Karrier-nap (1.rész) – Interjú Béres Noémivel

2020. november 13.-án, a Neumann-napok keretében megrendezésre került az I. Karrier-nap az Alkalmazott matematika szakos diákok részére, melyre egykori és jelenlegi diákjaink kaptak meghívást! A járványügyi helyzetnek megfelelően az esemény a virtuális térben valósult meg. A rendezvény legfőbb célja a pályaorientáció és kapcsolatépítés volt, mely nagyon barátságos és közvetlen légkörben zajlott. Diákjaink számos kérdésre választ kaptak, melyeket tanulmányaik során felhasználhatnak. Az Karrier-napról Béres Noémit, I. évfolyamos, Alkalmazott Matematika szakos diákot kérdeztük:

  1. Hogy tetszett az Alkalmazott matematika szakon megtartott I. Karrier-nap?

Személy szerint nagyon elnyerte tetszésemet. Sok új tapasztalatot szerezhettem, illetve jó élményeket keltett bennem.

Segítséget nyújtott abban, hogy a jövőben tanulmányaimat hogyan tudom hasznosítani. Rávilágított arra, hogy milyen tantárgyakat kell előtérbe helyeznem, hogy a majd későbbiekben az elméletet a gyakorlatban tudjam hasznosítani.

  1. Miért választottad az Alkalmazott matematika szakot, amikor az intézménybe jelentkeztél?

Azért választottam ezt szakot, mert mindig is kedvenc tantárgyamnak tartottam a matematikát, illetve bővíteni szerettem volna tudásom a tantárgy terén, és sok lehetőséget láttam ebben az intézményben. Az itt megszerzett tudásra alapozva a későbbiekben olyan munkahelyet tudok választani, amivel jól tudok érvényesülni.

  1. Ha jövőre megrendezésre kerül a Karrier-nap, részt vennél-e rajta?

Igen, részt vennék rajta, hiszen emlékeztetne arra, hogy miért tanulok, illetve megerősítené azt a célt, amit kitűztem. Hiszen minden éven változik és fejlődik a tudomány, így első kézből értesülnék az újdonságokról és tapasztalatot szereznék róluk.

  1. Fogalmazz meg néhány olyan gondolatot, melyet a beszélgetés alatt hallottál és motiválni fog a későbbiekben tanulmányaid során!

Nagyon motiválóak voltak a beszélgetések, mivel rengeteg tanácsot kaptam és megváltoztatta a nézeteimet a tanulmányaimmal kapcsolatban. És bízok abban, hogy egyszer én is eljutok oda, akiktől most én kaptam tanácsokat.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial