Beszámoló konferencia a szakképzős óvodapedagógusoknál

Január 11-én első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal tartottak beszámoló konferenciát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének II. és III. évfolyamos Óvodapedagógia szakos hallgatói.

A 25 másod- és 23 harmadéves óvónőjelölt 2016 novembere és decembere során három hét szakmai gyakorlaton vett részt kiscsoportokra osztva a beregszászi 4., 10. és 18. számú óvodában. A gyakorlat fő célja elsősorban az óvónő munkájának és a gyerekcsoport munkájának, a csoport légkörének, jellegzetességeinek megfigyelése volt. A másodikosoknak emellett egy játékot kellett levezetnie a gyerekek számára (lehetett didaktikai, mozgásos vagy épp népi játék), a harmadéveseknek pedig egy önálló foglalkozást kellett megtartaniuk a csoport tantervének megfelelő témában. Emellett jellemzést készítettek az óvónő munkájáról, a csoportban uralkodó légkörről, s személyes tapasztalataikról is be kellett számolniuk írásban. A harmadévesek feladatainak sora gyermekversek, találós kérdések, mese gyűjtésével egészült ki.

A két évfolyam hallgatói a konferenciát megelőzően a gyakorlaIMG_0056tot főiskolai vezetőinek, Gávrilyuk Ilona, Gabóda Éva és Espán Margaréta tanárnőknek egyénileg számoltak be a gyakorlaton szerzett élményekről, tapasztalatokról, s természetesen a nehézségekről. A gyakorlatvezetők a leadott anyagok és a beszámoló alapján értékelték a diákokat.

A konferencián a II. évfolyamosok közül Kozma Marianna, PolyáIMG_0011k Anita és Geletei Ágota, a III. évfolyamosok közül pedig Mezei Zsanett, Bak Vivien, Mónus Szabina és Szvirida Regina, illetve Sápi Éva és Gacs Evelin prezentálta csoportja nevében a gyakorlaton eltelt három hét történéseit. A leányok elmesélték, hogyan fogadták őket a gyermekek, miben tudtak az óvónő segítségére lenni, milyen foglalkozásokat tartottak IMG_0020a kicsik számára. Előadásaikban hangsúlyozták: az „éles bevetés” megerősítette őket abban, hogy jól választottak, amikor Óvodapedagógia szakra jelentkeztek. A lányok előadását a főiskolai gyakorlatvezetők fogadták, s megtisztelt bennünket jelenlétével Soós Katalin, a Felsőfokú S
zakképzési Intézet Igazgatója és Dzsanda Galina igazgatóhelyettes is. Soós KIMG_0042atalin elismerését fejezte ki a hallgatók felé a sikeres gyakorlatért, s arra biztatta őket, hogy tartsanak is ki ezen a pályán, hiszen az óvónőé az egyik legtöbb örömmel és mosollyal járó hivatás, a gyerekek ölelése, szeretete pedig minden esetben kárpótolja az óvónőt a csintalanságokért is.

Az intézmény vezetősége, a gyakorlatos diákok és a gyakorlatvezetők nevében ezúton is köszönetünket fejezzük ki Sztankovics Szilvia (18. számú óvoda), Birta Gabriella (4. számú óvoda), Szkáza Éva, Szvitlik Katalin és Varju Krisztina (10. számú óvoda) óvónőknek, amiért három hétre befogadták csoportjukba a szakképzős diákokat, jó tanácsokkal, építő jellegű észrevételeikkel is bőven ellátva őket. Hasonlóképpen köszönjük Pataki Vera (18. számú óvoda), Sh
pák Ljudmilla (4. számú óvoda) és Ripkovics Judit (10. számú óvoda) óvodavezetőknek, amiért megnyitották az óvoda kapuit hallgatóink előtt.

„A nevelés nem csak elveken és okos taktikán múlik, mert elsősorban a lényünkkel nevelünk. A nevelés: titkos metakommunikáció. Ami jó benned és tiszta, és ami rossz és koszos, továbbadod. A gyerek remegi félelmeidet, aggódja az aggodalmaidat – de éli a nyugalmadat és derűdet is, ha valódi.” (Müller Péter)

Óvodapedagógia Szakbizottság

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial