Számítástechnikai eszközöket kapott a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete

A Nemzeti Együttműködési Alap által meghirdetett Fiatal közösség oktatásának segítése határokon át elnevezésű összevont pályázat keretében a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány és a Nyírlövői Kálvin Alapítvány közreműködésével számítástechnikai eszközöket adtak át a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete részére. Az átadónak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont augusztus 28-án.

„A program összege 1 300 000 Ft, melynek keretein belül a Felsőfokú Szakképzési Intézet infrastruktúrája laptoppal, egerekkel, mikrofonokkal, hangfalakkal és kivetítővel bővül. Örömünkre szolgál, hogy átadhatjuk ezeket az eszközöket, hisz ezek által az oktatás színvonala még inkább fejlődhet”

– emelte ki Tóth Tünde, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány igazgatója.

Soós Katalin, a Felsőfokú Szakképzési Intézet igazgatója megköszönte az alapítvány felajánlását, valamint kiemelte, hogy az intézet idén a 10. tanévét kezdi meg, s a főiskolánknak köszönhetően mindig is nagyon jól felszerelt volt, azonban az évek alatt a különböző eszközök elavultak, melyeket frissíteni szükséges, ezért is fontosak a most átvett számítástechnikai eszközök.

K. A.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial