A magyar nyelv napja

A magyar nyelv napjának méltatásával indult a Nyelvek hete a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetében 2023. november 13-án. A nyelvek összekötnek –  ez a hét mottója is.

Soós Katalin igazgatónő a rendezvény megnyitóján kihangsúlyozta, ahány nyelvet ismer az ember, annyi kultúrát tesz magáévá.  A II. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákok idézték Kosztolányi Dezső szavait anyanyelvünkről, illetve a Credo együttes által megzenésített Bodnár Éva-verssel fejezték ki érzelmüket a lételemünket jelentő magyar nyelvvel kapcsolatban. Az I-II. évfolyamos diákok helyesírási versenyen mérték össze tudásukat. A verseny helyezettjei képviselik iskolánkat az Implom József Kárpát-medencei helyesírási versenyen. A csoportok ajtajára anyanyelvvel kapcsolatos idézetek kerültek fel. Az órák közötti szünetekben nyelvi csoportos állomásos játék során próbálhatták ki a diákok nyelvi készségüket. A versenyek díjazottjai a pénteki zárónapon kapják meg jutalmukat, de mindannyian győztesnek érezhetik magukat, hiszen a feladatok nyelvi készségeik elmélyítését szolgálták.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial