Húsvéti kézműves foglalkozás a kollégiumban
A tavasz és a húsvéti ünnepkör jegyében kézműves foglalkozásra gyűltek össze a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézet kollégiumának diákjai. A program ötlete és lebonyolítása Molnár Ferenc szervezőpedagógusnak, a kollégium igazgatójának köszönhető, aki ezúttal is szívvel-lélekkel dolgozott azon, hogy közösségépítő, mégis szórakoztató délutánt szervezzen a fiataloknak.
A foglalkozás középpontjában a hímes tojások készítése állt, amely során a résztvevők különböző technikákat próbálhattak ki. A diákok saját kreativitásukat szabadjára engedve alkottak: születtek virágos, csíkos, pöttyös, nyuszis, kiscsibés és még sok más, egyedi motívumokkal díszített hímes tojások.
Az esemény nemcsak a művészi alkotásról szólt: a kifújt tojásokból közösen bundás kenyeret is készítettek a résztvevők, amelyet jó hangulatban, baráti beszélgetések mellett fogyasztottak el.
A kollégiumi húsvéti kézműves program nemcsak az ünnepre való hangolódást segítette, hanem erősítette a közösségi élményt is. A kézzel készült tojások pedig nemcsak húsvéti dekorációként, hanem emlékként is megmaradnak ebből a színes, közös élményből.
A program a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.




















