II. „Határtalanul” nyári iskola a Rakóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Bethlen Gábor Alapítvány (BGA) támogatásával idén nyáron is meghirdetésre került a „Határtalanul” nyári iskola program.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai számára augusztus 26‒29. között zajlik immáron a II. „Határtalanul” nyári iskola program, amely különösen az első évfolyamra felvett diákok számára jelentős.

A tábor szervezői színes programokkal tették lehetővé a diákok csapattá formálódását, ismerkedését az új iskolai közeggel, tarásaikkal és tanáraikkal.

A kurátori tájékoztatók és az oktatási folyamat technikai előkészületei mellett nagy hangsúlyt kaptak a csapatépítő foglalkozások, sport, társasjátékok, táncház (Kovács István és Krisztina vezetésével), filmes este és városismereti verseny.

Emellett a szervezők fontosnak tartották a lelki épülést szolgáló tájékoztatók így szerda délután Beregszászi Református Egyházközség lelkésze Margitics János valamint Virág Szabolcs görögkatolikus áldozópap találkozott az első évfolyamos diákokkal, akik elmondták, hogy milyen lehetőségek vannak a vallási élet gyakorlására s milyen ifjúsági alkalmakhoz csatlakozhatnak a fiatalok.

A négy nap tartalmas programja egyedi lehetőséget adott arra, hogy a diákok, akik egy új közegbe csöppenek ebben a tanévben, kötetlen formában ismerkedjenek, barátkozzanak s így a tanévet is egy megszokottam társasággal kezdhetik el szeptember első hetében.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial