. és 5. között Sátoraljaújhelyen eltöltött három nap színes programokat, tartalmas élményeket és sok-sok új ismeretséget hozott számunkra. A diákok érdeklődési körüknek megfelelően választhattak kulturális, sport- és tudományos foglalkozások közül. Lehetőségük nyílt szappant készíteni, kipróbálni a pirográfiát, íjászkodni és más izgalmas tevékenységeket is felfedezni.Az esemény egyik csúcspontja a megújult és kibővített Rákóczi Tábor ünnepélyes átadása volt, ahol a résztvevők el is lettek szállásolva. Az estét közös vacsora, egy megható színházi előadás, végül pedig jó hangulatú táncház zárta.
Másnap reggel diákjaink és tanáraik közösen sétáltak át a Nemzeti Összetartozás Hídján a Magyar Kálváriához, ahol megemlékezést tartottak a 100. országzászlónál. A megemlékezést követően ezer középiskolás diák közösen szavalta el nemzeti imánkat, a Himnuszt. A nap fénypontjaként a résztvevők élőláncot alkotva kötötték össze a Magyar Kálváriát a Rákóczi Táborral – egy szimbolikus esemény, amely az összetartozás erejét és fontosságát jelképezte. Az estét a Blahalouisiana zenekar koncertje, tűzijáték és zenés szórakozás tette emlékezetessé.
Ezúton is hálásan köszönjük a Rákóczi Szövetségnek ezt a különleges lehetőséget, amely során nemcsak felejthetetlen élményekkel, hanem új ismeretekkel, kapcsolatokkal és közös emlékekkel is gazdagodtunk.
















