„Alkalmazott matematika” oktatási-képzési program – a jövő szakembereinek hatékony oktatásának biztosítása

2024. március 21-én az Alkalmazott matematika szakbizottság kibővített ülést tartott, amelyre meghívást kaptak potenciális munkáltatók, gyakorlati helyszínek és felsőoktatási intézmények képviselői, oktatói. Az online találkozón az „Alkalmazott matematika” képzési-oktatási program tervezete került kiértékelésre. A szakmai megbeszélésnek fontos szerepe van az oktatási stratégiánk alakításában, amelynek célja piacképes szakemberek képzése.

Több kulcsfontosságú kérdést is tárgyaltunk, többek között elemeztük a szaktárgyak tartalmi részét, azok aktualitását, a képzés gyakorlati irányultságát, a kutatói tevékenység szervezését, a gyakorlatok rendszerét és korszerű tanítási módszerek és technológiák bevezetését. A résztvevők megosztották gondolataikat és ötleteiket, megvitattuk a jövőbeli szakemberek képzésének leginkább hatékony módjait.

Babjak Edít, a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Kulturális Főosztályának vezetője kiemelte, hogy nagy szükség van olyan, matematikában is jártas szakemberekre, akik értik és hatékonyan tudják alkalmazni a különböző webes technológiákat, képesek nagy adatbázisokkal dolgozni, a meglévő szoftvereket felhasználják gyakorlati feladatok megoldására oktatási intézményekben, hivatalokban.

Rakcséjev György, a „TVOptimum” Kft telekommunikációs hálózatok karbantartásával és üzemeltetésével foglalkozó vállalat vezető szakértője, jól ismeri a régió igényeit számítógépes technológiákat alkalmazó komplex feladatokat elvégző szakemberek iránt. Hangsúlyozta a szakmai orientáció fontosságát az oktatási programban, javaslata alapján került bevezetésre több IT-modul, és a gyakorlati képzés struktúráját is fejlesztjük.

Tiliscsák Sándor , a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola matematika és informatika tanszékének professzora, hangsúlyozta a matematikai és számítástechnikai képzés integrált oktatásának fontosságát. Fontos, hogy figyelmet fordítsunk a gyakorlati készségek megszerzésére az alkalmazott matematikai feladatok megoldásában. Ugyanakkor fontos megismerni olyan programozási nyelveket, amelyeket a tudományos munkában is alkalmaznak: példaként említette a Python-t alkalmazását a matematikai kutatások során. Ezekre a javaslatokra alapozva vezettük be a Python programozási nyelv kötelező oktatását szakunkon.

Pallai Ferenc, az Informatikai Központ igazgatója megjegyezte, hogy a képzési programban szereplő számítógépes tantárgyak megalapozzák azon szakmai kompetenciák megszerzését, amelyek szükségesek a az algoritmizálással és programozással foglalkozó szakembereknek. Jelentős igény van még „hálózati” ismeretekkel rendelkezőkre is, ezért hasznos lenne a szabadon választahó tárgyak keretében felkínálni a számítógépes architektúrák és hálózatok oktatásását.

Fontos kiemelni a párbeszéd meglétét, amely segíti a képzés minőségének javítását, hogy az megfeleljen a munkaerőpiac igényeinek. Szeretnénk köszönetet mondani minden résztvevőnek az aktív jelenlétért és a konstruktív hozzájárulásért az oktatási-képzési program kidolgozásához. A stakeholderek tanácsai és javaslatai hatékony eszközök a folyamatos fejlesztéshez, tartalmi újításhoz és korszerűsítéshez, amelyek elősegítik a diákok képzését és javítják végzőseink versenyképességét.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial