A hungarikumok világában
Nemzeti értékeink megismerése céljából a Lakiteleki Népfőiskola – a Magyar Országgyűlés, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával – immár X. alkalommal hirdette meg 2024 őszén a hungarikumokról szóló vetélkedőjét. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetéből a Dencs Dorina, Fehér Barbara és Scsobak Katalin (mindhárman az óvodapedagógia és szociális munka szak I. évfolyamos diákjai) alkotta csapat jelentkezett a megmérettetésre. Az első fordulóból tesztfeladat helyes megoldásával, illetve a megadott hungarikumok egyikéről készített bemutatóval lehetett továbbjutni, valamint egy szabadon választott híres személyt kellett bemutatni. Az első forduló sikeres eredményeképpen jutott csapatunk az elődöntőbe, melyen 2025. május 21-én személyesen kellett bemutatni az előzőleg elküldött ppt-ét. Csapatunk Matl Péter munkácsi szobrászművész munkásságát ajánlotta a szakmai zsűri figyelmébe a prezentációt vers előadásával és énekléssel színesítve. A zsűri magas pontszámmal értékelte a bemutatót, így másnap is szerepelhetett csapatunk a döntőben. A hungarikumokról szóló tesztfeladat megoldásán kívül a csapatnak egy olyan terméket, vagy személyt kellett felterjesztenie a hungarikumok közé, amelyik érdemes erre a megtiszteltetésre. Csapatunk a salánki hordókészítést ajánlotta felvenni a magyar értékek közé, és a salánki Pólin Pincészet, illetve a benei Parászka Pincészet borait népszerűsítette.
A szervezők megállapították, hogy ez a verseny volt idáig a legszínvonalasabb. Csapatunk is a legjobb 10 közé került, a 9. helyet kiérdemelve. Az élő verseny során nagyon sok olyan értékkel megismerkedhettünk, amelyek tovább erősíthetik nemzeti identitástudatunkat.
Köszönjük felkészítő tanárunknak, Király Katalinnak a szakmai segítségnyújtást, a Főiskola Alapítványának az utazás biztosítását Lakitelekre, a Hungarikum ligetbe.







